Személyes élmény adta Thomas Mann-nak az ihletet ezen regényéhez, az olasz fasizmus uralomra jutásának és egyre nagyobb elnépszerűsödésének idején ugyanis családjával Olaszországban nyaralt. Egy olyan szimbolikus történetbe ágyazódik ez be, amelyhez hasonlóan másnak nemigen sikerült a patrióta demagógia természetrajzát, jellegét bemutatni. A tengerparton megszállva kezdetben csak apró kellemetlenségek zavarják meg nyugalmukat, amelyek a nép körében mindjobban elhatalmasodó már-már sovinizmusba csapó nacionalizmust jól példázzák. Aztán feltűnik a színen Cipolla, az országot járó bűvész, kinek előadására a kis tengerparti közösség jegyet vált, hogy aztán a hipnotizőr teljesen hatása alá kerítse publikumát. Hiába próbálnak ellenállni egyesek, az akarat diadala csak a figyelmét mindenre kiterjesztő, dolgok elferdítését látványosan, mégis teljesen észrevétlenül végző vezérnek sikerülhet.
"Jobbra tőlünk, a legelső sorban jelentkezett egy büszke arcú olasz fiatalember, és kijelentette, hogy törik-szakad, ő saját akarata szerint fog választani, mindennemű befolyásolásnak tudatosan ellenszegül. Vajon így mire tud majd menni Cipolla?
- Ezzel - felelte a lovag - némileg megnehezíti a feladatomat. Az eredményemen azonban az ön ellenszegülése mit sem változtat. A szabadság is valami, ami van, az akarat is valami, ami van; akaratszabadság azonban nincs, mert az akarat, amely tulajdon szabadságára irányul, a semmibe nyúl. Önnek szabadságában áll húzni vagy nem húzni. De ha húz, helyesen fog húzni, annál biztosabban, minél önállóbban szeretne cselekedni."
Trükkjeiben a csúsztatás, a nyilvánvaló ferdítések mögött mindig ott rejlik bizonyos valós elemek, okkult eszközök igénybevétele, mely által a néző érthetően zavarodik össze, kerül a bűvész uralma alá, hogy aztán az szinte bármilyen nevetséges, megszégyenítő dologra rá tudja venni az embert, akár szerettének, környezetének elhagyására is. Az irányító pedig akár a szenvedő fél is lehet, az sem változtat a viszonyokon, hiszen parancsoló és engedelmeskedő viszonya végzetesen egymásba fonódik, azonosként jelennek meg.
"A szenvedő, befogadó, engedelmeskedő rész, akinek akarata kikapcsolódott, s aki csak a néma, levegőben remegő közakaratot teljesítette, most ő volt, ő, aki oly sokáig akart és parancsolt; de hangsúlyozta, hogy ez mindegy. Az a képesség, mondotta, hogy túllépjünk önmagunkon, eszközzé legyünk, a legfeltétlenebbül és legteljesebben engedelmeskedjünk, csak fonákja a másiknak, hogy akarjunk és parancsoljunk; mindkettő egy és ugyanazon képesség; parancsolás és engedelmesség egylényegűek, föloldhatatlan egységet alkotnak; aki engedelmeskedni tud, az tud parancsolni, és megfordítva: az egyiknek gondolata bennfoglaltatik a másikban, amint tömeg és vezér bennfoglaltatnak egymásban; de a teljesítmény, a rendkívülien nehéz és idegfeszítő teljesítmény az övé, a vezéré és rendezőé, akiben az akarat engedelmeskedéssé s az engedelmesség akarattá lesz, akinek személye mindkettőnek szülőhelye, akinek tehát éppen elég nehéz a dolga."
És hogy még sikeresebb legyen uralma, a néppel való kapcsolata fokozatosan jut el olyan szintre, hogy az emberek már áhítoznak az irányításra, vezetésre, és már önmaguk válnak akaratuk megtagadóivá, gyenge legyőzőivé.
"De az, hogy egy idősebb hölgyet, aki egy szalmaszéken aludt, Cipolla abba a csalódásba ringatott, hogy úton van Indiába, a hölgy pedig önkívületben szaporán közölte szárazon és vízen esett kalandjait, sokkal kevésbé foglalkoztatott, s kevésbé furának is éreztem, mint azt, hogy nyomban a szünet után egy katonás külsejű, széles vállú úr nem tudta a karját fölemelni, mivel a púpos kijelentette hogy többé nem emelheti föl, s hozzá suhintott egyet a levegőben ostorával. Még most is látom a daliás-bajszos colonello[42] arcát, mosolygós fogvicsorgatását az elveszett mozgásszabadságért való küzdelemben. Micsoda fonák eset! Látszott, hogy akar, és hogy nem tud; de bizonyára csak akarni nem tudott, és az akaratnak az a szabadságát bénító önmagába fonódása játszódott most le,..."
Ezért hát a legtöbben nem is próbálnak szabadulni a fojtogató elnyomástól akkor sem, mikor tehetnék, hiszen vágynak rá, hogy elkápráztassák őket, uralkodjanak felettük, ami a fasiszta diktatúra olyan jellemző tulajdonsága volt (jelesül az elnyomásra szoruló gyenge tömeg képzete).
"Vagy magunk is jól szórakoztunk? Igen is, nem is. Cipolla lovag iránt táplált érzelmeink rendkívül vegyesek voltak, de ha nem tévedek, az egész terem érzései hasonlóak voltak, és mégse ment el senki. Vagy az alá az igézet alá kerültünk, mely ebből a kenyerét oly különösmód kereső emberből a programon túl is, a mutatványok közt is kiáradt, s amely megbénította akaratunkat? Éppúgy lehet, hogy a puszta kíváncsiság játszott közre. Az ember szeretné tudni, hogyan folytatódik egy ilyen este, amely oly furcsán kezdődött, s Cipolla távozása előtt mondott egyet-mást, amiből arra lehet következtetni, hogy már rejteget valamit a tarsolyában, s a hatás további fokozódása várható."
Thomas Mann megtette. Hitler hatalomra jutása után előbb Svájcba, majd az Egyesült Államokba emigrált. A nagy többség azonban maradt, elfogadva is, nem is az eléjük tárt nevetséges, mégis életképes nézeteket.
A végeredmény ismert, előre sejthető volt ugyanis, még ha az ezt előidéző részek, jelenségek látszólag ismeretlenek voltak is. Ezeket ugyanis nem a nép mozgatta, még ha az ő szájukból is hangzottak el egytől egyig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése