Saját

Hangosan

szerelemben
háborúban
mámorodva a morajlás iránt

édes létnek
zúgásából
jogos emelkedés talán kiránt

szebb jövőnek
tökélyei
köszönnek majd meghatódva miránk

mindenhogyan csak nevetség képe
ébredj, hallgass béketűrés népe


Látszatharcos

"Tagadni multat mellet verve,
Megbabonázva, térdepelve."
/Ady Endre/

egy újabb sóhaj mit körbezár a test
újabb menekvés ez tagadás felé
midőn lényem álságot szavamra fest

katatón férgek romlott húsból tépnek
szaggatják a rég megtagadott valóm
melybe másnap újra vágyak lépnek

eljött hát ideje újabb csalásnak
bűnösül ismét csak sorsot választom
vétkes sosemvolt fényemből falásnak

nem küzdelem ez csak játék szavakkal
szellem tánca őrült vörös savakkal



Megtisztulás

sárba helyeztem mámorom
pusztítást vágyott Ámorom
ezen napon

nem testem, csakis valótlant
a soha többé gyanútlant
tettem holttá

végső kétségbeestében
hús remélt pennát lestében:
megtisztulhat

de fehérségre meredve
égi létéből eredve
szó nem termett

és a feledésbe vetett hit
nem rejtett semmit semmit semmit


Szemlesütve, szembesülve

mondatba rejtett némaság váratlan
könnyek egy kulcslyukon át csak záratlan
fogolyként, börtönként

szegülve szavakkal mélység rejtekén
vágyamba csak cseppnyi múltat rejtek én
nincs jövő, nincs jövő

borzong a maradás de világosság
másban tán többet vesztő virágosság
nem saját fő baját

kevés a perc és rengeteg a sóhaj
csendes éjben ébredő fényre óhaj
kevesebb, kevesebb

lesben áll a minduntalan tagadás
tegnapba csillagot ásva ragadás
titkon csak csodálás

zárva már a talán ezer lakatra
rá mindig-remény tűnt álmot rakatna
egyszer volt, hol nem volt...