Saját

az írástudók árulása

kereng a kétely mint isteni méreg
látod-látod: e legnagyobb igazság
felnyitja szemed, hát csússzál te féreg
hisz a bolyban vár rád édes vigasság
és tudás és varázs: észnek deleje
mámora a könnyűségnek támaszték
bódít végre szemfeltárás veleje
halálból hősként lám téged támaszt ég
látod-látod: e vérengző valóság
csak poklot és mennyországot igazít
a köztes lét semmijébe és csalóság
imádni a sosem légző igazit
(-mely mindég a gyűlölt kutatás élte)
de jó hogy itt van nékünk az értelem
ránkruházza a szót: kétélű penge
mi hatol beléd mélyre te vértelen
elevenség, hallgasd, Isten még cseng-e?

látod-látod: csak a némaság


rághatatlan kötelék

patkány mely szökne árva hajóról
mi mást vélhetne várva a jóról
ellentétben lét

szenvedi ismeret gyűlölt érvét
osztott egyként valóságnak mérvét
hazugságban hű

gyengeség pusztítná zord őserőt
dorgálja hát benn légző őse őt
őreként foglya

és ha igaz is, úgysem gyűrhető
mi más lenne mely jobban tűrhető
bélés - szenvelgés