Harag napja

A X. Harag Napja fesztivál fellépői között leginkább az Agregator jelentette számomra a fő vonzerőt, tekintve hogy még eddig egyszer sem volt szerencsém élőben látni őket, sajnos. Most adódott az alkalom, és a személyes indokok mellett a többi fellépő is meggyőző erővel bírt még, kivált a Casketgarden jelenléte, valamint az I Divine első koncertjének híre (habár a Kék Yuk-ban már tartottak alig egy héttel korábban egy zártkörű partit, de azon sajnos nem tudtam jelen lenni logisztikai okok miatt). A tatabányai Roxxy klubban még nem jártam eddig, de igen megnyerő helynek bizonyult, Veszprémben sajnos nincsenek ehhez hasonló jobb metal-koncertek megrendezésére alkalmas klubok. Az első együttes, a Crusted fellépéséből nem sokat láttam, de Soulfly- és Pantera-ihletettségű, törzsi elemekkel felvértezett metal-juk eddig sem különösen keltette fel figyelmemet. Aki szereti az efféle muzsikékat, annak nyugodt szívvel ajánlom, de engem hosszabb távon nem tudnak elszórakoztatni. Az utánuk következő Casketgarden már annál inkább, stílusukat leginkább a modern metal/melodic death metal címkével tudnám felvértezni, a tisztán látás kedvéért (persze minden ilyen skatulyázás felesleges, tudom én is). Legfőbb hatásaik között az At the Gates-t, The Haunted-ot és Dismember-t említik meg, ami helyénállónak is bizonyul, a keményebb zene természetesen fogós dallamokkal vegyül, a hazai színtér egyik különleges színfoltjává téve őket. Elhangzott többek között egyik kedvenc számom is tőlük, a Sulphur Breath Laughter, valamint ha jól hallottam, egy Carcass-feldolgozást is játszottak, bár ebben nem vagyok teljesen biztos. Az ezutáni osztrák Darkfall programját teljes egészében ki kényszerültem hagyni, de Myspace alapján eddig sem tűntek egy kiemelkedő csapatnak a mai thrashes death metal túltermelésből, viszont egy korrekt bandának mondhatók. Az I Divine első fellépése kimondottan jól sikerült, az ex-Sear Bliss tagokból és Tóth Balázs énekesből álló alakulat egyaránt játszott SB- és saját számokat, utóbbiak közül a myspace-es Sculptures to Vanish és The Becoming is elhangzott, míg előbbiek közül az Arx Idolatrie és az A Deathly illusion is jelen volt. Balázs karizmatikus frontembernek bizonyult itt is, remélem, az I Divine is minimum Sear Bliss-szintű pályát tud majd befutni. Végül következett az Agregator, akiknek új albumát már a bejáratnál ingyen megkaphattuk (így már a második példányt tudhatom magaménak), és akik az est egyik legjobb előadásával ajándékoztak meg mindent. Zenéjük a melodic death metal vonzáskörzetébe sorolható, emlékezetes dallamokkal és egészen fantasztikus, elgondolkodtató szövegvilággal. Tass az első számtól kezdve igencsak lelkesnek bizonyult, ami az egész közönségre is elmondható volt, főleg, hogy helyi zenekarról van szó. Habár lemezbemutatóként volt megnevezve a koncert, de az Emberség albumon kívül azért a régebbi anyagokról is bőven szemezgettek: sorra jöttek a nagy kedvencek, a Horizont, Szürkület, Zuhanás, Soha már, Túlontúl, Gyökerek nélkül vagy éppen a Sötét éden. Az új albumról pedig itt volt az Éjfél felé és a Romok között is (ezúttal Tanka Balázs nélkül), valamint a Mint tűz és a jég Tóth Balázzsal közösen prezentálva. Az első találkozás tehát jól sikerült velük élőben is, és remélhetőleg legkésőbb az idei Rockmaratonon is sikerül majd elcsípnem őket. Már várom!

2009 - zenei kedvencek

Ha 2009 számomra legjobb lemezeit rangsorolnom kéne, valószínűleg gondban lennék, így hát sorrend nélkül álljon itt néhány olyan album, amit szívesen hallgattam az év folyamán, amik hatni tudtak rám, elvarázsoltak és bizonyították, hogy az underground bármikor képes a megújulásra, az egyediségre törekvésre.
Az Amesoeurs első teljes, egyszerűen Amesoeurs névre keresztelt korongja olyan tömény és hullámzó muzsikát tartalmaz, ami egyaránt tartalmazza a shoegaze, mint a post-black metal izgalmas elemeit, megspékelve Audrey tiszta, gyönyörű énekével is.
Az egész zenéből árad egyfajta pozitív hangulat, ami az ő dallamainak is köszönhető, valamint a hangulatos témáknak, melódiáknak, erre jó példa mondjuk a címadó tétel, ami egyben a korong egyik csúcspontja is. A La reine trayeuse-ben eszelős ordítások tesznek hozzá a lemez értékeihez, de kiemelendő az I XIII V XIX XV... is, ami egy post-black metal kezdést követően csak sodor magával, hogy aztán drone-szerű káosszá terebélyesedve mutassa meg nekünk a valódi, kápráztató zeneiség csodáját. A váltott hörgést/tiszta éneket pedig nem úgy kell elképzelni, mint ahogy azt a mai metalcore-hullám sablonos képviselői (Deadlock, stb.) teszik, itt valódi egyéniséget ad a megoldás, és egy izgalmas élményt nekünk. Ezelőtt csak egy EP-t (Ruines Humaines) és a Valfunde-val közösen (több tag is zajong benne, egyébként az is egy nagyon hangulatos zene, az ott hallható két tétel alapján) egy split-et adott ki a francia négyes, akiknek szövegeik is anyanyelvükön íródtak, és a modern kor kapcsolatrendszereiről, belső érzésekről szólnak, és akik beszélnek a nyelven (jelen esetben én is), azoknak elgondolkodtató perceket (órákat) tudnak adni a nagyon is személyes sorok.
A Jex Thoth szintén self-titled lemeze is igen kellemes élmény volt számomra, köszönhetően annak a vad őserőnek, amihez az énekesnő, Jex Thoth (Jessica Toth - csak nem egy újabb magyar származású zenész?) hangja nagyban hozzájárult. A korábban Totem néven ismeretes együttes zajos, burjánzó zeneiségről tesz itt tanúbizonyságot, ezt mutatja pl. a Son of Yule pörgős szerzeménye is. Említésre méltó az Equinox Suite 4 részes kompozíciója is, ahol a The Poison Pit elején mintha csak egy hosszú-hosszú mesébe kezdene Jex, fantasztikus szám! Csakúgy mint a Thawing Magus is, amiben az érintetlen természet képe jelenik meg, napfényes búzakalászoké, ismeretlen mezőké; ilyen természetközeli, elemi erőt sugárzó pillanatokat kár is keresni bármiféle kocsmazenés folk metal-albumon, aki a természet, a múlt igazi kincseire kíváncsi, az javaslom inkább ilyen albumok között keressgéljen (vagy hallgassa csak meg a The Moon and the Nightspirit idén megjelent albumát, ami szintén magával ragadó lett), ne a Korpiklaani-nál és társainál.
A Menace Ruine-nak második teljes albuma a The Die Is Cast, egy lenyűgöző drone-varázslat.
Szokatlanságát még inkább kiemeli a női ének, amit Geneviève szolgáltat, viszont hangulatilag csak ettől lesz még erősebb zenéjük. Ebben a múfajban nehéz élesen elkülönülő, változatos dalokat írni, ez viszont maximálisan sikerült a kanadai duónak, akik muzsikája a kellemes színezőelemeknek sincs híján, mint amiik a címadóban is hallhatók. Áramlik és dübörög az egyébként rejtélyes ködbe burkolózó csapat zenéje, megunhatatlan hallgatnivaló!
A Madder Mortemmár nagyobb múlttal rendelkezik, az Eight Ways a norvég banda ötödik albuma, amit Agnete teljesen egyedi, mélységet tükröző hangja visz a hátán, hol lágyan dalol, hol magából kivetkőzve üvölt sokszínű hangján, mint azt eddig megszokhattuk. Ehhez társul a progressive, darkos atmoszféra, amik együttesen adják az album szépségét. Kiemelkedő a klipes Armour, a The Little Thins vagy a Life, Lust & Liberty is, de a lemez egységes egészet alkot, üresjáratok nélkül.
A szintén norvég Code második albumával (The Resplendent Grotesque) maradandót alkotott, és ha ma már nem is váltják meg a világot a hörgés-tiszta ének keverésével black metal címszó alatt, de ettől még teljesen egyedi, izgalmas zenét játszanak, mindenféle sablontól mentesen. a The Rattle of Black Teeth és az I Hold Your Light zseniális szerzemények, de a többi is igencsak erősnek mondható!
A My Dying Bride idén jött ki a For Lies I Sire című 10. albumával, ami egy újabb színvonalas teljesítménye a brit doom/death színtér egyik megalapítójának, és mindmáig legértékesebb bandájának.
Korábban már írtam a Thy Catafalque idei lemezéről, ami az év albuma nálam egyértelműen, de magyarok közül kiemelkedik még a Virrasztók pszichedelikus-csodálatos bemutatkozása, az Agregator zúzós visszatérése (kiemelném Tass elgondolkoztató szövegeit, amik számomra zenéjük savát-borsát adják), külföldöiek közül pedig elkápráztatott még a Lifelover nevű svéd depressive rock/black metal banda, akik a Dekadens EP-vel jelentkeztek így év vége felé, olyan borongós, mélységesen magába forduló szerzeményekkel, mint az Androider vagy a Myspys.
Természetesen rengeteg fantasztikus albumot hallhattunk még idén, és ez remélem jövőre is így marad, de nincs, ami bizalmatlanságra adhatna okot - az underground ereje teljében van, mint mindig!

