Folk and roll fesztivál 2. nap

A pécsi Folk and roll fesztiválról tavaly hallottam először, már az akkori fellépők is nagyon ígéretesnek tűntek, ha jól emlékszem, az előadók sorát gazdagította a Dyas is, amely egy igen hangulatos zenét prezentáló banda.
Idén sem volt hiány unikális zenekarokból, elég csak az Ezüstpatak vagy az orosz Arkona nevét megemlítenünk, de engem leginkább a lebegős folk zenét játszó The Moon and the Nightspirit érdekelt, akiket már volt szerencsém megcsodálni nem is olyan régen a Wolves in the throne room előtt is.
Először azonban a romániai Damned lépett színre, hogy rögtön rávilágítson egy téves előfeltevésemre is: úgy gondoltam ugyanis valamiért, hogy egy román csapatot fogok látni, aki az ottani folklór bemutatását teszi meg fő céljának. De hát mint kiderült, egy ottani magyar bandával van dolgunk, méghozzá elég fiatal arcokkal, az együttes átlagéletkora ránézésre nem nagyon haladhatja meg a 20 évet szerintem. Ez viszont mellékes is, ettől még lehetnének arcátlanul ügyesek és innovatívak is, de hát itt másról van szó. Többnyire magyar népdalokat hallhattunk tőlük, amolyan rockosabb verzióban, a hegedűs lány (Ráduly Kinga) egyszer-kétszer még meg is rázta hajkoronáját a színpadon, és az egészből leginkább ez a hangulat jött át, a tradicionális szerzemények modernebb zenei köntösbe öltöztetésének szándéka. Ami kifejezetten örömteli volt számomra, az a hegedű használata, Kinga nem is tűnt kezdőnek, ha erre ráerősítenek, szerintem egy igencsak kellemes talpalávalót jelenthetnek majd a mulatni vágyóknak. Többnyire ezt a bulizósabb vonalat is viszik, már amennyire lehet ezt mondani, a rockzenei elemek használata is a hagyományosabb látásmódot tükrözi. Élőben sem nevezhetők bátortalannak, néha ők is átadták magukat az alkalom nyújtotta hangulatnak, ez mindenképpen jó pont. Azt tudom mondani, hogy van bennük potenciál, fiatalok is, úgyhogy helyenként meglévő gyermekbetegségeiket, kezdetlegesebb megoldásaikat idővel bőven kinőhetik, és egy kellemes kikapcsolódást nyújtó formációvá érhetnek. Az ének terén Bakos Tibor és György Zsuzsa felváltva képviselik a Damned vokális sávját, de inkább Zsuzsát hallhatjuk, ami szerintem nem is probléma, lévén egy igen kellemes hangú, képzéssel akár igen szép jövő elé néző leánykáról van szó.
Utánuk következett az általam már nagyon várt 'Moon, akiknek másodjára is sikerült elvarázsolniuk, Ági és Mihály ezúttal sem vette félvállról az előadást, de hát ez nem is jellemző rájuk egyáltalán. Ami eltérés volt a májusi koncertjükhöz képest, az a dalok eltérésében volt megfigyelhető, itt például előkerült egy elsőlemezes szerzemény, az Égi táltos is, amely az egyébként többnyire angol nyelvű Of dreams forgotten and fables untold egyik magyar szöveggel ellátott szárnyalása is. A szépséges, sámánisztikus világ megidézése továbbra is muzsikájuk egyik nagyon sajátos jellegzetessége, ehhez adódnak az égi szféra felé törekvő szövegek is, ha még nem mondtam volna, zenei és tartalmi oldaluk tökéletes harmóniát képezve vezet minket át egy ősi, titkaival gyönyörködtető, mágikus világon. Ági hangja ezúttal is csodaszép volt, az Éjköszöntő itt is elhangzott, ami egyik abszolút kedvencemnek mondható, és a ritmusszekció is kitett magáért, ha jól tudom, ezen pozíciókban élőben Végh Gábor és Cseh Gergely hallható. Megindító muzsika ez egy ihletett együttestől, és a közönség reakcióin is látszott, hogy egy igencsak kedvelt csapatról van szó, még ha rétegzenét is játszanak.
Ezután a legendás Kormorán lépett színpadra, mint elmondták, a jelenleg helytálló zenészek nagy része volt hallható a kultikus Folk and roll albumukon. Zenéjük az egyik első hazai kinyilatkoztatása ennek a színtérnek, így hát különösen nagy elismertségre tettek szert honi berkekben, habár nekem annyira még nem sikerült megismerkednem velük, hogy igazán mindenre kiterjedt véleményt formálhassak róluk. Előadásukról nem is igen tudok sok mindent elmondani, többnyire a régi kedvenceket játszották, az ekkorra igen megfogyatkozó közönség is élvezte előadásukat, szóval aki szerette eddig őket, ezúttal sem távozott csalódva gondolom. Eléggé átalakult viszont a nézők összetétele, ez főleg a jelenlévők átlagéletkorában volt mérhető, habár ez ismerve az együttest, egyáltalán nem mondható meglepőnek.
Végül fél tíz után nem sokkal következett a pécsi Virrasztók, akik egyúttal a merch pult fő kínálatát is jelentették, és az este (valamint a fesztivál) méltó lezárásaként adták elő pszichedelikus légkörben fogant industrial/folk szerzeményeiket. Előbbi jelző főként a gépies ritmusok tekintetében figyelhető meg, említhetném itt a fennálló hasonlóságokat különféle ismert együttesekkel, de nincs kedvem ezeket elsorolni, nyilván nem a Godflesh-ről vagy a Ministry-ről van szó. Egyébként tavaly megjelent debütáló Az emlékezés órája című lemezük akkoriban nagyon elnyerte tetszésemet, ez a fajta különös aura, ami egy nosztalgiájában merengő légkörbe vonta a zenekart akkor nagyon egyedinek és utánozhatatlannak sejlett fel számomra. Ugyan ez azóta kissé változott és alapkoncepciójuk is eléggé a perifériára szorult nálam, a színtéren betöltött (vagy betöltését éppen kezdeti stációjában űző) szerepét viszont mindenképp el kell ismernem, ahogy az egyes dalok fogóssága sem von kétséget maga után. Ha emlékezetem nem csal, az egész albumot eljátszották ezekben a késői órákban, kiemelkedőnek talán a Bezsán Pétert és a Fehér-feketét nevezném, de a többi nótájuk mindegyike is tartalmaz olyan elemeket, amely képes rögtön belopni magát az ember szívébe. A szokásos megjelenés persze itt is megvolt, Szkrobekék igyekeztek kitenni magukért a virrasztás tényének hangsúlyozása terén is, ez viszont valóban egy olyan rettentő vékony kötélen való imbolygást biztosít számukra, melyről nem eldönthető, hogy akkor most a mélybe zuhan, vagy a látványos légi mutatvány-e sajátja. Mindenki megítéli saját belátása szerint, teljesítményük, zenei oldaluk (ugyebár a hagyományos és a modern, kattogó ritmusok vegyítése) és a gyönyörű ének Papp Orsi által elővezetve viszont egyaránt dicséretet érdemel. A többi ugyebár eléggé relatív.