At the drive-in - Rolodex Propaganda

Saját

Betegséget ajándékba
köpni tudnék de szótlan-erőtlen
belévésztem a lázas tűnődésbe hogy
ha időtlen volt is a látszat
meddig ébredheti másnap hogy bukott békét játszat
mintha a perc a pillanaté volna
és a félig-vert kereszt szeretetet jósolna
de végre ha a tegnap reménye
enyészeté lett s égre
csak kőbe vésett minta eszménye
hát betegséget kérek ajándékba
hogy köpni tudjak s ne így fáradva
olyan mint a kiszáradt patak áradva
dúdolva gyermeki hangon hogy
"az álmot gyilkolja az ébredés"
de ily fékeveszett riasztást még
"s a világ megsebzi homlokod"
kivált ha beléd született méreg-permetű virág
"szemedbe vér folyt eltűnt mi szép volt"
bár mindig csak holt mi bíborba burkolt
"hát könnyezni többé már nincs okod"
nyögve már tűnt ábrándokat hisz jogod
még az örök sírás te soha jobb
noha ott a világ és istenkép
a kezedben
én már csak köpni tudnék ha tudnék

a részletek a Christian Epidemic - A tűz éjszakája c. dal szövegéből valók


A hegyről

talán tévedtem és a kultúra vélt közös
letekintve mindenség csak örömtelen-ködös
bánat sem szegélyezi

istenségnek hitt hegyek már régen leomlottak
talapzatuk törpe őrei nézd megbomlottak
mily szépen rángatóznak

disszonancia dallamától tócsává lettek
belélépve mostan új birodalmak születtek
neoneoavantgárd

várja izgatottan hogy felhővé foszoljon
félelem értők közé igazságként oszoljon
jaj mily meseszép tetem

egy nap majd te is bíborkönyvből olvashatod
sugárral jött erőt mégis percben olvadhatod
kellett beléd tudomány!

Apollinaire - Kikericsek

Most mérget hajt a rét s virágzik késő őszig
Legelget a tehén
S lassan megmérgeződik
Kikericsek virítnak kékek és lilák
Álmos szemed olyan mint itt ez a virág
Mint szirmuk fodra kéklő s kék akár ez ősz itt
S szemedtől életem lassan megmérgeződik

Egy falka kisdiák a rétre fut s rivall
Lebernyegük röpül és zeng a harmonikadal
Letépik a virágot mely anya s leány is
És színe mint szemhéjadé s oly félve rebben már is
Mint rebben a virág ha szélben térdepel
A csordás csöndesen halk hangon énekel
Míg bőg a sok tehén s elhagyja gőzölögve
E halnikészülő nagy rétet mindörökre


Radnóti Miklós fordítása

Móricz Zsigmond - Úri muri

Nagy odafigyelést igényelt tőlem ez a regény, az egyszer igaz, amit az is jól mutat, hogy több, mint egy hónapig tartott, mire kiolvastam az alig 200 oldalas művet.
Móricz népies stílusából is adódott a nehézkes olvasás, a korabeli nyelvezet egyáltalán nem könnyíti meg az ember dolgát, de hát mikor is szólt az olvasás arról, hogy a végtelenségig leegyszerűsítve, közérthető formában kapjuk kézhez az alkotást (bár egyesek nagyon szorgalmazzák ennek létjogosultságát, ahelyett hogy inkább saját művészetüket fejlesztenék).
Az Úri muri a tipikus dzsentriregények sorába illeszthető be, egy korabeli réteg megszokott életformáját, gondolatait, társadalomban való öndefiníciójukat bemutatva. Egy olyan csoportét, akiknek legfőbb szórakozása a hedonista önpusztítás, katatón állapotukból pedig aki ki szeretne mozdulni, változtatna, annak céljai eleve halálra vannak ítélve. Mennyire ismerős lehet ez napjainkban a hasonló gondokkal folyamatosan szembesülő polgárság körében. A különbség annyi, hogy mára betársult a kisszerű középpolgárság kulturális leépítésébe a média mintúgy a napi sajtó, vagy éppen a televíziós műsorok terén. Szegény kisember pedig mi mást tehet, személyiségromboló munkája után beletemetkezni a profán élvezetekbe, könnyű társalgásokba, mesterségesen kreált problémákba mindig egyszerűbb. Ahogy itt megfogalmazásra is kerül:

"Mert a nagy alföldi város, a maga mogorván primitív képével egy gazdag és csodálatos lápvilágot takar. Annyi élet fojtódik itt el, s lesz kívülről egyszínűvé... Ezek a tanárok, akik az ország legtávolabbi részeiből vetődtek ide, ismeretlenül, hivatali kinevezés útján, ezek az intellektuelek, akik az egyetemeken a kultúrélet ábrándjaival nőttek fel, s egy új Magyarországot hordanak a szívükben, ahogy lekerülnek az Alföld porába, a fátlan és porban fürdő városba, összetört ambícióval, magukra maradva, a családi élet kis kalitkájába zárva, fokról fokra törnek le, mint ahogy a madárnak a fogságban elhullanak a tollai, s elgyengülnek a szárnyizmai...

Ezek az emberek valahogy mindannyian tragédiáknak a vértanúi.

S van egy közös jellemvonása az életüknek. Minthogy senki, semmi formában emberi erőit a nyilvánosságban ki nem élheti, mind a családba gubózzák magukat, megházasodnak, gyerekeket nemzenek, és végzik megszabott életműködésüket a tanári katedrán vagy a bírósági asztalnál vagy a gazdaságban...

De az élet ráfekszik a lelkükre, s eljön a pillanat, amikor valahogy ki kell robbanni a fojtottságnak. Mit is kell tenniök. Meg kell magukat szégyeníteniök. Szégyenbe kell merülniök, hogy a bennük levő szertelenségnek csúnya kiégése után erejük legyen a szűk hétköznap holnapját tovább élni..."


"S csak nézte, csak nézte a társaságot, s valami belső undor erősödött meg benne. Ezek is oka, ezek mind okai annak, ami történik. Azzal, hogy oly békén s tunyán tudják az életet enni s inni s élni, ezzel az asszony pártján vannak. Egyben sincs valami koncepció, egyben sincs egy kis felvillanás... Esznek, isznak s szántanak, vetnek... Híznak, s valami elviselhetetlen lomhaságban élik le ezt a kis életet. Nehéz testük úgy párázik, mint az ökröké s bikáké; húzzák a rájuk akasztott jármot, s soha meg nem nézik, ki akasztotta nyakukba, s nem lehetne-e valamiképpen könnyíteni rajta. Soha, egyetlenegy sem gondol arra, hogy kezdjen valamit..."


Hogy akkor hol keressük a reményt? Véleményem szerint csakis népünk és a nemzetek sokszínű kultúrája, folyamatosan fejlődő művészete nyújthat kiutat a napok egyforma, sivár megéléséből; illetve az alkotás, az, hogy érezheti az ember, hogy élete nem volt hiábavaló, eredménytelen. Nem kell ehhez népszerűnek, országosan elismertnek lenni, vagy bármi ilyesmi, hiszen az értékközvetítés, az újat alkotás már mutatja önmaga értelmét, mibenlétét. Vagy miként Móricz is írja:


"Mert olyan sok csodálatos dolog van ebben az országban: a könyvet mindenki drágának találja. De mért?... Nem drágább, mint egy kiló hús, egy liter bor vagy pláne egy-két üveg pezsgő. Vagy mint a cigány, vagy mint a csizma. Azt mondja a magyar, hogy a könyv ellen védekezzék: nem engedhetem meg magamnak, mert húst kell venni, meg bort meg csizmát, meg nincs pénzem... Hát hogy: annak a szegény agyvelőnek nincsen szüksége táplálékra?... Csak a hasnak?... meg a tyúkszemes bütykös lábnak? Ennek kell a védelem, de a léleknek nem kell?... Hogy? miként akar a magyarság szélesebb látókörre szert tenni? úgy, hogy a patikában diskurál? egymással?... csak a könyvek útján lehet... Mert a könyv eljön Londonból s Párizsból és Jasznaja Poljanáról és a világ minden tájáról, s elhozza a kiválasztottak kiválogatott gondolatait, ez is diskurálás, de a nagy lelkekkel..."

Közben olyan tökéletes, minden részletre kiterjedő képet fest le egy népről, ami megállja ugyanúgy helyét napjainkban is, mint ahogy múltunkban is valóságos, kézzel tapintható dolog volt mindig:

"Mert a magyar kisúr erre a legbüszkébb, minden tulajdona közt, arra hogy ő "büszke". Mindegy, hogy mire. Egyik a lovára, más a tajtékpipájára, van, aki a tehetségére, van, aki butaságára, de az a fontos, hogy "büszke! kevély! fenn hordja az orrát..." az istennek se tér ki... Nézd, hogy dagad a nyaka ereje, nem is harcol, csak megfeszíti."

Ebben a regényben is hangsúlyosan megjelenik Móricz szerelmi háromszög-motivikája, a Szépasszony és a Boldogasszony közti őrlődés, a kettő típus összekapcsolása viszont az igazán reményteli, feltétlen boldogságot biztosító dolog, hát nem?
Amellett, hogy nem egy könnyű, egyszerű olvasmány (mint ahogy Móricz egyik műve sem az), mindenképpen érdemes megismerkedni vele, mert eleven korképet ad egy nép napjainkba is továbbörökített jelentős rétegéről.

Christian Epidemic - A tűz éjszakája

Magába foglaló világ melybe
A természet fonta a sorsod
Tanultad ezer hazug nyelven,
A fügefa csak fügét teremhet
Élni születtél nem istennek
Anya szült, kit megölt a bánat
Adott tüzet egy vadléleknek
S hitte az átölelt test sohasem fájhat
Mély, mély ez az érzés
belülről feszít kívülről eltakar
gyermek vagy kit az anyja altat
s én fogom kezed, őrzöm álmodat
de az álmot gyilkolja az ébredés
s a világ megsebzi homlokod
szemedbe vér folyt, eltűnt mi szép volt
hát könnyezni többé már nincs okod
Harci ménekkel indulunk. Új feltámadás
Gyehenna lesz a fekhelyünk .Új megváltás

Saját

A költő versét szavalja

mert mása nincs, csak az a nyugtalan hívás
ismeretem légyen tiéd
egymásba ívás
mint emlegetik azok az értők
kiknek kénye sírás
hiszen a külvilágba születtek a sértők
ők, a szürke kísértők

a színek csak fehérségbe vannak gyökerezve
- ahogy redőzik, ahogy kékség mélyíti -
hit és panasz által erezve
hiszen a külvilágba születtek a sértők
bárhogyan is émelyíti
a szólásra emelkedett lángoló elme

mert a holokauszt is a németek bűne
erkölcsök pusztulása a városoké
s ha holnapra múlté a még megmaradt dűne
az gyárosoké vagy akárki másé

ha a bátran szavaló költő emelkedik
országok és kontinensek szégyenülnek
talán
világ redőzik ahogy kékség mélyíti
hiszen a látók élnek csak új kor hajnalán

messiások, drága messiások
kik a palástot öltötték
mégis értetlenül állnak
hisz hiába költötték
az alvót nem találták soraikban
ki tudatlan bölcsességében
épp népét vezette a Kánaán felé

Saját

A lélek máglyahalála

csöndemben borzadás, szűzi reszketés
gondolat világába soha be nem
illeszkedés
és szertenézni csak mint idézni
szavak tengeréből
való szent véréből
gyűlölni és ősi-vad kijelentések
hogy mindig csak befelé tekintések
ahol a lét az úr
mint hegedűn a húr
ha szakad de a dallam marad
mert szavaidban villog a magányod hiánya
és hiába
hogy a csended egészen más
és máglyád elé kínod évezredeken át kiállt
itt minden lélekfejtő zokog és segítségért kiált

Fegyverszünet karácsonyra

A film az I. világháború idején játszódik, konkrétan 1914-ben, amikor a szembenálló angol, francia és német katonák (és vezetők) még abban bíztak hogy pár hónap alatt lezárulnak a harcok (a közismertté vált mondás: "mire lehullanak a falevelek, otthon leszünk"), viszont rá kell döbbenniük, hogy az állóháború kialakulása miatt egyhamar nem jutnak haza. Szenteste éjjelén is a lövészárkokban kénytelenek ünnepelni, viszont felfigyelve a másik fél jókedélyű mulatására, megtörténik a lehetetlen, és az addigi ellenségek szembenéznek egymással, hogy aznap estére fegyverszünetet kössenek. A valós események inspirálta történet itt azonban nem áll meg, hiszen igazán érdekesek csak a következmények lesznek. Az önmagában nevetségesen értelmetlen háborúskodás tapasztalatát sikerül az abszurditásig fokozni, hiszen valahol elképzelhetetlennek tűnik a helyzet: a katonák, akik karácsonyra virradólag együtt hallgatják az ünnepi misét, akik lakcímet cserélnek, hogy ha véget ér a háború, megkereshessék egymást, azok másnap egymás vérét kellene ontsák. Ezek az igazán megdöbbentő jelenetek; amikor a nyílt terepen mozgó ellenfelet egyikük sem képes lelőni; amikor végre ráébrednek, hogy őket, harcoló katonákat sokkal több minden fűzi egymáshoz, mint hazájuk háborúskodó hatalmaihoz.

"Ha vége ennek a borzalomnak, keress fel, és koccintunk majd rájuk, akik
karosszékükből irányították az egészet"

Igazából az alaptörténet semmi újat nem mond, de bemutat egy olyan emberi helyzetet, revelációt az embertelenségben, ami láttán a néző számára csak a döbbenet marad. A színészi játékok is szerencsére csak asszisztálnak a történethez, nincsenek nagy villongások, amik, bevallom, sokszor el tudják venni a kedvem bármiféle mozgóképtől. Azt hihetnénk, napjainkban érvényüket vesztették már a háborút bemutató filmek (legalábbis Európában), de persze mindig lesznek olyan "dolgok mögé látó" paranoiás, frusztrált emberek, akik szerint a történelmet pusztán a győztesek írják, a "holokamu"-t valósnak vélők csak a hatalom bábjai, de az internetes fórumokon olvasott fejtegetések (Isten hangja magyar volt, a zsidók még mindig a háttérből irányítanak mindent, a magyarok sosem tartoztak a finnugor nyelvcsaládba, sőt egyenesen ők teremtették a bolygót) az igazak. Számukra valószínűleg más kép élhet a háborúban a hazáért boldogan elvérző katonákról (akiket egyébként legtöbbször csak alaposan leitatva tudtak a harcmezőre vezényelni, mert csak ekkor csökkent halálfélelmük), a háború dicső és hazafias voltáról, de nekik, akik keverik a hazaszeretetet a sovén lovagromantikával, fogalmuk sincs a dolgok, az élet valódi mibenlétéről. Persze erről nem ők tehetnek, gyenge jellemüknek és állandó, beteges rettegésüknek nyilvánvaló következménye ez, miként a híradók és közélet vonzásában élő korunk emberétől sem ismeretlen a folyamatos félelem mindentől és mindenkitől; kifejeződhet ez ugyan gyűlöletben, vagy csak simán konstans aggodalomban, a helyzet ugyanaz marad.
Kicsit eltértem ugyan a filmtől, de úgy éreztem, itt a téma miatt ezt is megemlítem. Persze csak magánvélemény, nem kell egyetérteni sem, de kicsit érdemes mindenkinek elmerengenie a dolgokon (nekem is).
A filmet csak ajánlani tudom, megkapóan emberi az iszonyat sodrásában.

My Dying Bride - Bring Me Victory

Ulver - Dressed in Black

Gire - Az őzek futása

Thy Catafalque - Csillagkohó

Thy Catafalque - Köd utánam

Thy Catafalque - Molekuláris gépezetek (extract)

Menace Ruine - Utterly Destitute (extrait)

Saját

Profanatika

oly örömmel lángba lobbantná a galaxist
napot, holdat és csillagokat
ellensége hogy oly kevés lét
hisz gyűlöli az örökké csillogókat
jaj végtelen Únalom!
oroszbarát emlékek látszatát
(mint az ismeret rövidített hallomása)
öntudat elégedett vallomása
a szénben elégetett
pergő napok mása

hedonista játék mint bölcsként Carpe Diem
de köréje egész filozófia árnya
Heidegger nevetett tudománya
és a mindig-pillanat pogány szárnya
lobogtatva az élet zászlaját
dúdolván hogy "végig csak a látszatát"
mert a teljesség az isteneké

ha holnap talán maják igaza:
harsány kacaj hisz mit számít
tornyokat építők vigasza
hogy egykor volt is
most sötét
de talán
majd csillagok tapsa előzi meg jöttét

és ha nem is dicsőül a Semmi hajnalán
az sem módosít a halottak dalán

Ana Blandiana - Egy kevésbé zsúfolt égbolt

Próbálok néha elképzelni
Egy kevésbé zsúfolt égboltot.
De nem sikerül,
Mert nem akar róla lemondani
Se a mítoszokat látó,
Sem a gépeket látó szemem.
Íme, éppen ebben a pillanatban
Egy repülő
És Niké, a szárnyas istennő
Összeütköztek
És alázuhantak
Ellentétes indokoktól megzavart
Két szemem előtt,
S mivel egyik
Nem tudja megmagyarázni
A gép meghibásodását,
A másik meg
A győzelem istennőjének halálát,
Fáradtan,
Mindketten elalszanak
És álmodtak
Egy olyan csupasz égboltot,
Melyen csak felhők
És madarak vonulnak át.

(Ford. Mészely József)

Wisława Szymborska - Beszélgetés a kővel

Kopogtatok a kő ajtaján.
Én vagyok az, eressz be.
Be akarok bensődbe lépni,
és körülnézni ott,
belélegezni téged.

- Menj innen - szól a kő.
- Zárva vagyok, nincsen rés rajtam.
Ha darabokra törnek is,
zárva leszünk, nem lesz rés rajtunk.
Homokká morzsolódva sem
eresztünk be senkit.

Kopogtatok a kő ajtaján.
- Én vagyok az, eressz be.
Csupán kíváncsiság vezet:
egyetlen esélye az élet.
Be akarom járni palotádat,
majd a levél s a vízcsepp bensejét.
Nincs sok időm e feladatra.
Halandóságom indítson meg téged.

- Kőből vagyok - szól a kő -,
arra hivattam, hogy komoly maradjak.
Menj innen.
Nincs nevető-izmom.

Kopogtatok a kő ajtaján.
- Én vagyok az, eressz be.
Tudom: nagy, üres termek tátonganak benned,
sosem látottak, hasztalanul szépek,
senkinek léptét soha nem visszhangzók.
Valld be, magad se tudsz róluk sokat.

- Üres, nagy termek - szól a kő -,
de nincs bennük számodra hely.
Meglehet: szépek, de a te szegényes
érzékeid föl nem érik.
Megismerhetsz, de meg sosem tapasztalsz .
Egész külsőmmel feléd fordulok,
egész bensőmmel elfordulok tőled.

Kopogtatok a kő ajtaján.
- Én vagyok az, eressz be.
Nem keresek benned örök otthont.
Nem vagyok boldogtalan.
Nem vagyok hontalan.
Világom méltó rá, hogy visszatérjek.
Üres kézzel lépek be, és jövök ki tőled:
s bizonyítékul, hogy csakugyan benn voltam,
nem mutatok fel mást, csak szavakat,
melyeknek nem hisz senki.

- Nem léphetsz be - szól a kő.
- A részvétel érzéke nincs meg benned.
Egyetlen más érzékszerv sem pótolhatja ezt,
még a mindent-látásig kiélesült tekintet
sem segít rajtad, ha híjával vagy ennek.
Nem léphetsz be: alig dereng benned ez az érzék,
fejletlen csíra, csak elképzelés.

Kopogtatok a kő ajtaján.
- Én vagyok az, eressz be.
Nem várhatok kétezer századig,
hogy hajlékodba lépjek.

- Ha nekem nem hiszel - szól a kő -,
fordulj a levélhez, azt mondja, amit én.
A vízcsepphez, azt mondja, amit a levél.
Végezetül kérdezd meg saját hajad szálát.
Nevetés feszül bennem, óriás nevetés,
bennem, a nevetésre képtelenben.

Kopogtatok a kő ajtaján.
- Én vagyok az, eressz be.

- Nincs ajtóm - szól a kő.

Babits Mihály - Jobb és bal

I.

Láng, láng, meddig cibálnak badar
szelek
jobbra és balra? Hajlik a láng jobbra,
hajlik balra de mit neki
jobb és bal: ki csak fölfelé tör?
Melyik égtáj
mondhatja őt övének? Jobbra vagy
balra csak rokont keres,
kit áttüzesítsen, s magával röpítsen!

II.

Ki állíthat
jobbra vagy balra engem?
Labdázzatok, mindenkié vagyok!
Csak majd az Isten
ha az Itélet trombitája szól,
állítand jobbra vagy balra.
A többi: játék. (Noha sírnom kell rajta.)

III.

A többi: játék! bolond, noha véres,
vad játék olykor, melyben a szegény
méla gyerek szédülten, ütlegek közt
ing, míg el nem jő Apja, s kézenfogva
el nem viszi... ing, mint a báb
dülöng
bizonytalan színpadán.

IV.

S tán
ilyen báb vagyok én is - de a bábot
drótjai tartják; s tudjátok meg, izmos
drótjaimat nem kétfelülről
rángatják, hanem Valaki fölülről
igazítja
kimondhatatlan ujjal.

Babits Mihály - Csonka Magyarország

Bár lenne a hangom tiszta és éles, mit intő csengőké! A tiétek zavaros, mint mocsarak habja! ti leborultatok az Ércbálvány előtt! döntsön az erőszak!

s döntött az Erőszak...

mi jogotok beszélni többé?

Nekem van rá jogom!

ti elhánytátok a Kiáltást: mind bolond a fegyverét! nem kiálthattok már:

én elkiálthatom:

Óh Igazság, te egyetlen kiáltás! egyetlen fegyver! Jerikó trombitája! szólj!

falak, omoljatok hangjaitól!

gerincek, borzadjatok! Európában! és Amerikában! mert borzasztó az Igazság a gerincekben!

mit érnek a ma-épített falak körülöttem?

ott borzad az Igazság a kövekben! ott ég a hegyekben! árad a vizekben!

Óh tiszta, éles trombita, zengj!

ne hallgass sohase!

egy napig se! egy óráig se! egy pillanatig se! mint ahogy nem hallgat a fájás az idegben, míg megvan a betegség...

nem hallgat a vonzás a kőben, hogy természetes irányában essék...

nem hallgat a madár, míg fészkébe nem tér...

nem hallgat a folyó, míg tengerbe nem ér...

nem hallgat a szél,

míg él...

*

Nekem van rá jogom!
Én elkiálthatom:
Igazság!

Ti eldobtátok ezt a szót, mint bolond a fegyverét, szegény testvéreim! s csak gyenge izmotok maradt, csak puszta kezetek, meztelen

mely bilincsekbe verve, ha üt, csak önmagát ütheti esztelen

sem lázadni nem tud, sem meghajolni az Ércbálvány előtt igazán -

de hát az Ércbálvány hazája lettél-e, hazám?

Van-e reményed abban?

a sötét utakban?

Nem! - Csak a napban!

mely éget a kövön és ragyog a patakban.

Ti azt mondtátok: Döntsön az erőszak!

s hangotok zavart most, mint mocsarak habja.

De én azt mondom: dönt majd az erős Nap!

Kitárom tiszta szavamat a Napra.

*

Ti eldobtátok a trombitát
de a trombita zeng tovább,
zeng, nem a ti kezetekben,
hanem a vízben, a hegyekben,
Erdélyben, felvidéken,
az égen,
s bennem!

Én sose mondtam: "Dönt majd az erőszak!" - most mondhatom, "Nem! nem!"

Thy Catafalque - Tűnő Idő Tárlat

Kátai Tamás Juhász Jánossal közös kooperációjának, a Thy Catafalque-nak ez a 3. albuma hozta meg a széleskörű kritikai elismertséget, ami Kátai addigi együtteseit, alkotásait látva inkább csak idő kérdése volt. És lőn, a Tűnő Idő Tárlat-tal az avant-garde/post-black metal egy olyan alapvetését tették le, aminek hála nemzetközi szinten is a műfaj egyik legelismertebb alkotóivá lettek mára. Azóta idén megjelent a Róka hasa rádió c. újabb album is, ami szintén remekmű lett, írásomat róla már lehetett olvasni itt korábban.
Az egész 2004-es albumot egyfajta hideg aura vonja körül, hiszen egyik fő témája a világegyetem, bolygók, csillagok, idő és univeezum kapcsolata. Az együttesnek ez egyik fő ismérve, hogy a materiális viágot és a belső létt bonthatatlan egyként ábrázolja, különös-különleges hangulatban tálalva. A Csillagkohó első másodpercétől kezdve az album legvégéig sodor magával a zene, a világegyetemben szétszóródva, telve emlékekkel és érzésekkel, miközben ezt vegyíti népzenével, gyönyörű hegedűjátékkal, földöntúli melódiákkal. A Neath Waters (Minden vízbe mártott test) igéző női énekkel kezd, az utána következő Bolygó, bolyongó pedig az egyik kedvenc számom az albumról, a maga extatikus témáival, fenséges lüktetésével, elektronikus csodájával és az idő folyamatos zakatolásával. Ezután a Kék ég karaván lágy rezdülései visznek tovább, és itt már a legtöbbeknek nyilvánvalóvá válik, hogy bizony a Thy Catafalque-nál üresjáratoknak nincs és soha nem is volt helye (akárcsak Kátai összes projectjében), minden számnak pontosan megkomponált helye van a többi között, remekül képesek a hangulati értékek variálására, felkavaróan szép tételek egymás után való megalkotására. 3 dal is versfeldolgozásokból áll, Ady egyik legszebb verse, a Héja-nász az avaron itt pulzál, élettel telít mégis eltávolít, köszönhetően a messzeségből érkező éneknek, ami ezúttal katartikus üvöltés formájában fejeződik ki, de valami elképesztően, míg Radnóti Zápor című verse dallamos énekével varázsol el, na meg persze a vágyakozó, reménytelenül szerelmes szövegével. Weöres Sándor két versének (Az Ősanya szól ivadékaihoz - A Medveős) egybegyúrt változata pedig dübörög, és persze itt is jelen van az addigi elkápráztató atmoszféra. A Varjak fekszenek a maga hangfoszlányaival, régi családi felvételeivel pedig nyugodt, szépséges lezárását adja ennek a mesterműnek.
Nem tagadom, csakis szuperlatívuszokban vagyok képes nyilatkozni erről az alkotásról, de azt hiszem, ha valaki meghallgatja, érthetővé válik számára, miért is van ez. Az erő és szépség ilyen művészi vegyítésére ritkán van példa, és tudomány és költőiség nászából úgy jön ki győztesen, hogy közben a fél világot sikerült elkápráztatnia. Közhely bár ezt mondani, de - alapmű.

P.F.A. + Fucklikebunnies + Tragédia + Plan Beer

Ha punkról van szó, az átlagemberben elsőre kevésbé a színvonalasabb együttesek jutnak az eszébe, pedig hát ilyenek is akadnak szép számmal, leginkább az underground bandák között. Persze ezzel is vitába lehetne szállni, sorolni a Sex Pistols és a GBH erényeit, de nekem kevésbé sikerült az ezekhez hasonló együttesekkel barátságot kötnöm.. Persze vannak olyanok is, akik a punk területén/vonzáskörzetében alkotnak, és nem is gyengén, ilyenek számomra mondjuk a Leftöver Crack, a Hátsó Szándék, Hatóságilag Tilos, Nesze, Redlineoffside és még sorolhatnám. Utóbbiak kategóriájába tartozó együtteseket (tehát messze nem a Prosectura és Fürgerókalábak-szerű bandákat) nézhetett meg az, aki december 12-én a veszprémi Holiday (ex-Metró)-klubba látogatott, és azt hiszem, nem is kellett senkinek csalódnia, a csapatok igazán kitettek magukért. Elsőként rögtön a helyi P.F.A. érkezett (akik között egyébként két volt osztálytársamat is tudhatom) rövidke, ám annál jobb programjával. Régóta figyelemmel tartom már zenéjüket, irányukat, ami a kezdetekhez képest nem keveset módosult, még ha a hozzáállás ma is ugyanaz. Valódi D.I.Y. szellemiség, kirobbanó forma, extatikus düh és értelmes gondolatok - ezek alkotják ma a crust/punk területén mozgó bandának erejét számomra, akik azért sebességben sem spórolnak, hogy enyhén fejezzem ki magam. Voltak itt régebbi (Homophobe pl.) és újabb számok egyaránt a nemrég elkészült River of Chaos-ról, ami az eddigi anyagokhoz hasonlóan ingyen letölthető a myspace-oldalukról (www.myspace.com/pfapunk). Ajánlom őket mindenki figyelmébe, mert egy ennyire fejlődésre törekvő és őszinte együttest meg kell becsülni. Utánuk az (úgy tudom) győri Fucklikebunnies következett, akik jobbára feldolgozásokat játszottak olyan együttesektől mint a Strike Anywhere, a Rancid, a Leftöver Crack (Rock the 40 Oz, egyéb ként a nevüket is egy LÖC-számból, a Life is Pain-ből vehették), Hátsó Szándék (Közöny) vagy a Nesze (Holnap), de három saját szám is előkerült. Egyelőre azt kell mondjam, az ismertebb számok népszerűbbnek mutatkoztak, de hát ez így is van rendjén, és a saját számok terén is érzek bennük potenciált a jövőre nézve. A feldolgozások hűen voltak prezentálva, a tömeg egyként üvöltötte a "tízmillióan magányosan élünk, belénk nevelték, egymástól félünk...", vagy a "holnap talán újjászületünk, egy olyan világban, ahol többek lehetünk, mint számok egy listán, rabok egy láncon..." sorokat. Rövid átszerelés után (egyébként az este gördülékenyen zajlott ilyen szempontból, nem kellett sokat várakozni senkire) következett a veszprémi Tragédia, akik saját számokat játszottak. A fellépők közül ők képviselték leginkább a hagyományos-punk vonalat, de egyáltalán nem voltak rosszak, bár bennem annyira nem ragadtak meg, de helyi szinten már az élmezőnybe léphetnek egy kis erőfeszítéssel. Programjukban még elfért a Legyetek jók, ha tudtok punkosított átirata is, ez is kedvező fogadtatásra lelt, nem véletlenül.
Végül érkezett a tapolcai Plan Beer, akik nemrég jelentkeztek egy (introval együtt) 7számos EP-vel, amin több igen jól sikerült szám is szerepelt (Igaz se volt, Papírszárnyak pl.), mégsem tudtak ezzel a fellépésükkel maradéktalanul elkápráztatni, amit leginkább a kásás hangzás számlájára írnék. Ezt figyelmen kívül hagyva élvezetesen adták elő számaikat, láthatóan a közönség is jól érezte magát, szóval maradjon csak az én gondom az apró elégedetlenkedés. Jól sikerült este volt ez, köszönet a fellépőknek!

