Saját

A szépség, mint akarat és képzet

talán mikor szűnik a remegés
egyre jobban majd tűnik hogy
a kősziklában örökké álarcában a dermedés
keveseké csak hit hiányának ütközése
kinn a színfalakon de inkább csak víz alatt
ha számít hogy eleven gyűrkőzése
percről napra a hang haláláig haladt
a valódi vesztéig mert nyílt csak nyelt
egy nagyot hogy kívül zárt nagyvilágtól kérdje
a szépség mint akarat miértje
hogy nem képtelen újra és újra légre kapni
elvégre kevés mi bizonyos
de a látszatot sem bírva
előttünk született fölösség megírva

kettégörnyedt a teljes kimondottság
-Istenét soha vágyták ajkak-
ugye ez az egész kimódoltság
csak arra született hogy a hegyek igazolják magukat
megkérdeném Szegény Jánostól akár de inkább
megyek
ne ismét alanyként tárgy
vak dióként magamba zárva legyek
álmodjam tovább letűnt lendülettel
hogy mi él valaha általam is kél
s akkor -ha kétely helyén cseppben remél-
kitárja erő által (mit némaság tanúsít)
nyugodt éji kapuit