Saját

Jóslatok a körről és a magány életéről

egymásra helyezve kör és ellipszis
kiviláglik hogy csak a szélein
ha mozog a Föld iramlunk mi is
egybelépve síkjaink és
ekkor rajzoltunk kénytelen olyan közösséget
mely sosem létezett együtt mint külön sem
érezhet vágyakon és nosztalgián kívül mást
Désiré most szertáros
te már négyszögesítettél folytonosságot
így is összerajzottak a világok peremén
hogy megbeszéljék a család az mindig fennmarad
ha nem ítélkeznek jövendő emlékei
melyek tegnapba közösséget súgtak
előtte lévőt hát azt magyarázhatták úgysincs
csak a holnapot kutatták melybe
akként áramlottak mint Hérakleitosz sem hinné
én sem tartottam veled mikor
felfedeztük egységünk értelemadó bolondságát
kérdéses hogy mely tájakon
talán a szárazság kedvéből apadtam egyenes tartású nemlétté


És újra és újra és újra

mi ez a hangtalan vacogás?
a jelen az évek vasfogába bújt
és rettentő tragédiában megforgatta zavarát
a tudat hogy öt percen múlt az egész
meghatároz téged végül
lehetett volna hogy emelkedsz
és az eljövendő évek majd nem révednek
e vers néma alkonyába
mely jöttekor már tudtad
sosem lehetsz más és ebbe mások fúlnak bele


A reményteljes csend balladája

határozottsággal hogy a tűrhetetlen előtt
vált félelem tárgyává jaj könnycseppé válik
és egész életével sirat el egy megfékezett boldogságot
egy felhővé lett zúgás keríti maga-magába
és a kényszeres hála cipelte berögzültség tudata

van aki hátán egész boldogságát hordozza
mások csak a térképeket kanyaríthatják vállukra