J. D. Salinger - Magasabbra a tetőt, ácsok + Seymour: Bemutatás

Salinger-től legtöbben a Zabhegyező-t ismerik, nem is érdemtelenül. A méltán klasszikus mű egy olyan fiú botladozásait mutatja be, aki bár folyton szembekerül az emberekkel, mégsem adja fel, csak hagyja, hadd sodorja az élet. Tudom, ez elég klisészerű megfogalmazás, de nem is tudom, mit mondanék, ha a Zabhegyezőt kellene röviden összefoglalnom. Amiért nekem a kedvenceim közé tartozik, az az a nagyon is fiatalos, mai stílus, ami Salinger sajátja, továbbá az, hogy sokkal, de sokkal többet mutat az életből, mint bármiféle nagy horderejű igazságokat kinyílvánító szóáradat. Több művében az általa teremtett alteregója (Buddy Glass) bőrébe bújva meséli történeteit, ilyen a Magasabbra a tetőt, ácsok és a Seymour: Bemutatás is. A Magasabbra a tetőt, ácsok egy nap történetét meséli el, nevezetesen amikor a képzeletbeli báty, Seymour házassága majdnem meghiúsult, Buddy pedig a menyasszony rokonságával töltötte a nap hátralévő részét. Ők viszont végig csak ellenérzésüket fejtik ki bátyja iránt, hirtelen kialakult véleményüket, ami ellen többször is kifakad. Humoros, tanulságos történet, amiből még többet megtudhatunk testvéri viszonyról és arról,milyen hatással tud lenni az ember életére egy olyan személy, akire szinte gyerekkorától felnézett. Ez aztán a Seymour-ról szóló külön művében bontakozik ki főképp. Ami nem megszokott, vagyis nem oylan gyakori, hogy nagy részletességgel tér ki Seymour külsejére is, szokásai és tulajdonságai mellett. A naplószerűen megfogalmazott mű egészében a csodálat mutatkozik meg, amit a mesélő is elmond amúgy. Érdekes, olvasmányos írás ez, egy olyan személyről, aki szinte valamennyiünk életében jelen van (jobb esetben), akit szeretünk még inkább titokzatosabb fénybe vonni. Salinger aztán még jobban össze is keveri a regénybeli karakterét, saját magát és életét, de nem is ez a leglényegesebb, hanem maga a történet, a példakép megjelenése, és az a sajátságos, lendületes stílus, amit olyan jó olvasni.