Agregator - Emberség

Az Agregator zenekar bár már '97-ben megalakult, hozzám csak egy éve került közel, amikor az akkori Hammeres DVD-mellékleten felfedeztem a Zuhanáshoz készített klipjüket, és egyből elkapott a lendületes, dübörgő, mégis dallamos zenéjük ereje, hatása. Azóta már begyűjtöttem Szürkület című második albumukat is, amin egyúttal helyet kapott a két, korábban csak kazettán megjelent EP (Puszta lét - 2000, Túlontúl - 2001) is. A zenekar most is élt ezzel a jó szokásával, csak most megkapjuk egybe a teljes diszkográfiát, bár a bookletben csak az új számok szövegei vannak feltüntetve, már csak ezért is javaslom a korábbi anyagok beszerzését. Annál is inkább, mert most még biztosabbra ment a banda, az Emberség ugyanis Hammer-mellékletként megjelenve valószínűleg egy szélesebb réteghez fogja eljuttatni őket, amit teljes mértékben meg is érdemelnek. A Szürkület óta történtek változások is a tagok sorában, de az album nem tért le a megkezdett ösvényről, ami nem is baj, mert a középtempós, néha begyorsulós nóták igencsak jól állnak nekik. Melodic death metalnak lehet leginkább nevezni, amit itt hallunk, de persze a skatulyázás felesleges, az északi ihletettségű riffek és megoldások magukért beszélnek. És akkor nem is szóltam még a dalszövegekről! Ami már a legelején is megfogott az együttesben, azok Mikus Tamás (Tass) énekes-szövegíró lenyűgöző, filozofikus és egybe cinikus sorai voltak, amik már akkor is egy különleges jelleget adtak a zenének - ritka az ilyen, főleg hazai kereteken belül. Máig kedvenc soraim A válság dicséretéhez íródtak, de persze mindben megtalálom a maga érdekességét, elgondolkodtató szálát. Jelen lemez esetén például ilyen az A skorpió útja is, ami egy ismert tanmesére, A skorpió és a békára reflektál, lényege a személyiség felvállalása legalább önmagunk előtt. Érdekes üzenet, nekem pl sokat képes mondani. Az első szám (Éjfél felé) rögtön egy tökéletes nyitány - ahogy Tass beszédről átvált a karakteres hörgésére, az nagyon jól megalapozza a hangulatot, amit a számban hallható vendégvokalista, Tanka Balázs csak erősíteni tud, ez egyben az egyik legerősebb száma is az albumnak (persze egységes színvonalról beszélhetünk végig). Ez a dal harangozta be egyébként z albumot, a Létszomjjal karöltve még pár hónapja. Tanka Balázs a Romok között-et is csak erősíti orgánumával, hozzájárulva a dalok sokszínűségéhez. A Mint tűz és a jég-ben pedig Tóth Balázs (Tesstimony) károgása hoz egy kis black-es erőt is az albumba, minek köszönhetően erre is csak mint abszolút kedvencre tudok gondolni. Az album címe pedig a zenekar ars poetica-jaként is felfogható, ahogy eddig észrevettem, hiszen mind gondolkodtató erejű szövegeikben, mind hozzáállásukban (a barátokról megemlékezni a bookletben igencsak tisztelendő dolog) egy emberséges, becsülendő banda képét mutatják már a kezdetektől fogva. A tatabányai együttesben tehát ismét nem kellett csalódnom, és már csak egy (vagy több) koncert hiányzik a gyönyörhöz, ami remélhetőleg össze is fog jönni, ha már az októberi pesti bulit ki kellett hagyjam. Hallgassátok csak szorgalmasan őket ti is, ha eddig nem tettétek volna.

Agregator - Szürkület

Körülbelül fél éve ismerem az Agregator-t, akkor egy Hammer-es válogatás DVD-n találkoztam a Zuhanás című klipjükkel, és egyből megtetszett dallamossága, ami mégis olyan súllyal vegyült, hogy az egy rendkívül megnyerő elegyet alkotott. Egyből utánik is néztem neten, ahol bele is tudtam hallgatni a többi számukba, és azt kell mondjam, nagyon tetszett amit hallottam. Így hát, amit tehettem, be is szereztemaz albumukat, amihez igen nagy örömömre két régebbi albumuk is hozzá volt pakolva egy bónusz CD-n. (ráadásul még a szövegeiket is tartalmazza a booklet, ami aztán csak a ráadás:)) Szóval, Szürkület a cím, és 9 számot tartalmaz. A számok színvonala egységes, az album nem tartalmaz üresjáratokat. És hogy milyen is ez a színvonal? Rendkívül sodró-magával ragadó, elképesztő, é hogy őszinte legyek, a 9 szám pillanatok alatt lemegy, miután az ember csak tátott szájjal mered maga elé, hogy ilyet is lehet?? Kis hazánkban kevés a stílusát ilyen magas szinten, ilyen profizmussal és ennyire minden apró részletre kiterjedően végzi, hiszen itt zene és szöveg is egy egységet alkot, amiben mindkettő ugyanolyan fontosságúvá lép elő. A szövegek szintén egyedülállóak a színtéren, ennyire filozofikus, elgondolkodtató sorokkal ugyanis ritkán olvasni, amik Mikus Tamásnak köszönhetőek. Nem is tudnék közülük egyet kiemelni kedvencként, de a Szürkület az, amit már első hallgatás uán imádtam, de mondhatnám a Soha már-t, a Horizont-ot, vagy akár A rengeteg-et is. Magával ragad, aztán nem ereszt az album, és ez így is van rendjén. A korábbi albumok sem rosszabbak, talán még kiforratlanabbak (angol nyelvű dalokat is tartalmaznak),de a Szürkülettel felrakták a pontot az i-re. Megunhatatlan:)