Ha elhagyom a forgatagot kis időre,
Idill: maradok-e kínzó vágyaid őre?
Talán más lesz-e, hol otthont lelek jövőre?
Öröklét végül földi bánatra-örömre?
Rég nem tudom, hol várjam egyetlen esélyem,
Zimankó a válasz tán, ha lelkem nem élem,
Istent ha nevezek, belsőm nem lesz veszélyem?
A megváltást enélkül hiába remélem?
Vég után ha halhatatlan énem veszejtem,
Álmomban mint értelmet hiába kerestem,
Gyermekkori emléket régen elfeledtem,
Az elmúlást talán soha nem is szenvedtem.
Idegen lenne-e, ha külvilágot élnék?
Dőre szívvel mondanám: másságtól nem félnék,
Alvó szavaim viszont, ha tudnák, beszélnék
Titkos céljaim, mire nem máshol eszmélnék.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése