Mercenary, Arch Enemy koncert

Az Arch Enemy egyike a legelső metalon belüli kedvenc bandáimnak, szóval egyértelmű volt, hogy május 26-án hol fogom tölteni az estémet. Vártam már nagyon, és végül nem is kellett csalódnom, de lássuk szép sorjában. Kezdetben kissé furcsálltam, hogy fogunk elférni a Dieselben, de végül mégsem voltak annyian, mint gondoltam volna,de azért így is jócskán benépesítettük a népligeti klubot. (bár azt nem tudom, ha Arch Enemyre elég a Diesel, minek kell a novemberi Porcupine Tree koncert a Pecsába, de ez legyen az én problémám). A Mercenary kezdett 8 után, és rögtön a Black and Hollow-val indítottak, ami egyike a legjobb dalaiknak.

Tőlük sajnos csak a legutóbbi korongot ismerem, az Architect of Lies-t, de azon jópár kedvencem van, és ez alapján nem hiába bíztam bennük, hiszen kiválóan működtek nyitóbandaként, jöttek a jobbnál jobb számaik: Bloodsong, The Endless Fall, Execution style, ami előtt az énekes bár biztatta a közönséget circle pit-re, utóbbi már nem volt olyan lelkes az ötlettől, haha. A bandérül ez viszont nem mondható el, látszott, hogy szívvel-lélekkel zenélnek, és ez szimpatikus, jó kis koncertet adtak. Aztán rövid átszerelés után kialudtak a fények, majd az Arch Enemy jó szokásához híven a Blood on your hands-szel nyitottak, ami már rögtön megadta az alaphangulatot. Sorjáztak a hatalmasabbnál hatalmasabb számaik: Ravenous, Dead eyes see no future, Revolution begins, My Apocalypse, Taking Back My Soul (újabb csúcspont). Majd a The Last Enemy és az I will live again, amiket bár nagyon vártam, mégis kevésbé ütöttek koncerten, de mégsem laposodtak el. Daniel dobszólója elismerésre méltó volt, mint ahogy az Intermezzo Liberté alatt nyújtott teljesítményük is. Angela maga volt a hiperaktív csoda, a hangja még mindig döbbenet, fantasztikus mikre képes ez a nő. A We will rise-zal búcsúztak, ám egy sikeres visszahívás után még eljátszották a Nemesis-t is. A levonuláskor sikerült egy pengetőre is szert tennem, és koncert után szerencsére kijött még Daniel is 10 percre, úgyhogy képet is lehetett vele csinálni. Nem fogjuk egyhamar elfelejteni ezt az estét, amit a svéd melodic death metal nagymestereinek köszönhetünk, szóval mi mást is mondhatnék a koncert utáni újult erővel: "the last enemy is falling, here I stand, to conquer death itself..."

Ambient

Az írás a HammerWorld magazin 2009/ júniusi, 215-ös szám Fanzine rovatában is megjelent.
Milán Péter írta a májusi számban a Trist lemez kapcsán, hogy az ambient mennyire mást jelent, mint efféle egyszerű megoldások egybegyűjtése, és valóban, ennek kapcsán szeretném most megosztani, mit is jelent nekem ez a műfaj. Ugyanis nagyon közel áll hozzám, mint a művészi önkifejezéshez és a hangulatok megjelenítéséhez egyik legalkalmasabb stílus. Ezt nem lehet divatból hallgatni, nem is lesz soha a nagy tömegek zenéje, de akik rátalálnak, azok tudják, miről beszélek. Az egyik legszebb műfaja szerintem ez a zenének a doom és a drone különböző fajtái mellett. Ezt nem lehet csak úgy "buliban előkapni", hallgatásához kell egyfajta befordult állapot, amikor minden elcsendesedik, és az ember csak a zenére, a nyugalomra tud koncentrálni. Két "együttest" szeretnék külön megemlíteni, ez pedig az Avar és az Öröm munkássága. Azért idézőjelben írom, mert az Avart Khrul egymaga alkotja, mint megannyi más zenei produkciót szintén. Aki ismeri valamelyik zenéjét, tudhatja, mennyire szerteágazó és összetett alkotói vénával rendelkezik, aki pedig már hallotta az Avar valamelyik szerzeményét, tudhatja, mennyi érzés, szépség is egyesül itt. Különböző költők verseit zenésíti meg, valamint filmbetétekkel és színesíti egyes számait Khrul. A versek csodálatosak, mint ahogy a zene maga is, kiemelném az Elvesztett társam, megnyert kedvesem.. című szerzeményt, amiben Prudhomme és Székely János szerelemről és elbocsátásról szóló gyönyörű verseit egyesíti itt Khrul. A dekadencia gyönyöre - írhatnánk a műfaj kapcsán, és ez ugyanúgy vonatkozik az Öröm zenéjére is. Depresszív, bánatverte zene és szövegek kapcsolódnak itt össze, (dark) ambient stílusban. Ugyanúgy fennséges, mint levert hangulat árad belőle, ilyen zenét rajtuk kívül nem sokan tudnak alkotni (talán még a Keserv, amivel közös split is készült). A szövegek elgondolkodtatóak, mélyek, elég csak megemlítenem a Mélyen legbelül sorait: "Elrejtőzöm félelmeim közé... Ott biztosan nem találom meg magam... Reménytelen.. Ott vagyok" - magáért beszél. Megemlíthetnék még jó pár zenei produkciót, de inkább csak annyit írnék még, hogy boldog vagyok hogy ilyen és ehhez hasonló alkotások teszik szebbé mindennapjaimat.

Szentjánosbogarak sírja

Jópár animét láttam már, jobbat-rosszabbat, jelen film esetében viszont már bizonyos elvárásokkal ültem le a képernyő elé, ami sokszor okozott már csalódást (Az ember gyermeke pl.). Ezért sem igyekszem maximálisan bizakodni a kritikák miatt. A szentjánosbogarak sírja c. film kapcsán igen vegyesek az érzéseim: egyfelől korrekt dráma ez a háború okozta borzalmakról és szenvedésről, kivetítve egy testvérpár életére, viszont ennél nem nagyon próbál több lenni. Az egyetlen, ami efölé emeli, a vizuális megvalósítása, hiszen valljuk be, az anime nem épp a legmegszokottabb köntös háborús drámákhoz, de ahhoz kitűnően alkalmas, hogy elemelje a valóságtól, mintegy érzékeltetve a háború embertelenségét, iszonyú hihetetlenségét. Ennél többre viszont már nem vállalkozik, egyedi látásmód híján sajnos számomra a film az átlagnál nem kiemelkedőbb. Szomorú, melankolikus ugyan, és megbúvik benne a háború értelmetlenségének, feleslegességének üzenete is, de számomra nem volt katartikus élmény, sajnos.
Aki eredeti, két DVD-s változatban birtokolja a filmet, az megtalálhatja az extrák között a híres-hírhedt Roger Ebert elemzését a film kapcsán, ami kapcsán szintén ambivalens érzéseim vannak: egyfelől érdekes információkat hallani tőle az animéről és a filmről, másfelől viszont azért vicces dolgokat is mond: pl. amikor kifejti, hogy ki gondolná, hogy a bombázások ilyen fiatal gyermekek életére is mekkora hatással lehetnek. De elmond jópár hasznos dolgot azért.
Korrekt film.

Megbékült szívvel (akrosztikon-próbálkozásom)

Ha elhagyom a forgatagot kis időre,
Idill: maradok-e kínzó vágyaid őre?
Talán más lesz-e, hol otthont lelek jövőre?
Öröklét végül földi bánatra-örömre?

Rég nem tudom, hol várjam egyetlen esélyem,
Zimankó a válasz tán, ha lelkem nem élem,
Istent ha nevezek, belsőm nem lesz veszélyem?
A megváltást enélkül hiába remélem?

Vég után ha halhatatlan énem veszejtem,
Álmomban mint értelmet hiába kerestem,
Gyermekkori emléket régen elfeledtem,
Az elmúlást talán soha nem is szenvedtem.

Idegen lenne-e, ha külvilágot élnék?
Dőre szívvel mondanám: másságtól nem félnék,
Alvó szavaim viszont, ha tudnák, beszélnék
Titkos céljaim, mire nem máshol eszmélnék.

Néhány rövidebb versem

Tüzes arcú tépődés

A félelem, a félelem,
az életem, ítéletem,
szerelemben, magányomban,
vágyaimban s halálomban.

Add nékem

Add nékem mosolyod, csillagom legyen,
hogy bekeretezve falamra tegyem.

Mámor s remegés

A gondolat ma elszállt,
hisz az érzés újra él,
bizonyosság már megállt,
és a nyíltság csendben fél.

Zelk szavaival

"Léted ringatja létemet":
nyugtalan szavak vélelme,
és most, mikoron bétemet,
sem csitul végre félelme.

Álmodtam

Álmodtam magamnak egy fénybeveszett életet,
megvetve mindenkit ki valóvá tett képzetet,
és mikor megérkezett nagy bágyadtan-réveteg,
gúnnyal telve nevettem a megdöbbent végzetet.

Vers fiókomba

Megírta, majd nyomban ezt gondolta:
túl való, mely lelkemet csókolja,
mint belsőm halálát kifontolta,
ez a vers is jó lesz fiókomba.

Egy kis éji dal

Éjfél múlott, csillag nem törődik az bajjal,
napfénnyel élő őrült, hivalkodó zajjal,
hűvös szél nem kering ím balsors-szülte sarjjal.
Elalszik a világ. Tán sosem jő már hajnal.

Csehov rövid elbeszélései

Csehov drámái mellett elbeszéléseket is írt, rövidebbeket-hosszabbakat (A 6-os számú kórterem pl.), itt most néhány rövidebbet foglalnék össze írásomban. Csehov stílusára jellemző a hétköznpi emberek életének realista ábrázolása, míg az általunk többnek gondolt, izgalmasabb életet élőnek tartott szereplők esetében is (Sirály). Emellett a szimbolizmus is jelentős szerepet kap, de a romantika jegyei is megfigyelhetőek. Rövid elbeszéléseiről ugyanez elmondható illetve nagyfokú hangulatiság, ami áthatja egyes alkotásait, köszönhetően részben a viszonylag nagy időugrásoknak, ami a változás bemutatását szolgálja. Ilyen alkotása pl. a Jonics, vagy A menyasszony is. Előbbi egy orvos és egy család viszonyát mutatja be, ami a korábbi jó viszonyból egyre jobban kiüresedik. A családbéli lányt még korábban az orvos akarta elvenni, akkor a lány még visszautasította, ez előre meghatározta egész későbbi életüket. Az "elutasítás"-motívum több más történetben is megfigyelhető: míg a menyasszony címszereplője mindig is ú jszerepét várta, amikor már közeleg, mégis visszautasítja azt. Egyfajta önkiteljesedésre vágyik önkéntelenül is, és terveiben meg is erősíti a család barátja. Ez a műve aztán biztató végkifejletet is hoz: a változást kieszközölhetőként, elérhetőként jeleníti meg, szemben pl. a Prisibejev altiszttel,ami egy humoros elbeszélés egy olyan emberről, aki sosem tudja levetkőzni rendezkedő hajlamat. A figura aztán rövid idő alatt szimbolikus is lett Oroszországban, mint a folytonosan irányítani vágyó ember megjelenítője, ez az alkotás pedig szintén nagy népszerűségre tett szert. Kevésbé könnyedebb mű az Ellenségek, ami nem fest már ilyen pozitív képet: egy kifakadás az individuum sérthetetlensége mellett, amit aztán mások oly könnyen vesznek semmibe. Az Anna a férje nyakán pedig szintén a változást állítja pellengérre, csakhogy a Jonicshoz hasonlóan nem a vidám oldaláról szemléli: azt elemzi, hogyan fordulhat ki az ember teljesen önmagából és életéből új hit vagy épp az érdektelenség által vezérelve, a múltat szinte már elfeledve. Nem könnyű olvasmány mind, súlyosnak és letaglózónak is lehet nevezni jópárat közülük, de mégis egy olyan varázslat lengi körül, ami még a csüggesztő tartalmat is élettel tölti meg, és bizony ez ritka. És egyben lenyűgöző.

Agregator - Szürkület

Körülbelül fél éve ismerem az Agregator-t, akkor egy Hammer-es válogatás DVD-n találkoztam a Zuhanás című klipjükkel, és egyből megtetszett dallamossága, ami mégis olyan súllyal vegyült, hogy az egy rendkívül megnyerő elegyet alkotott. Egyből utánik is néztem neten, ahol bele is tudtam hallgatni a többi számukba, és azt kell mondjam, nagyon tetszett amit hallottam. Így hát, amit tehettem, be is szereztemaz albumukat, amihez igen nagy örömömre két régebbi albumuk is hozzá volt pakolva egy bónusz CD-n. (ráadásul még a szövegeiket is tartalmazza a booklet, ami aztán csak a ráadás:)) Szóval, Szürkület a cím, és 9 számot tartalmaz. A számok színvonala egységes, az album nem tartalmaz üresjáratokat. És hogy milyen is ez a színvonal? Rendkívül sodró-magával ragadó, elképesztő, é hogy őszinte legyek, a 9 szám pillanatok alatt lemegy, miután az ember csak tátott szájjal mered maga elé, hogy ilyet is lehet?? Kis hazánkban kevés a stílusát ilyen magas szinten, ilyen profizmussal és ennyire minden apró részletre kiterjedően végzi, hiszen itt zene és szöveg is egy egységet alkot, amiben mindkettő ugyanolyan fontosságúvá lép elő. A szövegek szintén egyedülállóak a színtéren, ennyire filozofikus, elgondolkodtató sorokkal ugyanis ritkán olvasni, amik Mikus Tamásnak köszönhetőek. Nem is tudnék közülük egyet kiemelni kedvencként, de a Szürkület az, amit már első hallgatás uán imádtam, de mondhatnám a Soha már-t, a Horizont-ot, vagy akár A rengeteg-et is. Magával ragad, aztán nem ereszt az album, és ez így is van rendjén. A korábbi albumok sem rosszabbak, talán még kiforratlanabbak (angol nyelvű dalokat is tartalmaznak),de a Szürkülettel felrakták a pontot az i-re. Megunhatatlan:)