Saját

Gyöngyöző éj

simogató perc és újként jött kéj
világba tévedt meseszép csepp
gyöngyöző álom gyöngyöző éj

pillanat és pillanat és mély
hang hogy holnapé talán végleg
gyöngyöző álom gyöngyöző éj

megsejtett manna s csábító héj
bűn sincs már csak tisztaság fénye
gyöngyöző álom gyöngyöző éj

remény-tenger: soha már sekély
kivárás vágya naptól hevül
gyöngyöző álom gyöngyöző éj


A szépség álcájának dicsérete

rég elmondták de szavak színén még élt
önnön mélység és tagadás bizonyságára kélt
a kétely
hogy csak rejtek mi a világot váltja
ha métely és téphetetlen is a kötelék
végig önmagát önmagába mártja
honnan nyeri valóság virágát
mégoly hervadt és sosem kélő is légyen
akként is világát nem érti felszín
mely szín nélkül csak ködbe veszik
de most hogy az árnyalatok szétszóródtak
az Univerzum összes csillagán
melyet csillogón s földtől pirultan
ráztunk le magunkról
most végre lélegezhetjük az ismeret hiányát
de hiába szabná is más irányát
a valóság is csak isteneké
mint annyi minden minek csak képét vehetjük
talán ezt is magaslatra tehetjük
az igazat pedig feledhetjük
soha sajátunkként sóhajtva veszejthetjük
mását pedig bekeretezve
élet falán csodálhatjuk
mindörökké
ámen