A Rockmaraton már elsőre szimpatikus fesztivál volt, amikor hallottam tavaly az akkoriról, de sajnos még nem tudtam elmenni rá, ez viszont idén már nem váratott magára. Miután megtudtam, hogy a My Dying Bride is tiszteletét teszi épp ezen a fesztiválon, már nem is volt kérdéses, hol is leszek július 9.-én. Az egész hétre nem volt alkalmam lemenni, pedig egy Amon Amarth-ot is szívesen megnéztem volna, no meg persze a honi metal színtér krémjét is, ami valljuk be, szép számban képviseltette itt magát.11re értem le, amikor már a tehetségkutató javában zajlott, így sajnos le is maradtam sajnos a Naroth produkciójáról, pedig Árnyékdalnok komám miatt is kíváncsi lettem volna rájuk, de az elbeszélések alapján nem voltak rosszak. A Lid ilyen pop/punk-féleséget játszott, nem annyira az én műfajom, a Shapes of Distortion és a Just Four pedig metalcore volt leginkább, megfigyelésem szerint. Nagyon egybefolyt nekem a két banda, főleg hogy éek szempontjából elég hasonszőrüek voltak. A Ghost of Shelter elmaradása miatt előbb is végetért a program, játszott még az Ankh és a Sanctimonia. Igazából számomra nem voltak túlzottan emlékezetesek, kiemelném még, hogy a Sanctimonia eljátszott egy Bodom-számot, nem is rosszul. Végezetül a Just Four lett a győztes, második és harmadik helyen pedig a Shapes of Distortion és a Sanctimonia végzett. Ezután sétáltunk át a rockerek.hu-s színpadhoz, ahol a Needless és az I Got Someindított. Nem voltak rosszak, de különösképpen izgalmasak sem, de a jövő még előttük áll.
Utánuk következett a Malediction, amit már korábbról ismertem. A Reductio Ad Absurdum című friss albumuk igen jól sikerült, ez alapján kíváncsian vártam a fellépésüket. Death metal-t játszik a pécsi banda, abból is a kompromisszummentes oldschool fajtából, de igen jól nyomták, elhangzott a Flood, és az Army of those begging for Mercy c. daluk is az albumról, sőt, meglepetésemre még egy Slipknot-számot is elnyomtak (The Heretic Anthem), méghozzá nem is rosszul, pedig már nagyon régóta nem hallgatom az Iowa-i kilencek zenéjét, de itt igen megnyerő volt hallani. A hangzás is a helyén volt, szóval igazán nem lehetett panasz a teljesítményükre. Utánuk következett a pécsi Metallica-tribute Metallust, egy Hetfield-re erősen HAJazó énekessel, hehe. 
Főleg a sikerszámaikból csemegéztek, ami lehet rossz hír lenne egy olyan rajongónak, aki már '83 óta csak Metallica-t hallgat, viszont egy magamfajta, az együttest csak felületesen ismerő személy számára jelentős könnyebbséget jelentett. Leginkább a Fekete Album-ról hangzottak el dalok (Sad But True, Enter Sandman, Wherever I May Roam, Nothing Else Matters), de elhangzott a Master of Puppets, a For Whon The Bell Tolls és a Seek & Destroy is. Igazi best of program volt ez tehát, és nem is gyenge, aki valamennyire ismeri is a Metallica ismertebb számait, az nem unatkozhatott. Ezután jött a magyar black metal legenda, a Sear Bliss, akiket már nagyon vártam. Először láttam őket élőben, de nem kellett csalódjak bennük. 
Az együttes ritkán vállal itthon fellépéseket, ezért is örültem még jobban, hogy itt elcsíphetem őket. Kicsit késtek sajnos, de így is maximális volt a teljesítményük: a Birth of Eternity igazi katarzis, így élőben is, de itt volt a Lost and Not Found, a klipes Two Worlds Collide, és a Soulless is, valamint egy visszatapsolás után felhangzott a jól ismert "Oh my Lord"és a 1100 Years Ago. Közben a Tesstimony-s Balázs is feltűnt a háttérben, habár sajnos együttesét nem láthattuk. Pál Zoltán harsonás pedig a hajnalig tartó buliból vette ki tevékenyen a részét, kevésbé fáradtan, mint mások mellett én is voltam már akkor. Sajnos a koncert miatt lemaradtam az egyidőben tartott 'Bride-dedikálásról, ami miatt kicsit csalódott voltam, tekintve hogy előtte már be is szereztem az egyik legellentmondásosabb korongjukat, a 34,788%... Complete-et, amit én kivételesen nagyon szeretek, főleg kísérletezős mivolta miatt. Viszont egyből siettünk Sear Bliss után Dalriada-ra, és a kezdésre pont sikerült egy jó kis helyet találni a színpadhoz közel. Andrásékat előzőleg a turnézáró Diesel club-os bulijukon láttam, és most is ugyanolyan kirobbanó formában voltak. 
A Maraton közönsége is nagyon lelkesen fogadta őket, ki volt már mindenki éhezve egy jó egy órás múltidézésre és folkos bulizásra, amire a honi színtéren leginkább ez az együttes képes. Két dalt is hallhattunk az ősszel kijövő Aranyalbumról, ezek egyike volt a Szent László I.rész, így elsőre jó kis számok voltak. Persze volt Téli ének is, Nap és szél háza, Hazatérés, Égi madár, Tűzhozó, Galamb, Vérző ima, és zárásként A wales-i bárdok. Viszont az addigi összes banda teljesítményét elhalványította nálam az utánuk következő My Dying Bride, akik előadásának (mert több voltez mint szimpla koncert) leírására a tökéletesen kívól kevés jelző alkalmas. 
Egy órányi apokaliptikus bánatfolyam zajlott a színpadon, és ahogy Aaron szinte meghalt a színpadon, úgy mi is erre a sorsra voltunk kárhoztatva. Volt i
tt minden: együttüvöltés a She is the dark alatt, lónyerítéses haldoklós betét a Santuario di Sangue alatt, aztán My Body, A funeral, Turn Loose the Swans, The Cry of mankind. Az év koncertje volt nálam, ez egyértelmű, és szerencsére a koncert után sikerült is találkozni Aaron-nal, 
Dan-nel (dobos) és Andrew-val (gitár), egy rövid bezsélgetésre és egy közös képre. Bevallom, előzetesen aggódtam, hogy pont egy fesztiválon lépnek fel, főleg amiatt, hogy így olyanok nézhetik jórészt, akik nem is szeretik, de szerencsére nem volt ekapcsán probléma, habár a tapsvihar lehetett volna kissé nagyobb. Egy jó kis nap fantasztikus megkoronázása volt ez a fellépés, és már most várom a következőt, mert bennük nem lehet csalódni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése