Mikszáth Kálmán - A jó palócok

Sokakat idegesíthet már, hogy eddig csak kötelező olvasmányokról írtam, de tekintve fiatal koromat, nézze el mindenki nekem (aki olvassa ezeket a sorokat), ugyanis tanév közben nemigen nyílikalkalmam más könyvet olvasni. Viszont hamarosan itt a nyár, ami a kánikula és a strandőrület mellett azért jó dolgokat is tartogat számomra, és egyik iylen, hogy nekikezdhetek az időközben felgyülemlett tetemes mennyiségű saját könyvnek. De előbb még nézzük Mikszáth novelláskötetét! A jó palócok 15 rövidebb írást tartalmaz, általában 5-6 oldalasakat. Miről is ismerszik meg egy átlagos Mikszáth-novella? Nos, azt hiszem alapeleme az izgalmas történetmesélés, az író nagyon szeret mesélni, egy történetet érdekessé tenni számunkra, és ez a hatás máig sem hagyott alább. (szemben mondjuk Jókai Mórral) Adódik még ehhez jelen esetben egy olyan falusi közösség, akiknek összetartó ereje egyeseknek áldás, másoknak éppen teher, az írónak pedig egy olyan gyermekkori emlék, ahová aztán akarva-akaratlanul is visszavágyik egész életében (mint a legtöbb ember). Adott tehát egy világ, ahol nem is az a fontos, mennyire tökéletes vagy mennyire álomszerű is, sokkal inkább az emlék, a régmúlt nosztalgikus érzete, a visszavágyódás. Sokan mondják, hogy "soha a múltba, de mindig a jövőbe emeljük tekintetünk, hogy feljebb léphessünk", és mégis-mégis szükséges néha, hogy ne feledjük múltunkat, különben mire is építkeznénk? És ha ez mégsem így lenne, akkoris kit érdekel, mikor emlékeink az egyetlenek, amiket nem vehetnek el tőlünk? De a szubjektív gondolatok helyett nézzük a műveket: ezek között pedig található bánatos, reményteli, humoros és szívderítő is, habár a mérleg inkább a szomorúbb, melankolikusabb novellák felé billen el: ezek közül is kiemelkedő számomra A néhai bárány, a gyermeklét őszinteségéről és nyíltságáról, és a Timár Zsófi özvegysége, a remény keserves haláláról. Jellemző Mikszáthra, hogy nagyon képes lehangoló atmoszférát teremteni, romantikus kifejezéseivel és nyílt érzelemvilágával. Gyakran alkalmaz rágies kifejezéseket is, ezzel is visszarepít minket saját gyermekkorába és a miénkbe is, illetve a vidéki élet szépségességét is kiemeli. Városhoz szokott emberként néha nagyon is csábító tud lenni ez a kép nekem, és bevallom, sokkal több valódiság lehetne úgy életemben is, hiszen a hazug ideáktól hemzsegő műanyag világ csak a lelket köti gúzsba és tépi szét. Hááát.. mindig él a remény.. ezt A kis csizmák erősíti, és a mű végén található gyönyörű mondatok azt hiszem, magukért beszélnek. Nagyon különleges novella továbbá még a gózoni Szűz Mária a hihetetlen emberközeliségével és csodájával, valamint a Szücs Pali szerencséje az álomszerű hangulatával, ami egyben a leghűbb kifejezsmódja az ember konstans lelkületének, változni képtelenségének. Nem elemezném tovább, nagyon érdemes elolvasni őket, jó novellához hűen nem követelnek meg sok időt ehhez, és mégis olyan sok mindent sürítenek egybe, hogy ez valami csoda.