2009 - zenei kedvencek

Ha 2009 számomra legjobb lemezeit rangsorolnom kéne, valószínűleg gondban lennék, így hát sorrend nélkül álljon itt néhány olyan album, amit szívesen hallgattam az év folyamán, amik hatni tudtak rám, elvarázsoltak és bizonyították, hogy az underground bármikor képes a megújulásra, az egyediségre törekvésre.
Az Amesoeurs első teljes, egyszerűen Amesoeurs névre keresztelt korongja olyan tömény és hullámzó muzsikát tartalmaz, ami egyaránt tartalmazza a shoegaze, mint a post-black metal izgalmas elemeit, megspékelve Audrey tiszta, gyönyörű énekével is.
Az egész zenéből árad egyfajta pozitív hangulat, ami az ő dallamainak is köszönhető, valamint a hangulatos témáknak, melódiáknak, erre jó példa mondjuk a címadó tétel, ami egyben a korong egyik csúcspontja is. A La reine trayeuse-ben eszelős ordítások tesznek hozzá a lemez értékeihez, de kiemelendő az I XIII V XIX XV... is, ami egy post-black metal kezdést követően csak sodor magával, hogy aztán drone-szerű káosszá terebélyesedve mutassa meg nekünk a valódi, kápráztató zeneiség csodáját. A váltott hörgést/tiszta éneket pedig nem úgy kell elképzelni, mint ahogy azt a mai metalcore-hullám sablonos képviselői (Deadlock, stb.) teszik, itt valódi egyéniséget ad a megoldás, és egy izgalmas élményt nekünk. Ezelőtt csak egy EP-t (Ruines Humaines) és a Valfunde-val közösen (több tag is zajong benne, egyébként az is egy nagyon hangulatos zene, az ott hallható két tétel alapján) egy split-et adott ki a francia négyes, akiknek szövegeik is anyanyelvükön íródtak, és a modern kor kapcsolatrendszereiről, belső érzésekről szólnak, és akik beszélnek a nyelven (jelen esetben én is), azoknak elgondolkodtató perceket (órákat) tudnak adni a nagyon is személyes sorok.
A Jex Thoth szintén self-titled lemeze is igen kellemes élmény volt számomra, köszönhetően annak a vad őserőnek, amihez az énekesnő, Jex Thoth (Jessica Toth - csak nem egy újabb magyar származású zenész?) hangja nagyban hozzájárult. A korábban Totem néven ismeretes együttes zajos, burjánzó zeneiségről tesz itt tanúbizonyságot, ezt mutatja pl. a Son of Yule pörgős szerzeménye is. Említésre méltó az Equinox Suite 4 részes kompozíciója is, ahol a The Poison Pit elején mintha csak egy hosszú-hosszú mesébe kezdene Jex, fantasztikus szám! Csakúgy mint a Thawing Magus is, amiben az érintetlen természet képe jelenik meg, napfényes búzakalászoké, ismeretlen mezőké; ilyen természetközeli, elemi erőt sugárzó pillanatokat kár is keresni bármiféle kocsmazenés folk metal-albumon, aki a természet, a múlt igazi kincseire kíváncsi, az javaslom inkább ilyen albumok között keressgéljen (vagy hallgassa csak meg a The Moon and the Nightspirit idén megjelent albumát, ami szintén magával ragadó lett), ne a Korpiklaani-nál és társainál.
A Menace Ruine-nak második teljes albuma a The Die Is Cast, egy lenyűgöző drone-varázslat.
Szokatlanságát még inkább kiemeli a női ének, amit Geneviève szolgáltat, viszont hangulatilag csak ettől lesz még erősebb zenéjük. Ebben a múfajban nehéz élesen elkülönülő, változatos dalokat írni, ez viszont maximálisan sikerült a kanadai duónak, akik muzsikája a kellemes színezőelemeknek sincs híján, mint amiik a címadóban is hallhatók. Áramlik és dübörög az egyébként rejtélyes ködbe burkolózó csapat zenéje, megunhatatlan hallgatnivaló!
A Madder Mortemmár nagyobb múlttal rendelkezik, az Eight Ways a norvég banda ötödik albuma, amit Agnete teljesen egyedi, mélységet tükröző hangja visz a hátán, hol lágyan dalol, hol magából kivetkőzve üvölt sokszínű hangján, mint azt eddig megszokhattuk. Ehhez társul a progressive, darkos atmoszféra, amik együttesen adják az album szépségét. Kiemelkedő a klipes Armour, a The Little Thins vagy a Life, Lust & Liberty is, de a lemez egységes egészet alkot, üresjáratok nélkül.
A szintén norvég Code második albumával (The Resplendent Grotesque) maradandót alkotott, és ha ma már nem is váltják meg a világot a hörgés-tiszta ének keverésével black metal címszó alatt, de ettől még teljesen egyedi, izgalmas zenét játszanak, mindenféle sablontól mentesen. a The Rattle of Black Teeth és az I Hold Your Light zseniális szerzemények, de a többi is igencsak erősnek mondható!
A My Dying Bride idén jött ki a For Lies I Sire című 10. albumával, ami egy újabb színvonalas teljesítménye a brit doom/death színtér egyik megalapítójának, és mindmáig legértékesebb bandájának.
Korábban már írtam a Thy Catafalque idei lemezéről, ami az év albuma nálam egyértelműen, de magyarok közül kiemelkedik még a Virrasztók pszichedelikus-csodálatos bemutatkozása, az Agregator zúzós visszatérése (kiemelném Tass elgondolkoztató szövegeit, amik számomra zenéjük savát-borsát adják), külföldöiek közül pedig elkápráztatott még a Lifelover nevű svéd depressive rock/black metal banda, akik a Dekadens EP-vel jelentkeztek így év vége felé, olyan borongós, mélységesen magába forduló szerzeményekkel, mint az Androider vagy a Myspys.
Természetesen rengeteg fantasztikus albumot hallhattunk még idén, és ez remélem jövőre is így marad, de nincs, ami bizalmatlanságra adhatna okot - az underground ereje teljében van, mint mindig!

Saját

A Létezés Ünnepe

cirógat hogy ez mindannyi
édes-sajgó égbe veszni
és elvenni csak mint hagyni
színén és sóvárgón lesni

megfeszít de oly erősen
oldom én percnyi párával
írva hogy álmos-esősen
de örökkön hív párjával

vegyél hogy te legyél világ
ragyogj hisz belédnéz a perc
most de te játszi-gazdagon

teremj: méz-harmatos virág
röpülj füsttel kény-vivő serc
mint nincs hó s te vagy az magon
benne és önmagadon

Federico García Lorca - Alvajáró románc

Zöld, szeretlek, zöld, imádlak.
Zöld szél. Zöldbe borult ágak.
Bárka ring a tenger fodrán,
ló és lovas hegyre hágnak.
Lány álmodoz könyöklőben,
árnyék borul derekára,
zöld a haja, zöld a húsa,
hűlt ezüst a szeme-párja.
Zöld, szeretlek, zöld, imádlak.
Cigányhold süt cigánylányra.
Már minden a leányt nézi,
ő nem érzi, nem is látja.

