A svéd Lifelover nevű együttest csak nemrég fedeztem fel magamnak, azóta viszont annál inkább elnyerte tetszésemet, beteg lényemnek való tökéletes kielégülés gyanánt. Aki ismeri a bandát, nem csodálkozik biztosan ezen kijelentésemen, ugyanis különösen morbid színt képviselnek a sötét zenék palettáján. Depresszív rock/black metal-t játszanak, de amíg az ember nem hallotta őket, nem igazán kaphat pontos képet a különböző műfajok, hangulatok ilyetén vegyítéséről. 2009-es, Dekadens címet kapott EP-jükkel ismerkedtem meg először, ami alapján egy tehetséges, sokrétű zenei formáció képe körvonalazódott előttem, ám teljes képet csak a teljes diszkográfiát megismervén kaphattam róluk. Ennek egyik fő oka lehet, hogy az együttes aberrált világához sokat hozzátevő 1853 művésznevű tag a nevezett EP előtt kiszállt a csapatból. Viszont azóta gyorsan vissza is tért közéjük, szóval még bizakodóbbak lehetünk a folytatást illetően. Addig pedig vizsgáljuk meg közelebbről a 2006-os, közel zseniális debütöt, ami a Pulver címet kapta a tűzkeresztség alatt.
Már a beteg borító is külön említést érdemel, ami valójában nagyon pontos képet ad a zenéről magáról is: a zöldellő természetben heverésző esztétikus női test, ami ugyan tetőtől talpig vérben ázik ugyanis sajátos jellemzője a tartalmi résznek szintúgy; eszményi dallamok, egy szebb világot sejtető melódiák, viszont az egészet áthatja valahol mélyen a romlottság, eredendő bűnösség. Már a nyitó Nackskott (vagyis Neckshot) is jól példázza ezt, vidám, szinte "ugrálós" nyitányával (egyébként a frontember (), vagyis Kim Carlsson, aki többek között a Hypothermia soraiban is megtalálható, koncerteken igencsak beteg módon képes előadni egyszerűen koreografált táncát ezen dallamokra), black-es üvöltéseivel, és azzal a hihetetlen módon a végére illesztett, számomra ismeretlen nyelven szóló gyermekdallal. Aztán jön a címében sem köznapi M/S Salmonella, ami szintén erőt, ugyanakkor fájdalmat is áraszt, a black-es riffeket pedig valahogy képesek úgy variálni, hogy azok egyfajta morbid szépséget is mutassanak - ehhez mondjuk a billentyűfutamok is jelentősen hozzájárulnak. Vagy ott a Mitt Öppna Öga a maga nagyon is odaillő erotikus, nyögésektől felajzott betétjével, hogy aztán ez a szám is veszett üvöltéssel, cirkuszi mókával valamint altatódallal érjen véget. Valahogy az összes számban megvan ez a furcsa kettősség, ez a végtelen perverzitás, ami máig is a banda fő vonzerejét jelenti. A darkos, beborulós részeket itt szinte átvezetés nélkül követik az eszeveszett kitörések, oda nem illő bevágások, beszédfoszlányok. Élő fellépések során ehhez járulnak még a szintén szokatlan külsőségek, ám ezen már talán nincs is mit csodálkozni. Azóta Erotik és Konkurs címmel két nagylemezük is megjelent - a negyedikre pedig remélhetőleg már nem kell sokat várni. Addig viszont a Pulver marad egyértelműen az általam eddig hallott legbetegebb lemez. Talán ezen ők fognak változtatni is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése