Verlaine - Érzelmes párbeszéd

A vén parkban didereg a magány,
s két árnyék suhant át az éjszakán.

Ajkuk puha, szemükben semmi élet,
alig érteni, halkan mit beszélnek.

A vén parkban didereg a magány,
s multat idéz két boldogtalan árny.

- Gondolsz régi mámorunkra szerelmem?
- Mi köze hozzá? minek érdekeljen?

- Arcom álmodban ma is megjelen?
Feldobog szíved a nevemre? - Nem.

- Óh szép napok! milyen forró s igaz volt
csókunk és gyönyörünk! - Lehet, hogy az volt.

- És kék az ég s a remény végtelen.
- A remény eltünt, egünk fénytelen.

Riadt bokrok közt jártak, két kisértet,
és csak az éj hallotta, mit beszéltek.

Enter Shikari - Common Dreads & Drop Dead, Gorgeous - The Hot N' Heavy

2009 két (számomra) legjobban várt post-hardcore albumáról írnék most, ezek pedig az Enter Shikari és a Drop Dead, Gorgeous új albumai. Mindkettő együttes régóta a kedvenceim közé tartozik, ezért is vártam már nagyon, mivel hozakodnak elő. Az Enter Shikari debütalbumával, a Take to the skies-szal egycsapásra berobbant a köztudatba, és nagyon is magasra tették a mércét ezzel az újító, cseppet sem szokásos anyaggal. Nem is hallottam angyon más bandát, aki a post-hardcore világát ilyen szinten vegyítené elektronikus hatásokkal, 'Shikari-ék viszont bebizonyították, hogy amilyen különös, ugyanannyira bombabiztos is volt az ötlet. Új albumuk, a Common Dreads jelszava akár a "még több elektronika, még dallamosabb ének" is lehetne, hiszen már rögtön a Solidarity-nél megtapasztalhatjuk, hogy 'Rou' Reynolds énekes itt sem spórolt a trance-es elemekkel, és a The Jester-be is egy olyan ütős részt építettek be, ami a legtöbb DJ becsületére válna. Mégsem kell megijedni, nem váltottak irányt, ugyanúgy jelen vannak továbbra is a durvább énektémák. Viszont ezen a téren némi poposodás is megfigyelhető, főleg olyan tételeknél, mint a No Sleep Tonight, ami a Fall Out Boy Sugar, we are goin down.. című szerzeményét juttatta eszembe (remélhetőleg Shikari-ékból nem lesz ügyeletes tinilány-kevenc).Összességében, minden változásával együtt ez egy remekül sikerült korong, amit ugyanúgy szívesen fogok hallgatni, és e sorok megjelenésekor már ugyan túl leszek rajta (ha minden jól megy), de kíváncsian várom, mit fognak nyújtani az Azfeszten.

A DDG két éve adta ki előző albumát, a Worse than a fairy tale-t, ahol a debüttel megkezdett tuat folytatták. Erről most sem tértek le, 12 újabb káosz-szülte számot hallhatunk tőlük, ami ugyan messze van a Dillinger Escape Plan vagy a Psyopus őrületétől még, de aki ismeri Danny Stillmann bandáját, az tudja, mit várhat tőlük. Jelenleg még nem mutatta ki számomra a foga fehérjét ez az album, de időbe került az is, míg az előző lemezek beértek, szóval nincs okom aggódni. A humoros számcímek mellett (Internet Killed the video star, There's no business like snow business) fogós pillanatoknak épp úgy nincs híján a The Hot N' Heavy: elég csak megemlíteni a Southern lovin sodrását, vagy a zárótéma üvöltős katarzisát. És remélhetőleg már egy honi koncertre sem kell sokat várnunk: egy a tavalyi Altamont! Never say die turnéhoz hasonló csomagba szerintem simán beférnének.

Szerzők

A Szerzők egy norvég dráma, amiről már régebben hallottam, és most, hogy alkalmam volt megnézni, kapva kaptam a lehetőségen. Két fiatal srácról van benne szó, akik mindketten írói babérokra törnek, viszont nem megy minden olyan könnyen nekik, mint azt remélnék. Ennyi a történet sablonosan összefoglalva, konkrétan pedig midnenről szól, amiről film szólhat: szerelem, barátság, irodalom, fiatalság, csalódás és boldogság. Ez egy elsőfilmes rendezőnél nem is szokatlan: sokan ilyenkor mindent bele próbálnak sűríteni alkotásukba, amit az életről gondolnak, sokan ebbe bele is buknak, itt viszont remekül jön ki a film a helyzetből. Olyan embereket mutat be, akiknek élete szorosan összefonódott a művészetével, ezen belül is az irodalommal. Életben való önmagukra találásra törekvésük a Zabhegyezőt juttatta eszembe, persze ezen kívül sok hasonlóság nincs, csak ugyen ekem mindenről ez a regény jut eszembe:D Érdekes, színvonalas film.

Kurt Vonnegut - A Titán szirénjei

Kurt Vonnegut az egyik valaha volt legjobb amerikai író, kivétel nélkül az összes műve fantasztikus és élményekkel teli olvasát kínál, nemhiába az egyik kedvenc íróm. A Titán szirénjei nemhiába vált klasszikussá, ugyanis Vonnegut egyik (a szó szoros értelmében) legfantasztikusabb és legcsodálatosabb története, ami lényegében az egész életet magába foglalja, illetve az azt körülvevő kérdéseket, rejtélyeket. Az író sajátos magyarázatot ad olyan kérdésekre, mint pl miért is vagyunk ezen a világon, mit is jelent a boldogság, illetve elérhető-e, mennyit ér a szabadság, a teljes önállóság, és vajon birtokolja-e egyáltalán bárki is. És bizony, ahogy tőle megszokhattuk, a válaszok cseppet sem szokványosak, ugyanúgy elképesztőek, mint humorosak, vagy éppen katarzisértékűek - mindegy, melyik szóval illetjük, olvasni kell ahhoz, hogy megértsük, mit is jelentenek Vonnegutnál ezek a szavak.
A történet helyszíne ezúttal nem korlátozódik le bolygónkra - belecsöppenhetünk a Mars és Föld közötti egyenlőtlen háborúba, csakúgy mint az azt követő új földi vallás kialakulásába. Vonnegut zseniális emberismeretéről tesz ismét tanúbizonyságot, csakúgy mint mesteri képességét a lendületes és letehetetlen művek megalkotásához, egész világok felépítéséhez, és felesleges is szaporítanom a szót, ezt bizony megint csak ajánlani tudom.

Valóság:D

Radnóti Miklós - Zápor

Jókor menekülsz! A patak csupa bánat.
Felborzad a szél. Kiszakadnak a felhők.
Csattanva lezúdul a zápor a vízre.
Elporlik a csöpp. Nézek utánad.

Elporlik a csöpp. De a test csak utánad
nyújtózik, az izmok erős szövedéke
még őrzi a vad szorítást, a szerelmet!
Emlékezik és gyötri a bánat.

Úgy gyötri a testet utánad a bánat,
úgy röppen a lélek utánad, elébed,
ó, semmi, de semmise már! ez a zápor
sem mossa le rólam a vágyat utánad.

Nick Hornby - Vájtfülűek brancsa

Hornby regényeinek sajátosossága az a fiatalos és lendületes elbeszélésmód, amivel a nagy klasszikusokban nem nagyon találkozhatunk, a kortárs irodalomban pedig sokszor nem társul az elvárt igényességgel, színvonallal.Több művét is megfilmesítették már (Pop, csajok, satöbbi; Fociláz; Egy fiúról), köszönhetően fantasztikusan lendületes történeteinek. Jelen könyv nem egy újabb alkotása: Hornby több mint 2 éven át írta rovatát (2003-tól 2006-ig) egy amerikai folyóiratnak (Believer), amiben minden hónapban beszámolt friss olvasmányélményeiről. A magazin alapszabálya, hogy semmilyen könyvet nem pocskondiáznak, emiatt is több könyvet megnevezetlenül jellemez, viszont nem jellemző rá sem, hogy igyekezne mindenben hibát keresni. Ezeket a cikkeit olvasva kirajzolódik előttünk egy olyan olvasó képe, aki igyekszik mindig a legjobbakat kiválasztani, aki elkötelezett rajongója a szépirodalomnak, de emellett rengeteg egyéb hobbijára is szakít időt. Nagyon is élvezetes olvasni vicces megjegyzéseit, ha lehet azt mondani, itt bizonyosodhatunk meg legjobban az író zseniális humorérzékéről (kedvenceim a Brancsról és a hozzájuk fűződő viszonyáról való megjegyzései), csakúgy mint témában való jártasságáról. Ugyan az általa olvasott művek számomra nagyrészt ismeretlenek voltak, de amit olvastam, ott többnyire egyet is értettem Hornby véleményével (egyedül az Adrian Mole-könyv kapcsán volt csak némi kifogásom, de akkoris inkább csak kukacoskodásból:)). Minden elismerésem az íróé, aki alapból az egyik kedvenceim közé tartozik, hiszen nagyszerűen képes egyesíteni az élvezetes, fiatalos irodalom elemeit a színvonallal. Érdemes megismerkedni vele.. ha belekezdesz, úgysem fogod tudni letenni:)

Rockmaraton, 2009. júl. 9.

A Rockmaraton már elsőre szimpatikus fesztivál volt, amikor hallottam tavaly az akkoriról, de sajnos még nem tudtam elmenni rá, ez viszont idén már nem váratott magára. Miután megtudtam, hogy a My Dying Bride is tiszteletét teszi épp ezen a fesztiválon, már nem is volt kérdéses, hol is leszek július 9.-én. Az egész hétre nem volt alkalmam lemenni, pedig egy Amon Amarth-ot is szívesen megnéztem volna, no meg persze a honi metal színtér krémjét is, ami valljuk be, szép számban képviseltette itt magát.
11re értem le, amikor már a tehetségkutató javában zajlott, így sajnos le is maradtam sajnos a Naroth produkciójáról, pedig Árnyékdalnok komám miatt is kíváncsi lettem volna rájuk, de az elbeszélések alapján nem voltak rosszak. A Lid ilyen pop/punk-féleséget játszott, nem annyira az én műfajom, a Shapes of Distortion és a Just Four pedig metalcore volt leginkább, megfigyelésem szerint. Nagyon egybefolyt nekem a két banda, főleg hogy éek szempontjából elég hasonszőrüek voltak. A Ghost of Shelter elmaradása miatt előbb is végetért a program, játszott még az Ankh és a Sanctimonia. Igazából számomra nem voltak túlzottan emlékezetesek, kiemelném még, hogy a Sanctimonia eljátszott egy Bodom-számot, nem is rosszul. Végezetül a Just Four lett a győztes, második és harmadik helyen pedig a Shapes of Distortion és a Sanctimonia végzett. Ezután sétáltunk át a rockerek.hu-s színpadhoz, ahol a Needless és az I Got Someindított. Nem voltak rosszak, de különösképpen izgalmasak sem, de a jövő még előttük áll. Utánuk következett a Malediction, amit már korábbról ismertem. A Reductio Ad Absurdum című friss albumuk igen jól sikerült, ez alapján kíváncsian vártam a fellépésüket. Death metal-t játszik a pécsi banda, abból is a kompromisszummentes oldschool fajtából, de igen jól nyomták, elhangzott a Flood, és az Army of those begging for Mercy c. daluk is az albumról, sőt, meglepetésemre még egy Slipknot-számot is elnyomtak (The Heretic Anthem), méghozzá nem is rosszul, pedig már nagyon régóta nem hallgatom az Iowa-i kilencek zenéjét, de itt igen megnyerő volt hallani. A hangzás is a helyén volt, szóval igazán nem lehetett panasz a teljesítményükre. Utánuk következett a pécsi Metallica-tribute Metallust, egy Hetfield-re erősen HAJazó énekessel, hehe. Főleg a sikerszámaikból csemegéztek, ami lehet rossz hír lenne egy olyan rajongónak, aki már '83 óta csak Metallica-t hallgat, viszont egy magamfajta, az együttest csak felületesen ismerő személy számára jelentős könnyebbséget jelentett. Leginkább a Fekete Album-ról hangzottak el dalok (Sad But True, Enter Sandman, Wherever I May Roam, Nothing Else Matters), de elhangzott a Master of Puppets, a For Whon The Bell Tolls és a Seek & Destroy is. Igazi best of program volt ez tehát, és nem is gyenge, aki valamennyire ismeri is a Metallica ismertebb számait, az nem unatkozhatott. Ezután jött a magyar black metal legenda, a Sear Bliss, akiket már nagyon vártam. Először láttam őket élőben, de nem kellett csalódjak bennük. Az együttes ritkán vállal itthon fellépéseket, ezért is örültem még jobban, hogy itt elcsíphetem őket. Kicsit késtek sajnos, de így is maximális volt a teljesítményük: a Birth of Eternity igazi katarzis, így élőben is, de itt volt a Lost and Not Found, a klipes Two Worlds Collide, és a Soulless is, valamint egy visszatapsolás után felhangzott a jól ismert "Oh my Lord"és a 1100 Years Ago. Közben a Tesstimony-s Balázs is feltűnt a háttérben, habár sajnos együttesét nem láthattuk. Pál Zoltán harsonás pedig a hajnalig tartó buliból vette ki tevékenyen a részét, kevésbé fáradtan, mint mások mellett én is voltam már akkor. Sajnos a koncert miatt lemaradtam az egyidőben tartott 'Bride-dedikálásról, ami miatt kicsit csalódott voltam, tekintve hogy előtte már be is szereztem az egyik legellentmondásosabb korongjukat, a 34,788%... Complete-et, amit én kivételesen nagyon szeretek, főleg kísérletezős mivolta miatt. Viszont egyből siettünk Sear Bliss után Dalriada-ra, és a kezdésre pont sikerült egy jó kis helyet találni a színpadhoz közel. Andrásékat előzőleg a turnézáró Diesel club-os bulijukon láttam, és most is ugyanolyan kirobbanó formában voltak. A Maraton közönsége is nagyon lelkesen fogadta őket, ki volt már mindenki éhezve egy jó egy órás múltidézésre és folkos bulizásra, amire a honi színtéren leginkább ez az együttes képes. Két dalt is hallhattunk az ősszel kijövő Aranyalbumról, ezek egyike volt a Szent László I.rész, így elsőre jó kis számok voltak. Persze volt Téli ének is, Nap és szél háza, Hazatérés, Égi madár, Tűzhozó, Galamb, Vérző ima, és zárásként A wales-i bárdok. Viszont az addigi összes banda teljesítményét elhalványította nálam az utánuk következő My Dying Bride, akik előadásának (mert több voltez mint szimpla koncert) leírására a tökéletesen kívól kevés jelző alkalmas. Egy órányi apokaliptikus bánatfolyam zajlott a színpadon, és ahogy Aaron szinte meghalt a színpadon, úgy mi is erre a sorsra voltunk kárhoztatva. Volt itt minden: együttüvöltés a She is the dark alatt, lónyerítéses haldoklós betét a Santuario di Sangue alatt, aztán My Body, A funeral, Turn Loose the Swans, The Cry of mankind. Az év koncertje volt nálam, ez egyértelmű, és szerencsére a koncert után sikerült is találkozni Aaron-nal, Dan-nel (dobos) és Andrew-val (gitár), egy rövid bezsélgetésre és egy közös képre. Bevallom, előzetesen aggódtam, hogy pont egy fesztiválon lépnek fel, főleg amiatt, hogy így olyanok nézhetik jórészt, akik nem is szeretik, de szerencsére nem volt ekapcsán probléma, habár a tapsvihar lehetett volna kissé nagyobb. Egy jó kis nap fantasztikus megkoronázása volt ez a fellépés, és már most várom a következőt, mert bennük nem lehet csalódni.