Saját

Fordított pszichológia

hadd képzeljem egy percre gyermeknek Istent
(úgyis minden azonos):
kérlek maradj otthonodban
itt nincsen szükség rád és én
szívesebben repítlek inkább távolba
míg keresztre feszítem jelképek rengetegét
én leszek tán Náhum kit a nép óhajtott
hogy élhessen végre egyszerűn mint a vad
és boldogan mint a betevőért napról napra áradó szükséglet


Minden dolog ahonnan

tekintve hogy egyenes mint felhőkig
és még közelebb is igazgat
úgy jelölök mindent amit csak érek
bekeretezem hogy jó lesz tudományom falára
mint mi letudva
és ebbe egyre inkább nyilvánvaló
hogy belérejtem gondolatom csíráját is
ezért kiálthatom újra és újra
magamban hogy

barlangom mélyén lám a hús egyszerűsége nyűgöz
de boldogan vetek meg mindent mi körülzár


Lélegző világegyetem

kívülről tágul belülről zárul
és nemesít mindent mi semmivel sem
semmitől sem lehetségesebb egy olyan álomnál
amely történelmet gondolt el de
embertúlit rettegek mert mást nem tehetek?

tényleg akárhogy


A vers önmagát szólongatja

mint a világvégi fák
az utat bekiáltozzák

nézd,
próbálták már néhányan
felkeresni falvaik lámpaerdejét
de inkább utazásnak ajánlatát
FOGADTÁK EL
mondom ez ugyanolyan mint amit már átéltem
persze én más néven próbáltam rejtegetni
és sikerült is mert egyszer minden valósul
törött napsugarak a szememből
és halott szenvedélyek homlokomba
léptek egyként egymásba gabalyodtak
ÉSZ-VE-SZEJ-TŐ!
gondoltad volna hogy egyszer felismered az évszakot
vagy akárcsak egyetlen rőt levélről hogy kizártak
ki tette? ÁTKOZZUK HALÁLRA!!!
belsőmet telekiáltozott édes önvád
de hát mit
de hát kit
ó hát persze
GYŐZELEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEM
kirekesztettétek magatokból a madzagot
ami összekötötte a sejteket az izmokkal
így már mindjárt más többé nem teszem
mármint a próbálkozást hogy egekig szökkenjek
hiszen épp most erőszakoltam meg sorsomat
imádott tudomány összehordott oltárán
figyeltétek hogy két sorba zártam életem?
jó én is tudom az észrevétel váratlanul
érne mivel a szavak mindig szentként
érnek egy olyan királyságot amit már
feloldott az osztályharc
bizony Majakovszkij üvöltötte hogy ne tűrjük
és ki tette? rajtam kívül?
de valószínűleg tollamból sem szenvedés
csak néhány keresetlen indoklás
hogy a tegnapot csak búbánat szegélyezte
és a belémégetett béklyók vérvörös öröksége
de aztán megtanultam lélegezni
és verssé szuszogni a holnapok
érdektelenségre izgatott vétkét
végleg


A kielégült öngyűlölet

ha meghalok kérlek
égesd el verseim és
kiáltsd a rengetegbe:
"ez volt az amiért éltél
hogy kicsírázz a napnak örömére"


Szégyenhántás

megérdemlem amit soha
sosem voltam az aki kipótol egy fejlődést
és én
és ők
hogy foszlásom után is ugyanúgy
és közben sem veszteség
a kimérhető hajóhad
nem lesz amin evezzen
sem olyan melyre kalandvágyva feszülhet
és ha lebontom a véleményem
ott tátong büszkén a kérdőjel
forgácsolta egybe a részeges keresztet-vetőket
nem nem nem blaszfémia
pusztán unalomra ébredt tékozlásból kémia
az egyenetlen monotónia
az árbócra kapaszkodott gyáva hatóság
végzet-harmónia örökölte kínos kacagás
és és és
folyik itt holnapig fák kérgén a nemulass
az egekből elvándorolt papírlapok uszonyán
találtak drogokat a vidámság otthonában
keressétek meg amit soha nem akartok
megtalálni de igazából szükségét érzitek
romboljatok ti
futuristáknak álcázott érző szívű csenevészek
én voltam aki soha nem kanyarodott
irányított magától a vásárcsarnok
derékba tört karriered senki bánja
ébredő kutyákat akasztanak fel legszívesebben
még mindig elsőként a gyermekek
pedig őket fogják megtaposni szenvedéllyel izzón
kacaghatna akár a fűzfa illúziója
de inkább botrányosnak vélheted hogy ő még szép
igazándiból nem vagyunk mi olyanok
akik akarták hogy ránk zuhanjon a zongora
de a billentyűfutamok azt susogták hogy
igenis szükségünk van rá