Összegezd, majd végül illeszd be egybe,
Ne szemlélhesd otthonában soha már,
Mert közként hisz semmi nem vihet kegybe,
Ellenében hona, valót hova vár.
Forraszd össze majd találd meg a nevét,
Kevés van minek eddig még nem adtak,
Üvölts, ordítsd világgá mámor hevét,
Mik végre nyugodt perceket megadtak.
Élhetsz hát! Mily hedonista ajándék,
Ha hisszük hogy ez mit létnek nevezünk,
Ha fény, ha szürke, ha komor, ha játék,
Mindegyre csak önnön vérben evezünk.
Lehetne, hogy máséval együtt lássuk,
Csendet, a szent csendet is tán megértsük,
Talált tudás hatalmát mélyre ássuk,
Kételytől lelkünket végre ne féltsük.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése