Dicstelenül, Tűzbe vetett történelem

Nem fogom nagyon magyarázni a verseimet, csak leírom őket. Azért néha egy-két magyarázatot hozzáfűznék. Itt pl. meg kell említenem hogy a Tűzbe vetett történelemben a teleologikus kifejezés egy bölcseleti felfogásra utal, miszerint a világ egy magasabb cél érdekében lett teremtve, és minden történés ezt szolgálja, felbukkan Hegel filozófiájában, és Madách Az ember tragédiájában is, mint az az elv, miszerint a történelemben a haladás mindig egy hármas fokozat alapján valósul meg: először van az alapállapot, a tézis, ami egy idő elteltével önmaga ellentétévé válik, az antitézissé, amikor a korábbi értékek kiüresednek, és épp az ellentéteiket valósítják meg, végül a kettőből jön létre a szintézis, egy köztes állapot, ami aztán a tézis is lesz.

Dicstelenül

Mikor a gyürkőző Hold sugara már éget,
mikor puszta létnek semmi nem vetne véget,
inkább sarokban kerít magának egy széket,
ahonnan jégpáncélba lassan teremt léket,

Mikor a perc hétköznapja feledni társát,
de jelenné teremti régmúlt korok árnyát,
nap erővel szaggatja angyalának szárnyát,
isteni lelkének ködbeveszett szép álmát,

Mikor a tudat semmisíti már a mennyet,
és mélyen valahol a való már régen ernyedt,
mikor menny fogságában a tudat már szenved,
és mikor a gonosz írja a legszebb verset,

Mikor hit és vágy tegnap halálától félnek,
földi tanításokban igazat nem vélnek,
mikor a lelket nem bírja tán el az élet,
mikor a testet nem bírja már el a lélek.


Tűzbe vetett történelem

Tegnap félelméből táplálkozik a jelen,
múlt tiltásából remény más világot terem,
igaznak hitt értékeket immár nem lelem,
otthonuk lett eme föld mélyén ásott verem.

Áhítozik az új valóság, az új szépség,
könyvet remegve szemlél saját testet féltés,
mi egykor hit volt, mára megmaradt csúf rémség,
mi egykor közkincs volt, most megtagadott érzés.

Vagy teleologikus, másképpen szólítva,
haladásra megcáfolt múlttal rábólintva,
vagy történelmet önmagából kifordítva,
görcsösen nyugodva, tán szelíden ordítva.

Vagy az egészet lefordítva? Így teremtve
új jelentést, régit iszonyodva megvetve,
őrültséggé nevetve, vagy másért szenvedve,
megsárgult lapokon mind bánattá feledve.

És most keresve, de sorok közt nem találva,
társadalomnak és tömegnek sem ajánlva,
bár mi megszületett, tegnapnak csúf halála,
de nem is felszíné valóságnak varázsa.