Saját

Idegenség szárnyaim

Weöres Sándor tiszteletére

ismerlek mint jó barátod világom
kaméleon valód hiszen látszatra a lendület
remél a felsőbb felé
hajh de hiába ha
közhelyekből kaparva a költemény
és a tisztulás egyre csak tisztátalanságból
találkozz majd a tegnap tökélyével

hiányból a valóság felé

újra köszöntsz ködlényem
nem nem mégis mindig
szállít csillagraformált ösvényemen ösvényed
téglát bont a tudomány
a napról évre megjátszott önarckép
könyörgöm téríts a helytelen útra
tükrök gyászban mérnek szilánkokat

valóságból a valóság felé

üldözlek lám nyomod sárban villanás
hogy soha térülsz hozzám
vagy inkább térülök mert a jó szó a vészharang
kevésbé csendülhet mint miként csillogott
talán öltözik helyette széttartás szellemébe
ha valaha húrjain saját dallamom
mégis Istennek parazsán zengene örömöm

valóságból a teljesség felé