Mercenary, Arch Enemy koncert

Az Arch Enemy egyike a legelső metalon belüli kedvenc bandáimnak, szóval egyértelmű volt, hogy május 26-án hol fogom tölteni az estémet. Vártam már nagyon, és végül nem is kellett csalódnom, de lássuk szép sorjában. Kezdetben kissé furcsálltam, hogy fogunk elférni a Dieselben, de végül mégsem voltak annyian, mint gondoltam volna,de azért így is jócskán benépesítettük a népligeti klubot. (bár azt nem tudom, ha Arch Enemyre elég a Diesel, minek kell a novemberi Porcupine Tree koncert a Pecsába, de ez legyen az én problémám). A Mercenary kezdett 8 után, és rögtön a Black and Hollow-val indítottak, ami egyike a legjobb dalaiknak.

Tőlük sajnos csak a legutóbbi korongot ismerem, az Architect of Lies-t, de azon jópár kedvencem van, és ez alapján nem hiába bíztam bennük, hiszen kiválóan működtek nyitóbandaként, jöttek a jobbnál jobb számaik: Bloodsong, The Endless Fall, Execution style, ami előtt az énekes bár biztatta a közönséget circle pit-re, utóbbi már nem volt olyan lelkes az ötlettől, haha. A bandérül ez viszont nem mondható el, látszott, hogy szívvel-lélekkel zenélnek, és ez szimpatikus, jó kis koncertet adtak. Aztán rövid átszerelés után kialudtak a fények, majd az Arch Enemy jó szokásához híven a Blood on your hands-szel nyitottak, ami már rögtön megadta az alaphangulatot. Sorjáztak a hatalmasabbnál hatalmasabb számaik: Ravenous, Dead eyes see no future, Revolution begins, My Apocalypse, Taking Back My Soul (újabb csúcspont). Majd a The Last Enemy és az I will live again, amiket bár nagyon vártam, mégis kevésbé ütöttek koncerten, de mégsem laposodtak el. Daniel dobszólója elismerésre méltó volt, mint ahogy az Intermezzo Liberté alatt nyújtott teljesítményük is. Angela maga volt a hiperaktív csoda, a hangja még mindig döbbenet, fantasztikus mikre képes ez a nő. A We will rise-zal búcsúztak, ám egy sikeres visszahívás után még eljátszották a Nemesis-t is. A levonuláskor sikerült egy pengetőre is szert tennem, és koncert után szerencsére kijött még Daniel is 10 percre, úgyhogy képet is lehetett vele csinálni. Nem fogjuk egyhamar elfelejteni ezt az estét, amit a svéd melodic death metal nagymestereinek köszönhetünk, szóval mi mást is mondhatnék a koncert utáni újult erővel: "the last enemy is falling, here I stand, to conquer death itself..."

Ambient

Az írás a HammerWorld magazin 2009/ júniusi, 215-ös szám Fanzine rovatában is megjelent.
Milán Péter írta a májusi számban a Trist lemez kapcsán, hogy az ambient mennyire mást jelent, mint efféle egyszerű megoldások egybegyűjtése, és valóban, ennek kapcsán szeretném most megosztani, mit is jelent nekem ez a műfaj. Ugyanis nagyon közel áll hozzám, mint a művészi önkifejezéshez és a hangulatok megjelenítéséhez egyik legalkalmasabb stílus. Ezt nem lehet divatból hallgatni, nem is lesz soha a nagy tömegek zenéje, de akik rátalálnak, azok tudják, miről beszélek. Az egyik legszebb műfaja szerintem ez a zenének a doom és a drone különböző fajtái mellett. Ezt nem lehet csak úgy "buliban előkapni", hallgatásához kell egyfajta befordult állapot, amikor minden elcsendesedik, és az ember csak a zenére, a nyugalomra tud koncentrálni. Két "együttest" szeretnék külön megemlíteni, ez pedig az Avar és az Öröm munkássága. Azért idézőjelben írom, mert az Avart Khrul egymaga alkotja, mint megannyi más zenei produkciót szintén. Aki ismeri valamelyik zenéjét, tudhatja, mennyire szerteágazó és összetett alkotói vénával rendelkezik, aki pedig már hallotta az Avar valamelyik szerzeményét, tudhatja, mennyi érzés, szépség is egyesül itt. Különböző költők verseit zenésíti meg, valamint filmbetétekkel és színesíti egyes számait Khrul. A versek csodálatosak, mint ahogy a zene maga is, kiemelném az Elvesztett társam, megnyert kedvesem.. című szerzeményt, amiben Prudhomme és Székely János szerelemről és elbocsátásról szóló gyönyörű verseit egyesíti itt Khrul. A dekadencia gyönyöre - írhatnánk a műfaj kapcsán, és ez ugyanúgy vonatkozik az Öröm zenéjére is. Depresszív, bánatverte zene és szövegek kapcsolódnak itt össze, (dark) ambient stílusban. Ugyanúgy fennséges, mint levert hangulat árad belőle, ilyen zenét rajtuk kívül nem sokan tudnak alkotni (talán még a Keserv, amivel közös split is készült). A szövegek elgondolkodtatóak, mélyek, elég csak megemlítenem a Mélyen legbelül sorait: "Elrejtőzöm félelmeim közé... Ott biztosan nem találom meg magam... Reménytelen.. Ott vagyok" - magáért beszél. Megemlíthetnék még jó pár zenei produkciót, de inkább csak annyit írnék még, hogy boldog vagyok hogy ilyen és ehhez hasonló alkotások teszik szebbé mindennapjaimat.

Szentjánosbogarak sírja

Jópár animét láttam már, jobbat-rosszabbat, jelen film esetében viszont már bizonyos elvárásokkal ültem le a képernyő elé, ami sokszor okozott már csalódást (Az ember gyermeke pl.). Ezért sem igyekszem maximálisan bizakodni a kritikák miatt. A szentjánosbogarak sírja c. film kapcsán igen vegyesek az érzéseim: egyfelől korrekt dráma ez a háború okozta borzalmakról és szenvedésről, kivetítve egy testvérpár életére, viszont ennél nem nagyon próbál több lenni. Az egyetlen, ami efölé emeli, a vizuális megvalósítása, hiszen valljuk be, az anime nem épp a legmegszokottabb köntös háborús drámákhoz, de ahhoz kitűnően alkalmas, hogy elemelje a valóságtól, mintegy érzékeltetve a háború embertelenségét, iszonyú hihetetlenségét. Ennél többre viszont már nem vállalkozik, egyedi látásmód híján sajnos számomra a film az átlagnál nem kiemelkedőbb. Szomorú, melankolikus ugyan, és megbúvik benne a háború értelmetlenségének, feleslegességének üzenete is, de számomra nem volt katartikus élmény, sajnos.
Aki eredeti, két DVD-s változatban birtokolja a filmet, az megtalálhatja az extrák között a híres-hírhedt Roger Ebert elemzését a film kapcsán, ami kapcsán szintén ambivalens érzéseim vannak: egyfelől érdekes információkat hallani tőle az animéről és a filmről, másfelől viszont azért vicces dolgokat is mond: pl. amikor kifejti, hogy ki gondolná, hogy a bombázások ilyen fiatal gyermekek életére is mekkora hatással lehetnek. De elmond jópár hasznos dolgot azért.
Korrekt film.

Megbékült szívvel (akrosztikon-próbálkozásom)

Ha elhagyom a forgatagot kis időre,
Idill: maradok-e kínzó vágyaid őre?
Talán más lesz-e, hol otthont lelek jövőre?
Öröklét végül földi bánatra-örömre?

Rég nem tudom, hol várjam egyetlen esélyem,
Zimankó a válasz tán, ha lelkem nem élem,
Istent ha nevezek, belsőm nem lesz veszélyem?
A megváltást enélkül hiába remélem?

Vég után ha halhatatlan énem veszejtem,
Álmomban mint értelmet hiába kerestem,
Gyermekkori emléket régen elfeledtem,
Az elmúlást talán soha nem is szenvedtem.

Idegen lenne-e, ha külvilágot élnék?
Dőre szívvel mondanám: másságtól nem félnék,
Alvó szavaim viszont, ha tudnák, beszélnék
Titkos céljaim, mire nem máshol eszmélnék.

Néhány rövidebb versem

Tüzes arcú tépődés

A félelem, a félelem,
az életem, ítéletem,
szerelemben, magányomban,
vágyaimban s halálomban.

Add nékem

Add nékem mosolyod, csillagom legyen,
hogy bekeretezve falamra tegyem.

Mámor s remegés

A gondolat ma elszállt,
hisz az érzés újra él,
bizonyosság már megállt,
és a nyíltság csendben fél.

Zelk szavaival

"Léted ringatja létemet":
nyugtalan szavak vélelme,
és most, mikoron bétemet,
sem csitul végre félelme.

Álmodtam

Álmodtam magamnak egy fénybeveszett életet,
megvetve mindenkit ki valóvá tett képzetet,
és mikor megérkezett nagy bágyadtan-réveteg,
gúnnyal telve nevettem a megdöbbent végzetet.

Vers fiókomba

Megírta, majd nyomban ezt gondolta:
túl való, mely lelkemet csókolja,
mint belsőm halálát kifontolta,
ez a vers is jó lesz fiókomba.

Egy kis éji dal

Éjfél múlott, csillag nem törődik az bajjal,
napfénnyel élő őrült, hivalkodó zajjal,
hűvös szél nem kering ím balsors-szülte sarjjal.
Elalszik a világ. Tán sosem jő már hajnal.

Csehov rövid elbeszélései

Csehov drámái mellett elbeszéléseket is írt, rövidebbeket-hosszabbakat (A 6-os számú kórterem pl.), itt most néhány rövidebbet foglalnék össze írásomban. Csehov stílusára jellemző a hétköznpi emberek életének realista ábrázolása, míg az általunk többnek gondolt, izgalmasabb életet élőnek tartott szereplők esetében is (Sirály). Emellett a szimbolizmus is jelentős szerepet kap, de a romantika jegyei is megfigyelhetőek. Rövid elbeszéléseiről ugyanez elmondható illetve nagyfokú hangulatiság, ami áthatja egyes alkotásait, köszönhetően részben a viszonylag nagy időugrásoknak, ami a változás bemutatását szolgálja. Ilyen alkotása pl. a Jonics, vagy A menyasszony is. Előbbi egy orvos és egy család viszonyát mutatja be, ami a korábbi jó viszonyból egyre jobban kiüresedik. A családbéli lányt még korábban az orvos akarta elvenni, akkor a lány még visszautasította, ez előre meghatározta egész későbbi életüket. Az "elutasítás"-motívum több más történetben is megfigyelhető: míg a menyasszony címszereplője mindig is ú jszerepét várta, amikor már közeleg, mégis visszautasítja azt. Egyfajta önkiteljesedésre vágyik önkéntelenül is, és terveiben meg is erősíti a család barátja. Ez a műve aztán biztató végkifejletet is hoz: a változást kieszközölhetőként, elérhetőként jeleníti meg, szemben pl. a Prisibejev altiszttel,ami egy humoros elbeszélés egy olyan emberről, aki sosem tudja levetkőzni rendezkedő hajlamat. A figura aztán rövid idő alatt szimbolikus is lett Oroszországban, mint a folytonosan irányítani vágyó ember megjelenítője, ez az alkotás pedig szintén nagy népszerűségre tett szert. Kevésbé könnyedebb mű az Ellenségek, ami nem fest már ilyen pozitív képet: egy kifakadás az individuum sérthetetlensége mellett, amit aztán mások oly könnyen vesznek semmibe. Az Anna a férje nyakán pedig szintén a változást állítja pellengérre, csakhogy a Jonicshoz hasonlóan nem a vidám oldaláról szemléli: azt elemzi, hogyan fordulhat ki az ember teljesen önmagából és életéből új hit vagy épp az érdektelenség által vezérelve, a múltat szinte már elfeledve. Nem könnyű olvasmány mind, súlyosnak és letaglózónak is lehet nevezni jópárat közülük, de mégis egy olyan varázslat lengi körül, ami még a csüggesztő tartalmat is élettel tölti meg, és bizony ez ritka. És egyben lenyűgöző.

Agregator - Szürkület

Körülbelül fél éve ismerem az Agregator-t, akkor egy Hammer-es válogatás DVD-n találkoztam a Zuhanás című klipjükkel, és egyből megtetszett dallamossága, ami mégis olyan súllyal vegyült, hogy az egy rendkívül megnyerő elegyet alkotott. Egyből utánik is néztem neten, ahol bele is tudtam hallgatni a többi számukba, és azt kell mondjam, nagyon tetszett amit hallottam. Így hát, amit tehettem, be is szereztemaz albumukat, amihez igen nagy örömömre két régebbi albumuk is hozzá volt pakolva egy bónusz CD-n. (ráadásul még a szövegeiket is tartalmazza a booklet, ami aztán csak a ráadás:)) Szóval, Szürkület a cím, és 9 számot tartalmaz. A számok színvonala egységes, az album nem tartalmaz üresjáratokat. És hogy milyen is ez a színvonal? Rendkívül sodró-magával ragadó, elképesztő, é hogy őszinte legyek, a 9 szám pillanatok alatt lemegy, miután az ember csak tátott szájjal mered maga elé, hogy ilyet is lehet?? Kis hazánkban kevés a stílusát ilyen magas szinten, ilyen profizmussal és ennyire minden apró részletre kiterjedően végzi, hiszen itt zene és szöveg is egy egységet alkot, amiben mindkettő ugyanolyan fontosságúvá lép elő. A szövegek szintén egyedülállóak a színtéren, ennyire filozofikus, elgondolkodtató sorokkal ugyanis ritkán olvasni, amik Mikus Tamásnak köszönhetőek. Nem is tudnék közülük egyet kiemelni kedvencként, de a Szürkület az, amit már első hallgatás uán imádtam, de mondhatnám a Soha már-t, a Horizont-ot, vagy akár A rengeteg-et is. Magával ragad, aztán nem ereszt az album, és ez így is van rendjén. A korábbi albumok sem rosszabbak, talán még kiforratlanabbak (angol nyelvű dalokat is tartalmaznak),de a Szürkülettel felrakták a pontot az i-re. Megunhatatlan:)

Anna Ahmatova két verse

Anna Ahmatova egy orosz (szovjet) költőnő, verseire a szépséges melankólia és a mély líraiság jellemző leginkább. Két kedvenc versemet másolom most be tőle.

MEGJÖTTÉL

Sárga fény ömlik, este lett.
Áprilisi szelíd fuvalmak.
Megjöttél. Késtél éveket,
most mégis örömmel fogadlak.

Ülj mellém, húzódj közelebb,
mosolyogj - nézd csak, itt van,
lapozd a kis kék füzetet:
versek, gyermekkoromban írtam.

Bocsásd meg árnyék-életem,
meleg napverőn is holt örök tél.
És bocsásd végre meg nekem:
sokakról hittem, hogy te jöttél.

(Rab Zsuzsa(?) fordítása)

HÁZ A HÓBAN

Bolyongunk egyre, kéz a kézben,
nem tudunk elszakadni még.
Szótlan tűnődsz. Nem szólok én sem.
Sötétedik az esti ég.

Hallgatunk, templomba betérve,
keresztelőt, nászéneket.
És nem nézünk egymás szemébe...
Velünk minden másképp esett.

Aztán a havas temető vonz.
Ülünk. Könnyűl lélegzetünk...
Egy házikót a hóba rajzolsz. -
Abban mindig együtt leszünk.

October - Mélységi mámor

Az Árnyak nagy kedvencem, szóval nem volt kérdéses, hogy az October-t szeretni fogom-e, tekintve, hogy Molnár Robi hangja alapbólaz egyik legjobb műfajon belül, így amikor megtudtam, hogy jön az új album, egyből fel is vettem a beszerzendők listájára. Sajnos nem tudok túl gyakran eredeti cd-ket vásárolni, tekintve hogy inkább koncertekre teszem félre a pénzt, de a fontosabb dolgokat általában megveszem, főleg magyarokat. Az Árnyaktól is az Éjszakai utazás kivételével megvan mind eredetiben, ezt az albumot is nagyon vártam már. Ígéretesen indultak a Sziget a szívnek debüttel, azon is van jó pár kedvenc, de azt kell mondjam, mostanra érett be igazán az a bizonyos "October-esszencia". Ez pedig mély hangulatiságot, szépséges zenét és az énekben jelentős átélést tükröz Robi részéről. A CD-hez ajándék Hammer-válogatás jár, ami igaz hogy 2002-es, de én minden ilyesmit örömmel fogadok, még műfajon belül is van rajta egy-két October-hez hasonló zene (Mandragora Scream, Lacrimosa), de a többi szám sem rossz rajta.

A Mélységi mámor 11 száma nem tartalmaz üresjáratot, nem laposodik el a korong, viszont a pörgősebb és a lassabb dalok közti eloszlás néha jobban elbillen a melankolikusabb oldalra, ami nem feltétlenül baj, bár nekem több kedvencem is inkább a gyorsabb nóták közül való. Ilyen pl. a Folyók hátán, ami már az előzetes maxin is szerepelt, vagy a 80 órája ébren a maga vággyal és élettel teliszövegével. Az Üveg és ököl is ismerős lehet már a Hammeres válogatásról, azóta nagyon megszerettem ezt a dalt, csakúgy mint a Gyémánt út-at, aminek különleges hangzásához hozzájárul az extra hangszerként használt duda is. De a "bánatosabb", merengőbb tételek közül is meg kell említenem az Épülj újra fel-t, aminek kezdése ("Romjaimon magány énekel, dúdolja: "épülj újra fel"...") maga a borzongás, persze jó értelemben, vagy mondhatom pl. a Víz vagy-ot is, ami szintén maxi-s tétel. Sodor magával, ahogy a cím is mondja, leginkább ez a légkör árad a lemezből: a távoli óceánok, közeli kéklő folyók, csordogáló patakok hullámzása, fénylése, csobogása, ahogy visz egyre messzebb és messzebb, ahogy az Üveg és ököl-ben is énekli Robi: "Az életem ez a menekülés".

Kellemes, szépséges album ez, amire mindenképpen érdemes beruházni, csakúgy mint az Árnyak-lemezekre is.

Dicstelenül, Tűzbe vetett történelem

Nem fogom nagyon magyarázni a verseimet, csak leírom őket. Azért néha egy-két magyarázatot hozzáfűznék. Itt pl. meg kell említenem hogy a Tűzbe vetett történelemben a teleologikus kifejezés egy bölcseleti felfogásra utal, miszerint a világ egy magasabb cél érdekében lett teremtve, és minden történés ezt szolgálja, felbukkan Hegel filozófiájában, és Madách Az ember tragédiájában is, mint az az elv, miszerint a történelemben a haladás mindig egy hármas fokozat alapján valósul meg: először van az alapállapot, a tézis, ami egy idő elteltével önmaga ellentétévé válik, az antitézissé, amikor a korábbi értékek kiüresednek, és épp az ellentéteiket valósítják meg, végül a kettőből jön létre a szintézis, egy köztes állapot, ami aztán a tézis is lesz.

Dicstelenül

Mikor a gyürkőző Hold sugara már éget,
mikor puszta létnek semmi nem vetne véget,
inkább sarokban kerít magának egy széket,
ahonnan jégpáncélba lassan teremt léket,

Mikor a perc hétköznapja feledni társát,
de jelenné teremti régmúlt korok árnyát,
nap erővel szaggatja angyalának szárnyát,
isteni lelkének ködbeveszett szép álmát,

Mikor a tudat semmisíti már a mennyet,
és mélyen valahol a való már régen ernyedt,
mikor menny fogságában a tudat már szenved,
és mikor a gonosz írja a legszebb verset,

Mikor hit és vágy tegnap halálától félnek,
földi tanításokban igazat nem vélnek,
mikor a lelket nem bírja tán el az élet,
mikor a testet nem bírja már el a lélek.


Tűzbe vetett történelem

Tegnap félelméből táplálkozik a jelen,
múlt tiltásából remény más világot terem,
igaznak hitt értékeket immár nem lelem,
otthonuk lett eme föld mélyén ásott verem.

Áhítozik az új valóság, az új szépség,
könyvet remegve szemlél saját testet féltés,
mi egykor hit volt, mára megmaradt csúf rémség,
mi egykor közkincs volt, most megtagadott érzés.

Vagy teleologikus, másképpen szólítva,
haladásra megcáfolt múlttal rábólintva,
vagy történelmet önmagából kifordítva,
görcsösen nyugodva, tán szelíden ordítva.

Vagy az egészet lefordítva? Így teremtve
új jelentést, régit iszonyodva megvetve,
őrültséggé nevetve, vagy másért szenvedve,
megsárgult lapokon mind bánattá feledve.

És most keresve, de sorok közt nem találva,
társadalomnak és tömegnek sem ajánlva,
bár mi megszületett, tegnapnak csúf halála,
de nem is felszíné valóságnak varázsa.

Noora

Iráni filmből nem sok érkezik el kis hazánkba, épp ezért már emiatt is különleges film a Noora. Története szerint egy kislány, Noora családjával él az erdő széli faházban. Egy nap Noora bátyját elkíséri a szomszédos faluba, ám visszaúton baleset éri, és műteni kellene a lábát. Viszont erre nincs pénze a családnak, a bátyja, Niaz pedig magát tartja hibásnak, és mindent elkövet, hogy segítsen húgán.

Apró film ez, ami nem próbál nagyra törni, csak egy testvérpár életébe enged bepillantást, akik a legnagyobb bajban is próbálnak egymáson segíteni már ilyen fiatalon is. Egyben megjelenik az "Istenkeresés" kérdése is: elindul Niaz húgával, hogy a környék legmagasabb pontján állva kérje Isten segítségét, ám ez nem is olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. Nem próbál konkrét válaszokat adni sem erre a film, mint ahogy a történet vége sem hoz feloldozást. De valahogy így van ez az élettel is.Talán ettől olyan reményteli, és csodálatos.

Ibsen 3 drámája

Ha Ibsen drámáiról van szó, akkor mindenkinek A vadkacsa ugrik be elsőre, de nem lehet elmenni a másik két ismertebb műve mellett sem, a Nóra és a Solness építőmester ugyanis szintén élvezetes és összetett alkotások. Ugyan sokan eleve ódzkodnak a kötelező olvasmányoktól, elvégre ha valamit kötelezővé próbálnak tenni, az sosem lesz sikeres, de általában nem érdem nélkül teszik őket azzá (habár azt el kell ismernem, hogy nekem is vannak olyan művek, amikkel nem tudok kibékülni, ilyenek például Jókai könyvbe oltott szappanoperái, vagy az Egri csillagok a túlzott pátoszával), a norvég alkotó esetében pedig különösen érvényes ez.
A három dráma között ugyan vannak hasonlóságok, de alapvetően különböző embereket, különböző jellemeket és sorsokat. Még csak a célbaérés, az új gondolatokhoz való elérés sem mindegyiküké, hiszen A vadkacsa házaspárja, bár családjuk tragédiája látszólag összetöri őket, de valódi érzésük valójában nem kötődik egymáshoz, a szerepükből nem tudnak kilépni. A Nóra címszereplője is későn döbben csak rá erre, hogy ő valójában csak egy szerepet kapott férje életében, nem társaként, egyenlő félként szereti, sokkal inkább egy bár rajongásig imádott, de mégsem egyenlő félnek tartott feleség lesz csak számára. Viszont a változásra, az élet újraértelmezésére sosincs túl késő, hiszen ahogy az Ivan Iljics halálában is megírta Tolsztoj, a beismerés és felismerés még halálunk pillanatában is a földi megváltást hozhatja el számunkra. A vadkacsa Gregers-e ezzel tisztában is van, ő viszont,ahogy az orvos fogalmazza, "heveny világboldogításban" szenved, ami már sokaknak ismerős lehet. Szinte mindenki átesik rajta, hiszen önmagát idealizálni a legkönnyebb az embernek, de sokszor nem látja be, hogy legyen akár a valóság, az igazság amit felszínre akarnak hozni, lehet hogy mégsem ez vezet jó eredményre. A vadkacsa szimbolikus jelentéssel bír itt, csak úgy mint a Nóra alternatív címe, a Babaszoba. Különböző eredmények látszanak fel a két dráma között, hisz mindkettőben jelen van a léthazugság, mint a szereplők életének fő mozgatórugója, mégsem vezet el felismeréshez pont ott, ahol még le is leplezik ezt előttük. Sokszor pedig a legtisztább szereplő bukik el ebben az esetben, hiszen egy képmutató, hazug világban pont ők a legsebezhetőbbek, leginkább oda-nem-illők.
A Solness építőmester a legkésőbbi alkotás a három közül, ami egy házaspár félresiklott életét mutatja be, akik életébe aztán villámcsapásként érkezik a múltból a férj egy régi ismerőse. Ő pedig egy fiatal lány, aki rávezeti őt arra, hogy élete valójában már rég nem önmagáról szól, céljairól, vágyairól. Ebben a műben válik az is világossá, hogy a csúcsra, az élet legfelsőbb fokára való visszatérés sosem lehetetlen, és sokkal mámorosabb, mennyeibb tud lenni a legfelsőbb pontról való lezuhanás, mint a földön való kihunyás tévutak és hamis boldogságok által vezérelve. Ami talán nem is boldogság. Ahogy Nóra is megfogalmazta: "Nem voltam boldog sosem, csak vidám" A kettő pedig, bármennyire is szeretnék sosem, nem ugyanaz.
A vadkacsa olyannyira megfogott, hogy a dráma és Ibsen művészetének tiszteletére egy versem is született, melyet így zárásként közzé is teszem.

Megölni a vadkacsát

Ifjonti szívben élet súlya oly rettentő,
ifjonti szív áldozatra mint rávehető,
ifjonti szív: múlt gyermekétől nem menthető?
ifjonti szív: önmagát még el nem veszejtő.

Véráldozat, szent eszmény: léthazugság éltet,
ez egyetlen, mi számunkra teremti képet,
mi magasztosságában a legcsúfabb végzet,
oly felemelt, oly porból eredő önérzet.

Iszonyat-súlyával rátelepszik lélekre,
eljött a pillanat: egy utolsó lélegzet,
érette míg egyik oly könnyedén vérezhet,
másik hisz iránta szívből nem is érezhet.
(2009. 04. 22.)

Sense of Silence - Ígéret földje

Ez az írás a HammerWorld magazin 2009/májusi, 214-es számának Fanzine rovatában is megjelent.
Örömmel vettem kézbe az áprilisi Hammert, főleg, hogy extra CD-ként a Sense of Silence Ígéret földje c. albuma volt megtalálható. Erről az albumról írnék most egy kicsit, tekintve hogy már stílusilag igen megnyerő volt, és akkor még nem is hallottam a zenét! A borító nagyon szép, Takács Petrának külön dicséret kijár érte. A lemez hallgatása közben úgy érzem, két világ kapcsolódik itt össze: egyrészt a '80-as évek rockzenéinek mentalitása, valamint a modern gothic rock/metal együttesek hozzáállása, ami együtt egy igen megnyerő ötvözetet nyújt számomra. Ezt a bandát akár egy énekesnővel az élükön is el tudnám képzelni, persze valószínűleg Solymosi Laci énekével sokkal jobban jártunk. A hangja kapcsán néha D. Nagy Lajos ugrott be, persze lehet, hogy más ezt máshogy érzi, nekem így tűnt. Az egész albumot egyfajta epikus aura veszi körbe, aminek kapcsán a hallgatása közben olyan, mintha egy ismeretlen földön tennék kirándulást. Az első szám, az Ígéret földje esetében hozzájárul ehhez az érzéshez a szöveg is. Ezek sem mellékes részei a lemeznek, és azt kell mondjam, nagyon szépre is sikerültek, szemééyes kedvencem a Megváltók könnyé-hez írott sorok, szeretem, ha egy dalszöveg olvasása közben mindenki mást láthat a sorok közé, ha nincs egyértelműen meghatározva, mit kell gondolnunk. A számokat tekintve: a Valahol-t érzem az album egyik legjobb számának.A Ne félj! főriffje engem a Junkies-ra emlékeztetett, a Meghasadt világ keleties motívumokkal operál, az Átok és Gyász pedig kitűnő levezetése ennek a szépséges debütalbumnak. Elemezhetném még mindegyik számot, de úgy érzem, egységesen kiváló korong ez, amit nem fogok egyhamar megunni:) Továbbá szeretnék még két friss albumot ajánlani: az egyik a My Dying Bride új albuma, a For Lies I Sire, ami szokásosan mestermű lett, illetve a hegedűslány, Katie Stone másik együttesének, az A forest of Stars-nak a The corpse of rebirth című albumát, ami, ha lehet azt mondani, még a MDB zenéjénél is borultabb, mégis egyszerre fenséges és gyönyörű!

Tűz esetén

Leginkább kevésbé ismert filmekről fogok írni, mivel ezeket kedvelem inkább. Vagyis nem az a lényeg hogy ne legyen populáris, csak általában ezek a népszerű új filmek nem sok értékkel bírnak számomra (és igen, kövezzetek meg, de nekem a Gettó milliomos sem tetszett, és amilyen lelketlen vagyok, meg sem hatódtam rajta). Jelen film Németországban készült, a története pedig már eleve nagyon megtetszett. Hat barát története ez, akik a '80-as végének Berlinjében bomlasztják a rendet, ellenállnak a rendőrök támadásainak, életükbe semmilyen hatalomnak és elnyomó rendszernek nem engednek beleszólást. Aztán eltelik 13 év, ott állnak az új évezred küszöbén, életük megváltozott, a lázadás is már a múlté.Viszont felrobban egy bomba, amit még a régi szép időkben készítettek el, és emiatt kénytelenek újra feléleszteniük a régi barátságot...

Az tetszik ebben a történetben, hogy az igen eredeti ötlet mellé nem párul sablonos kivitelezés sem szerencsére, elejétől végéig leköt a film. Az is a javára válik, hogy nem próbál igazságot sem szolgáltatni, nem foglal állást sem a régi eszményeik mellett, sem az új életük mellett, egyszerűen bemutatja hat olyan ember történetét, akik közül a legtöbben az évek múltával feladták fiatalkori naiv, mégis élettel teli elképzeléseiket egy egészségesebb világról. Olyan embereket tár elénk, amilyenek mindnyájan vagyunk: bár a kezdetben a legtöbben tele vannak nagy tervekkel, ám ez végül mind elmúlik, és marad a konvenció, a hétköznapok megszokása. Vagy éppen a mgnyugvás, a lecsillapodás, hiszen előbb-utóbb mindenki belátja, hogy nem ő fogja megváltani a világot, legyenek akármilyen újítóak is az elképzeléseik. Viszont sosem árt tudni, kik is voltunk és vagyunk valójában, miben hiszünk, miért élünk, és hogy mennyi valóság van egyáltalűn amögött a kép mögött, amit a világról gondolunk. Számomra ez is a film lényegi mondanivalója, illetve az, hogy tegyünk bármit, higyjünk bármiben is, de sosem éri meg feláldozni ennek oltárán a barátságot, a kapcsolatokat, hiszen nem is ezeknek kell, hogy (kizárólag) összetartson valakiket.

A színészi játékról már nem fogok sokat regélni, különösképpen ez nem szokott érdekelni, habár azt nem szeretem, ha láthatóan rosszul alakítja valaki a szerepét, de a színészekhez különösebben nem fűz semmilyen érzelmi kapcsolat. Azt meg kell említenem, hogy Til Schweiger alakítja a főszereplőt, aki eddig látott filmjei alapján kivételesen szimpatikus szerepeiben, itt is tetszett az alakítása.

Összességében ez egy elgondolkodtató, jó kis film volt, ami ajánlott minimum egyszeri megnézésre mindenkinek.

Gothica farsang

Ez az írás a HammerWorld magazin 2009/áprilisi számának Fanzine rovatában is megjelent.

Már előre kihagyhatatlan koncertnek ígérkezett, végigtekintve a fellépők névsorán, ezért is volt szerencsés hogy már előző napra felmentem Veszprémből Dalriadára és Nightquest-re, ami egy szintén jól sikerült turnézáró buli volt. (kiemelném, hogy mennyire jól tolták Nightquest-ék a jobbnál jobb Nightwish számokat, a Nightwish színvonalát simán elérve, és hát az énekeső is mérföldekkel csinosabb bármelyik eddigi NW-énekesnőnél:)) Gothicára már kettőre odaértünk, és itt is szeretnék köszönetet mondani a Gyöngyvér zenekarnak a jegyért, továbbá a zenekar is eleve nagyon szimpatikus közvetlenségük miatt, számomra ők voltak az est egyik fénypontja:) Első fellépő a Decadence volt, nem voltak rosszak, bár a Dream again vagy kimaradt, vagy én maradtam le róla, de azt szívesen hallottamvolna, de volt Holding out for a hero feldolgozás:) Utánuk jött a Dharma, élükön egy gyönyörű énekesnővel. Őket ismertem a legkevésbé,de meggyőzőek voltak, és az külön öröm volt számomra hogy a Lacuna Coil által is már feldolgozott Enjoy the silence-t is eljátszották:) Ezután következett számomra a csúcs, a Gyöngyvér, megújult színpadi képpel és ruhákkal. Voltak a jobbnál jobb számaik: Megálmodtalak, Égboltnak óceánt, Pillangó város, az új szám, az Árnyfátyol, sőt még a demos időkből A meggyötörtet is eljátszották! Az est folyamán sikerült még beszélni Mazival és Csabival is, nagyon jófejek voltak, köszönet nekik (is) a koncertért:)