*

Zöld, szeretlek, zöld, imádlak.
Dércsillagok vonulása,
uszonya a homály-halnak
virradatot hoz világra.
Im, a szelet, mint a smirgli,
édes füge-lomb sikálja,
a hegy agavé-bozontja
nagy vadmacska borzas háta.
Ó, ki jönne? Honnan jönne?
Könyöklőben a lány árva.
Zöld a haja, zöld a húsa,
ecet-özön lett az álma.
Cimbora, én elcserélném
hátasomat a házával,
tükrével a kantárt, nyerget,
késemet a pokrócával,
mert én vérben lovagoltam
a cabrai hegyen által.
Kis cimbora, ha tehetném,
egyezséget kötnék bátran,
de én nem én vagyok immár,
és a házam se a házam.
Cimbora, a magam ágyán
illőn várnék a halálra,
vaságyra, ha ledűlhetnék,
jó hollandi gyolcs havába!
Mellem torkig felhasítva,
ekkora a sebem, látja.
Lát a szemem barna rózsát
fehér ingen háromszázat.
Övkendőd is vértől büdös,
dagadozik vérben ázva.
De én nem én vagyok immár,
és a házam se a házam.
Akkor menjünk föl a hegyre,
hegy-párkányok határába.
Hadd menjek föl a magasba,
föl a magas kő-hazába,
hold-párkányok alá menjünk,
vízömlésbe, zuhogásba!

*

Két cimbora megy a hegyre,
föl a magas kő-hazába,
elcsöppentett könnyük, vérük
azt az utat kicifrázza.
Imbolyognak bádog-lámpák,
borítják a tetőt lázba.
Fölsebzi a hajnal bőrét
üvegdobok roppanása.


*

Zöld, szeretlek, zöld, imádlak.
Zöld szél. Zöldbe borult ágak.
Két cimbora megy a hegyre,
hosszú ott a szél fúvása -
epe, ménta, bazsalikom
ízét szárítja a szájba.
Cimbora! A lányod hol van?
Hol a kesergő, az árva?
Várt az téged számtalanszor,
szűntelenül jöttöd várta.
Zöld könyöklőn arca harmat,
fekete volt haja sátra!

*

Ciszternában a cigánylány.
Síma vizen ring az árva.
Zöld a haja, zöld a húsa,
hűlt ezüst a szeme-párja.
Fönn lebeg, mert a hold vette
fényes-jeges agyarára.
Édes lett az éj is végül,
mint egy kedves tér magánya.
Künn a kapun részeg zsaruk
zörömböltek, de hiába.
Zöld, szeretlek, zöld, imádlak.
Zöld szél. Zöldbe borult ágak.
Bárka ring a tenger fodrán,
ló és lovas hegyre hágnak.

Antik fölény

Theokritosz - Paraszt hexameterek

Fűzzétek nótába nevét karcsú szeretőmnek,
drága kilenc Múzsák; szebb lesz akiről ti daloltok.

Szíria lányának csúfol mindenki, soványka,
naptól barna leány - de szívem szeme mézszínűnek lát.

A violák se világosak és sötétszín a jácint,
mégis színesek ők és díszei a koszorúknak.

Kecske a gyenge füvet, farkas hajszolja a kecskét,
eke után daru száll: úgy járok én teutánad.

Krőzus kincse ha lenne enyém, kiveretném
képeinket arany fogadalmul Aphroditének,

téged a nádsíppal, kezeidben rózsa vagy alma,
magamat új ruhába, vasárnapi drága cipővel.

Édes, a lábad olyan, mint könnyű dísz oszlopok alján,
hangod muzsika, mozdulatod kimondani nincs szó.

(Ford.:Babits Mihály)


Anakreón - Gyűlölöm

Gyűlölöm azt, aki telt kupa mellett, bort iszogatván,
háborút emleget és lélekölő viadalt.
S kedvelem azt, aki bölcs és Aphrodité meg a Múzsák
szép adományairól zengve szeretni tanít.

(Ford.: Radnóti Miklós)

Reviczky Gyula - Magamról

Rossznak mondod a világot,
Dőresége bosszúságod,
Siratod az élet álmát,
Földi gondok durva jármát,
Felpanaszlod lázban égve:
Bölcs elméje, jók erénye
S fényt sugárzó lángod ég,
Csak hiúság, buborék.

Óh, pedig hány perced, órád
Volt, midőn e sujtoló vád
Könnyeidben elviharzott,
S kiderült rá szíved, arcod.
Gyönyörűség volt az élet,
Megáldottad születésed;
Rózsák közt jársz, azt hivéd,
S mi okozta?... Semmiség!

Nem tudod, mi nyomja szíved,
Semmiségek üdvezítnek,
Hogy jön, nem tudod, csak érzed,
Hogy e bűnös-bűvös élet;
Mely ma szennyes, ronda börtön,
Holnap éden kertje rögtön.
Ma a békét áhítod,
S holnap küzdve élni jobb.

Ember! Önző vágy vezérel!
Bánatával, örömével
Ezt az undok szép világot
Sorsodon át nézve látod.
Hogyha gondok elcsigáznak:
A világot éri vádad,
S ha örömre gyúl szíved:
Nincs e földnél semmi szebb.

Ragyoghat a nap az égen;
Te sötétben, feketében
Látsz mindent, ha bánatod van;
Míg, ha kedved lángra lobban,
Minden érted van teremtve;
Télen is jársz rózsakertbe',
A nap is csak rád ragyog,
S kik itt laknak: angyalok.

Az örvendőt meg nem érted,
Ha világod búban éled;
S csak ha lelked szenvedőnek
Vallod, sajnálsz szenvedőt meg.
Mit törődöl a világgal,
Szenvedő szív sóhajával,
Ha egy édes pillanat
Teljesíti vágyadat!

Hát ne fordulj vak hevedben
A világ és rendje ellen...
Úgy tekints az emberekre,
Hogy a föld se jó, se ferde;
Se gyönyör, se bú tanyája?
Csak magadnak képe, mása.
Ki sóhajtoz, ki mulat.
A világ - hangulat.

