Mi
nem a zseniáliskodás sikolya vagyunk:
"Minden megengedett!"
Mi
nem vagyunk felhívás "késelő bosszúra!"
mi
egyszerűen
nem várjuk meg az őrmesterordítást:
"Lehet!"
Lábunk máris a művészet gerincét töri,
egyenesre gyúrja.
Egy világméretű Róma csontvázai trappolnak veszettül
a hátunkon.
Sírjukba nem férnek bele.
Ne csodálkozzatok hát,
hogy megbékíthetetlenül
mi
jelszavunkkal mázoljuk át a világot: "Le vele!"
Az emberek természete különböző.
Fő, hogy a Vénuszt őrizni lehet -
hiszitek, az évszázados kamarilla is jó.
A világmindenség tűzvésze szálakra tépi idegeiteket.
Üvöltitek:
"Tűzoltók!
Ég Murilló!"
Mi pedig
Corneille-t és holmi Racine-t se javasoljuk
csereberére.
Nem kellenek a vének!
Mi
őket is
petróleummal locsoljuk,
és az utcára velük,
lássuk, hogy égnek!
Nagypapa nagymamával.
Papa és mama.
Átkozott hínárja a rangtiszteletnek.
Ledöntjük a viskókat.
Házakat építünk ma.
A mi nyakunkba pedig
festménylasszókat vetnek?!
Mi
nem ilyesmit kínálunk.
"Kész!
Tálalva!
Szürcsöljétek teáskanállal az édességet!"
Kiáltja a futurista:
Akadok még társakra,
akiknek a műalkotás élet.
A futuristák soraiban üresség tátong.
A futuristák életkora - riadalom.
Velünk levágott
káposztaként játszik a háború,
forradalom.
De bennünket
a nyárspolgári sírok nem ejtenek meg soha,
A részeg
vérmocsokban
- nézzétek! -
feldagad
földünk potroha.
Sorakozó ifjak lépte dobban.
Menjetek!
Lábaitokkal,
tapossátok el,
mi
magunkat
és alkotásainkat is odavetjük.
Mi a halált hívjuk a születés nevében.
A futás,
az emelkedés,
a szárnyalás nevében.
Mikor pedig
a sorompón túl érünk
s a fájdalmas harcokat ünnepek követik,
mi
kirakjuk
minden ékességünk -
szeressétek, amelyik tetszik!
Kassák Lajos fordítása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése