Visszafordíthatatlan

23:21
Felkavarodott, viharverte napra riadtunk.
Tépte a büszkeség bánatunkat.
Kicsavarodtak a fák tőből és önmagunkban kerestük
a kettéolvadt sugárutak irdatlan irányát.
Kimondatott, hogy az egész csak fájdalom.

23:03
Bárcsak valaki megtalálna végre!
Itt az acélfellegek sem tanácsolhatnának jobbat mint
a fülekbe zárt visítás könnyűsége.
Tönkretesztek. Bár léteznétek!

22:48
Tegnapból mentettem jócskán kedvemet.
Kedvedért!
Szeretni annyit jelent, mint
minden más.
És egyéb bölcsességek.

22:10
Hűvösebbre fordulna az időjárás.
A levegő páratartalma lelkemre csapódjon.
Viaszos vászonfalak ponyvámra.
Tekintet nélkül párnámra,
fejemet az önkívületbe hajtom.

22:00
Boldog születésnapot, áruló!
A legszomorúbb,
hogy én kacagok.

21:31
Egy nappal halálom után
a világ sem bonyolultabb. Vánszorognak a csillagok.
Még egy közhely.

20:47
Ha lehunyom szemem,
és elszámolok háromig
lassan, nagyon lassan,
feldereng arcom mása.
Szeretlek téged!
Örömtánc a kezdet kezdetén.
Holnapra ébredtünk az igazság megcsúfolása közben.
Felszalad szemhéjam,
és zokogok.
Boldog vagyok.

Könnyelmű + Talán iszonyú megrázkódtatás

Könnyelmű
Cikáznak bennem a sorok, de értelem nélkül.
Vitáznak bennem a korok, de érzelem nélkül.



Talán iszonyú megrázkódtatás

Változása megdöbbentő fordulat.
Halála iszonytató gondolat.
Hitted volna? Még csak gyermek volt.
Kevesebbért! Talán, ha nem került messziről az ismeret.
Elvesztettetek bennem valamit és én most
oly lendülettel fogom szétszórni lelkemet a földön hogy
belé is szakadok talán, mert puhaság a fegyverem.
Inkább tekintetem kellemesebbre függeszteném. És miért ne?
Téged már elvesztettünk de nekünk azért
ÉLNÜNK KELL!
Hogyan segíthetnék? Mivel mentselek meg?
Ne aggódj barátom, amíg engem látsz.
Hogy is volt az a végén?
Halála...?
Veszedelmes önirónia! Ugye?
Akár lehetne, de annyi lesz inkább mint
Santa Rosalia partjain cápák által jövendő egyszerűsége.
Hiszen én ott is sírni fogok!
Társamért a bajban.
Sosem ismertem e zajban.
Mást sem, önnön csontjaimmal pedig
golfozni tanítottam álmosságnak könnycseppjeit.
Segítsetek! Vagy majd én rajtatok,
hidd el, sokat olvastam én bánatodról és
egészen megrettentett az a roppant tudomány.
Sugárzok én feléd ilyetén mindent
mit te még nem láthattál évszázadok híján.
Nem fogom én hagyni, hogy miattatok veszítsem világom.
Miattad!
Most elsodródtál tőlem de sirathatom még így is a szépséget.
Megérted most. Nem baj, ha nem.
Majd írok egy levelet, drága barátom.
Megismerkedünk mi, úgy ám.
Kedves önmagam!

Tandori Dezső - Katedrális az éjszakában

Nem is az épület az éjszaka
Nem is a lomb az aranyfeketéllő
Nem is a sugárút fénysávsora
Nem is irány nem is semerre élő
Nem is maga-se-mása-se-maga

Nem irányít a lomb-semerre-se
Nem az aranysávsor az éjsugárút
Nem épül maga-se-más ideje
Fényéjnyire megáll csak hogy mi lássuk
És hagyjuk el sugározván vele

A semerre-élő ha ittmarad
Ablakok fogyó függőlegesekben
A tornyokon feltorló éj alatt
A sugárfeketéllő út kilebben
Hallhatók voltak nem hallatszanak

A fogyó éj itt még nem érkezik
A lombirány ideje a sötétség
Torló tornyok aranyból kérdezik
Hová viszi örök feketeségét
Ami létezik-se-nem-létezik

A kérdező az ég alatt megáll
Elkezdenek a lombok rázuhanni
Lapulunk ablakok zsaluinál
Csak ennyit tudtunk mindig másra hagyni
Amivel a veréb-lét megkinál

Kevesebbért!

I. Strukturalista
Legyen a világé végezetül!
Három, négy, öt.
Osztozkodjon, akié. Látatlanban is tiéd.
Sűrű könnyek szalagra.
Ott, ahol a mit-mikor.
Várnak. Érkezel.
Kedvesebben fogod fogadni a köszöntést, ha most távozol.
Igaz-e?
Én sem és te sem és mondhattuk volna hogy
hegyeket fogunk építeni óceánokból de
így valamiért mégis békésebben élhettünk.
Vedd, amit szavakból. Érezd, hogy csak percekig.
Hogyha nem sikerül kimondani egyedül amit
a többségi akarat egységesít hát
majd életpályád egyénileg feldíszíti azt.
Azt!
Tündökölhetünk?

II. Hermeneutika
Szeretné valaki, hogy beléje madarakat.
Hát rajta, medvéknek kalitkát menekülő félhomályban!
Vagy ez nem is hozzád kéredzkedett?
Nem tudom megmondani de holnapra sikerül mert
addigra betakarózhatom nedvességed kulcsaival.
Hogy mi legyünk a soha-már-miként.
Abban, amiben
egy aratógép is könnyűszerrel barátkozhatna meg
a szerelem és közelség képzetével de
ugye te magad vezetnéd és úgyis
felszántaná végül a jóérzés katafalkját.
Mondhatom?
Szerencsés az, aki megszorozta önmagával
a világot és végül mégsem
fordított nyolcast a védekezés oszlopaira.
Vigyázz, ha közelítesz. Hiányolnád az akadályt.
Pont te?
Hat, hét, nyolc.
Mondjátok, hogy nem feltűnő az elmaradás!
A megértés, lényegében-
egyremegy.