Saját

éjjeli hevülés

törve már a világ ezer cseppekre
a lélekzet megakadt az üres percekben
így szórja varázsos vágyát
a vallomás
pehelyszínű por-versekben

itt még lángot lel a megnyugvás
szembogárnak rejtekén
és rejtőzést fest a feszülés
ölelésnek mély hevén

mert az eszmélet marad utoljára
míg bódítja a sóhajt
egy szűz kívánás
de csókolja végül az álmát
a remegésében ismét megismert
szív-járás

Nova Prospect + Gyöngyvér koncert

Aki december 4-én este a Kék Yukba tévedt véletlenül, igencsak hatalmába keríthette a déja vu érzete, hiszen ismét összeállt alig két hónap elteltével egy koncert erejére a kecskeméti Nova Prospect és a dunaújvárosi, (jobbára) gothic ötösfogat, a Gyöngyvér! Viszont a szeptemberi lemezbemutatóval ellentétben most egy szomorúbb esemény szolgáltatta az esemény apropóját, ugyanis ez volt az utolsó koncertje a Gyöngyvérrel Bazsinak és Viknek is, helyükre pedig már keresi is a banda az új gitárost és basszerost, valamint szintiseket is várnak ezúttal, az eddigi hiányt betölteni szándékozva. A kilépések okaiba kár is belebonyolódni, ha ők úgy gondolták, így lesz a legjobb, akkor úgy gondolom, felesleges is ezt firtatni.
Belépéskor rögtön magunkévá tehettük a belépő mellett a Gyöngyvér exkluzív, csak itt beszerezhető, 100 példányra limitált koncert DVD-jét, valamint első 30-ban benne lévén egy plakátot is, ami igencsak kedves a bandától, viszont ez a fajta közvetlen, baráti hozzáállás eddig sem volt ismeretlen az együttestől, mind ilyen téren, mind személyes beszélgeétsek alkalmával. A DVD-t utóbb megnézve azt mondhatom, jól sikerült kis anyag lett a lemezbemutató koncertről, és még ha a hang és kép nem is 100 százalékos néha (de hát most nem is ez a lényeg), attól még kiválóan adja vissza az est hangulatát, dalait, megspékelve egy interjúval is a fiúkkal, akik ugyan kissé bátortalannak bizonyultak, de azért beszédesek voltak persze.
Ezen az estén a Nova Prospect ugyan 35 perces csúszással kezdett, de aztán mégis kárpótoltak mindenkit egy újabb lendületes, fiatalos programmal, amivel aztán el is nyerték a többnyire már nem ismeretlen közönség tetszését. Kinézetre akár, ha felületesen akarnék ítélni, talán egy Eths/Walls of jericho metszéspontján lévő metalcore bandának is lehetne őket nézni, de itt most közel sem erről van szó, és ha powerpopjuk néha nem is tud annyira elvarázsolni, de fenntartom, hogy élmény őket nézni (főleg persze az énekesnőt, Gabit:)) 10 számos performanszukban sorra jöttek a slégeres, fogós dalaik, úgymint a Szabadon, vagy akár az énekesnő kedvenc számaként beharangozott A végső part (ami személy szerint nekem is annak mondható), vagy zárásként a Zuhanunk, ami számomra egy erőteljesen Radnóti-versre, a Záporra emlékeztető refrénjével keltette fel érdeklődésemet ("semmi sem mossa le rólam a vágyat utánad"), nem tudom ez szándékos-e, de nem tudom elképzelni hogy véletlen egybeesés legyen. De ez talán nem is akkora probléma, lényeg hogy egy energikus, vidám koncertet láthattunk ismét tőlük, és a tagok is szimpatikusnak tűntek színpadi gesztusaik alapján. Utánuk rövid átszerelést követően jött is a Gyöngyvér, akik fellépése kapcsán viszont már felemás érzések keringenek bennem. Igen, ismét bebizonyították, hogy honi szinten a színtér egyik leginkább említésre méltó, legprofibb együtteseként tekinhetünk rájuk, hogy a rajongókat is fantasztikus szinten képesek elvarázsolni, de mégis.. szubjektívan megítélve, így 4.-szerre egy éven belül már kevésbé képesek eltölteni akkora izgalommal, mint egy vérbeli fanatikusnak mondható embert. Persze nekem is egyik legnagyobb kedvenceim, még ha így pár hónap elteltével már úgy gondolom, hogy új albumuk számomra nem is képes akkora élményt szerezni, mint az előzőek, de nem tudom..
Tudom persze, hogy egy igazi kritikus nem veheti figyelembe az effajta szubjektív kröülményeket, ami azért mégiscsak szervesen hozzátartozik az értékeléshez, és számomra igazából talán egy banda sem képes egy évben a 4. kocertjével akkora újdonságérzetet, izgalmat okozni. Ez nem is gond persze, hiszen egy lenyűgöző, mesteri koncertet láthattunk tőlük, ahol ismét előkerült a Világok virágás kedvenc, a Hol baj nem érhet el, vagy a régen hallott Pillangó város, és az új albumról is sikerült jópár kedvencet avatnom, mint pl. az erőtől duzzadó Rozsdavirágokat, vagy a nagyon fogós Őstüzet (ami itt most sajnos nem hangzott el), és a banda megint csak lenyűgözött hozzáállásával, a két tag méltó búcsúztatásával kapcsolatban. Bazsi és Vik is meghatódottnak, boldognak látszottak, kívülállóként talán nem is tudtam volna megmondani, hogy ez az utolsó fellépésük az együttessel. Szóval, a személyes elvarázsoltság hiányának oka nem a bandában, annak műsorában keresendő, és azt hiszem, ennek ellenére három-négy hónap múlva ugyanúgy az első sorban fogom énekelni velük a dalokat (na meg Bazsi is kiejlentette, hogy rajtam tartja a szemét rajongás-ügyileg:)), és ezzel nincs is gond!:)

Saját

hitünk hóhérai

nem jelképes megvetés tárgya
nem az igaztalan szavaké
sem keresetlen mélység árnya
sem könnybe fúlt eszmény-tavaké
csakis valós jelenlét szárnya
születéskor szerzett javaké

nem aggok szószátyár emléke
nem értelem összegyűlt lánca
vagy kép helyeslő-szép szemléje
csak megfáradt üresség ránca
és helyeslés néma nemléte
még új útnak hitt puszta sánca

lét-tribünöknek fénylő szentje
perc-emléknek büszke jelleme
és tovább is állandó rendje
a küntnek és király kelleme
halál után sem gyűlölt csendje
csak istenség bátor szelleme

szépként és szentként egyre még vélünk
mind hitünk hóhéraként kint élünk
vagy kínt félünk