Következett az 1. főbanda, a Sonic Syndicate. Jó kis zenét játszanak, bár néha eléggé átlag-metalcore, de nekem tetszik. Érdekes volt látni, ahogy megjelentek a kopasz, nagydarab hc-sek, és ahogy a gothok reagáltak a pogóra:D De nagyobb durvaság szerencsére nem volt, ahogy láttam. Majd jött a Deathstars,akik alatt elhatalmasodott az őrület, sikoltozott mindenki, inkább hátrébb is jöttünk:D De nagyon jó koncertet adtak, voltak a legjobb számaik, mindhárom albumukról egyaránt (Genocide, Blitzkrieg, Death dies hard...) Sokan utánuk el is mentek haza, de azok tették jól, akik megnézték a Nevergreen-t is, ugyanis nagyon hangulatos kis koncertet adtak, a Wonderful Life volt számomra a csúcspont:) Az Ideas-t nem figyeltem nagyon, de ők sem voltak rosszak. Az est egyetlen negatívuma a közönséh hozzáállása volt az October-hez, ami számomra érthetetlen. Oké hogy fél egy, és hogy utolsó banda, de azért illett volna legalább megnézni őket, ha már itt voltak. Én voltam zavarban, hogy rajtam kívl voltak kb négyen alattuk, és az nagyon felháborít, amit egyes bunkó emberek megengednek maguknak egy koncert alatt: az hogy bekiabálnak az együttesnek, hogy nem ilyen zenét kéne játszaniuk, hanem "goth-ot", szerintem a pofátlanság netovábbja. Az ilyen ember valószínüleg nem ismeri sem az Árnyak nevű zenekart, sem a tiszteletadás alapszabályait. Ettől eltekintve nagyon jó koncertet adtak, Robi nagyon közvetlen volt, csak sajnos az incidens után már annyira nem próbált kommunikálni a közönséggel. Én élveztem mindenesetre, és a koncert folyamán be is szereztem az Árnyaktól a Menedék című albumot:) Összességében egy felejthetetlen este volt, köszönet érte a szervezőknek, a fellépőknek (külön Gyöngyvérnek és Octobernek), valamint mindenkinek, aki ott volt:)

Két vers

Aki otthon van a honi underground zenék világában, ismerheti az Avar zenéjét, amit Khrul, sok más zenei formáció mellett egymaga működtet. Különböző költők verseit zenésíti meg, ambient/dark stílusban, egyedi módon valósítva meg művészetét. Aki szereti a tartalmas zenéket elgondolkodtató mondanivalóval, annak csak ajánlani tudom. Az Elvesztett társam, megnyert kedvesem albumon a címadó dalban helyt kapó két vers eléggé megfogott, ezért gondoltam fel is rakom őket ide.

René Francois-Armand Sully-Prudhomme -Sóhaj
(fordította: Kosztolányi Dezső)

Nem látni őt, nem hallani,
nem szólni és nem vallani,
imádni híven, nem feledni,
folyton szeretni.

A két karunk felé kitárni,
a semmiségbe nézni, várni,
s ha nem jön, úgy is rámeredni,
mindig szeretni.

Szenvedni, s bírni, egyre bírni.
nem érni el, és sírni, sírni,
elhullani, könnyben feledni
mindig szeretni.

Nem látni őt, nem hallani,
nem szólni és nem vallani,
de láztól és vágytól veretni
s mindig szeretni.


Székely János - Tudom én, kedves...

Tudom én, kedves, hogy sosem leszel
Törvényben sem és bűnben sem a társam.
Tudom, hogy nincs, és már nem is lehet
Jogom, hogy magam életedbe ártsam.

Tudom én, kedves, hogy virágaid
Énnekem már csak bánatot teremnek.
És mégis boldog és hálás vagyok
Azért, hogy vagy, és azért, hogy szeretlek.

Fellombozol, mint csonka fát a komló.
A legnagyobb rossz és a legnagyobb jó
Vagy énnekem a földön és égen.

Láng vagy, mely perzselt, míg köröttem lengett,
De távolabbról éltet és melenget:
Elvesztett társam, megnyert kedvesem...

Anathema - Könnynek kincse (fordítás)

Az Anathema egy angol gothic metal/alternative metal banda, 1990ben alakultak, a doom/death irányzat egyik fő megteremtőjeként a Paradise Lost és a My Dying Bride mellett, de aztán fokozatosan eltávolodtak a korábbi zenei világtól, így létehozva egy sokkal lágyabb, kevésbé "fémesebb", de ugyanolyan minőségi és élvezhető hangzást. Szövegeik számomra nagyon sokat tudnak nyújtani, sokat tudok rajtuk gondolkozni, és az ilyeneket nagyon szeretem, sokkal értékesebbnek tartom ezeket az együtteseket, mint azokat, akik a szövegeikre nem helyeznek különösebb hangsúlyt. Több Anathema-dalszöveget lefordítottam már, ezeket igyekszem majd feltölteni, most a Serenades album (ami az első volt a sorban) egyik dalának átírását teszem közzé, ennek eredeti címe: Sweet Tears.

Anathema - Könnynek kincse (Sweet Tears - fordítás)
Album: Serenades

Egymás karjaiba feledve
könnyünk tengerében feredve
édes bánatodba szeretve

ez a teljesség el nem veszett,
és immár soha nem felejtett

Mint remegés végigfutva gerincemen,
magányos éjek még mindig keringenek,
és továbbra is vágyva említelek

Ez a teljesség el nem veszett,
és immár soha nem felejtett

A lány már tovaszállt, de álmaiban él,
lelke éber és sikolya az égbe tér,
a zokogó fűz könnyének hangja elér,
lelkeink alatt eszmél...

...hol minden öröm régen álomba merült,
ragyogásunk fénye a mennyekbe került...
könny ízében hevült