Kevés olyan együttes akad ma, aki elmondhatná magáról,hogy debütalbumának megjelentekor már túl volt (valószínűleg) pályájának legjelentősebb stílusváltásain, amibe a self-titled demo-s metalcore hatások éppúgy beletartoznak, mint a Doom EP deathcore-műfajdefiniáló malacvisításai. Aztán a 2007-es első albumukra, a Genesis-re rátaláltak saját stílusukra, amelynek egyenesági folytatása jelen album, amolyan megbízható, korrekt munka.
A 2003-ban alakult arizonai ötöst általában vagy utálni szokták az egész deathcore-színtérrel együtt (amitől ők viszont már messze sodródtak), vagy isteníteni és egész nap a Myspace-ükön lógni. Viszont pont ezeket az általánosító vélekedéseket próbálja lerázni magáról a banda, kérdéses viszont, mennyire sikerül ezáltal maradandót alkotniuk. A death metal mellett kötelezték el magukat immár, viszont egyelőre kétséges, ezt mennyire változatos, esetleg újító módon tudják tenni. Hiszen míg a deathcore-mezőny éllovasaként bár szélsőséges reakciókat generáltak, de mégis meg volt bennük az a plusz, ami megkülönböztette őket a többi formációtól. Death metal terén nem érzem őket olyan erősnek még, hogy ki tudjanak emelkedni a mai túltermelésből, viszont erős momentumoknak ez a lemez sincs híján szerencsére. Ilyenek például a March to Global Enslavement vészjósló dallamai és a hangulatos szóló benne, vagy a Ruination mord témái. Ezek száma viszont jelentősen leredukálódott képet mutat eddigi teljesítményükhöz képest, sajnos. Elkélt volna egy-két eltérő hangulatú dal beépítése, mint például a Genesis-en volt a már-már doom-ba hajlóan zord dallamokkal ellátott The Divine Falsehood. Ezen az úton egyébként érdemes lenne szerintem tovább kísérletezni, mert érdekes dolgok sülhetnének ki belőle. Az előző lemez óta gitáros- és dobos-fronton is tagcsere történt, Ravi és Elliott helyére Al Glassman gitáros érkezett a Despised Icon-ból, valamint Jon Rice az ütőshangszerek posztjára. Nem hoznak szégyent ők sem elődjeikre, tehát emiatt nem kell féltenünk őket. Szövegek terén a politikus vonalat erősítik, amolyan All Shall Perish-módra, bár a társadalomkritikus él kicsit sablonosnak tűnik nekem, bár lehet én látom rosszul.
Mindent összevetve becsülendő, hogy 'Cowboy-ék meglelték a saját hangjukat, bár egyelőre nem tudnak hosszú távon elszórakoztatni, maradok még a Doom-nál ha róluk van szó (a The Rising Tide bree-bree-zései még mindig mindent visznek, valamint az Entombment of a Machine durvulatai is emlékezetesek), és a Genesis egyes számainál. És reménykedek, hátha.. végülis még mindig csak a második albumukról van szó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése