Saját

Felhőkakukvár foglyaként

Éppen otthonomra lelvén vezessen a néma hit?

mert hogy befészkeltem magam a szorongásba
az nem kétséges
de hogy itt nem boldogság nemesített menekvést
az is bizonyos
olyasféle inkább mintha megtisztítanád szobád
mellyel házadat vélnéd ékesíteni
pedig nincs az a helyiség amely anyjaként egészen
felbecsülné homlokod nyújtózását
aki gyermekeként tekintene csöppjeidre csak
magából másodlagosként és mindig a származás
maradhat egyetlen valóságos neki
neked rebben már új térképed kiégetett lényege
csak be ne foltozd magaddal kérlek
zokogva fogok semmit üvölteni
most hogy idetaláltam nem akarok újra járni
te sem gondolhatod hogy mámor mi csalogat
messze a rettegés bűvkörétől
miért találjak én világtalan ölelésre tőled jaj
vonja értelmetlenségem rámruházott bizalmad
csak azért könyörgök hogy lakatomat meg ne lásd
úgyis kiengednél hisz hova mennénk esztelen
ez mind mit tehetek a választás hogy
válaszként megjelölt megértés kulcsa
itt nem számít hogy mily létezés igazolná önmagát
ha meg sem teheti ezt külvilág nélkül
lepleződik most hogy számodra rejtélyes
igen sajnos én sem léptem még túl
a másokat szemlélt szenvedés vonzásán majd
felfedezem talán e sokszorozott börtön előnyeit
de addig sem kelhetek házasságra szelíd idők nyugalmával

ne fáradj nélküled is kitalálok

Saját

A kolibri gyűlölete

nincs a világnak jövője és én vagyok a teljesség -
ennyit mondott nagy könyvektől kábultan
de közben arra gondolt hogy
mennyire helytelen is a hazaárulás
és hogy ha a fényt megtöri a szembogár
meddig redőzhet hiánya a holnapban
te nem vagy az és sosem leszel
ami közös sorsa az egynek de
szánalmat csak a terelésben lát

nincs a lépcsőben két érzés ami benned szavakból igazodhat kilinccsé