Rossznak mondod a világot,
Dőresége bosszúságod,
Siratod az élet álmát,
Földi gondok durva jármát,
Felpanaszlod lázban égve:
Bölcs elméje, jók erénye
S fényt sugárzó lángod ég,
Csak hiúság, buborék.
Óh, pedig hány perced, órád
Volt, midőn e sujtoló vád
Könnyeidben elviharzott,
S kiderült rá szíved, arcod.
Gyönyörűség volt az élet,
Megáldottad születésed;
Rózsák közt jársz, azt hivéd,
S mi okozta?... Semmiség!
Nem tudod, mi nyomja szíved,
Semmiségek üdvezítnek,
Hogy jön, nem tudod, csak érzed,
Hogy e bűnös-bűvös élet;
Mely ma szennyes, ronda börtön,
Holnap éden kertje rögtön.
Ma a békét áhítod,
S holnap küzdve élni jobb.
Ember! Önző vágy vezérel!
Bánatával, örömével
Ezt az undok szép világot
Sorsodon át nézve látod.
Hogyha gondok elcsigáznak:
A világot éri vádad,
S ha örömre gyúl szíved:
Nincs e földnél semmi szebb.
Ragyoghat a nap az égen;
Te sötétben, feketében
Látsz mindent, ha bánatod van;
Míg, ha kedved lángra lobban,
Minden érted van teremtve;
Télen is jársz rózsakertbe',
A nap is csak rád ragyog,
S kik itt laknak: angyalok.
Az örvendőt meg nem érted,
Ha világod búban éled;
S csak ha lelked szenvedőnek
Vallod, sajnálsz szenvedőt meg.
Mit törődöl a világgal,
Szenvedő szív sóhajával,
Ha egy édes pillanat
Teljesíti vágyadat!
Hát ne fordulj vak hevedben
A világ és rendje ellen...
Úgy tekints az emberekre,
Hogy a föld se jó, se ferde;
Se gyönyör, se bú tanyája?
Csak magadnak képe, mása.
Ki sóhajtoz, ki mulat.
A világ - hangulat.
2009. december 8., kedd
Saját
éjjeli hevülés
törve már a világ ezer cseppekre
a lélekzet megakadt az üres percekben
így szórja varázsos vágyát
a vallomás
pehelyszínű por-versekben
itt még lángot lel a megnyugvás
szembogárnak rejtekén
és rejtőzést fest a feszülés
ölelésnek mély hevén
mert az eszmélet marad utoljára
míg bódítja a sóhajt
egy szűz kívánás
de csókolja végül az álmát
a remegésében ismét megismert
szív-járás
törve már a világ ezer cseppekre
a lélekzet megakadt az üres percekben
így szórja varázsos vágyát
a vallomás
pehelyszínű por-versekben
itt még lángot lel a megnyugvás
szembogárnak rejtekén
és rejtőzést fest a feszülés
ölelésnek mély hevén
mert az eszmélet marad utoljára
míg bódítja a sóhajt
egy szűz kívánás
de csókolja végül az álmát
a remegésében ismét megismert
szív-járás
2009. december 7., hétfő
Nova Prospect + Gyöngyvér koncert
Aki december 4-én este a Kék Yukba tévedt véletlenül, igencsak hatalmába keríthette a déja vu érzete, hiszen ismét összeállt alig két hónap elteltével egy koncert erejére a kecskeméti Nova Prospect és a dunaújvárosi, (jobbára) gothic ötösfogat, a Gyöngyvér! Viszont a szeptemberi lemezbemutatóval ellentétben most egy szomorúbb esemény szolgáltatta az esemény apropóját, ugyanis ez volt az utolsó koncertje a Gyöngyvérrel Bazsinak és Viknek is, helyükre pedig már keresi is a banda az új gitárost és basszerost, valamint szintiseket is várnak ezúttal, az eddigi hiányt betölteni szándékozva. A kilépések okaiba kár is belebonyolódni, ha ők úgy gondolták, így lesz a legjobb, akkor úgy gondolom, felesleges is ezt firtatni.
Belépéskor rögtön magunkévá tehettük a belépő mellett a Gyöngyvér exkluzív, csak itt beszerezhető, 100 példányra limitált koncert DVD-jét, valamint első 30-ban benne lévén egy plakátot is, ami igencsak kedves a bandától, viszont ez a fajta közvetlen, baráti hozzáállás eddig sem volt ismeretlen az együttestől, mind ilyen téren, mind személyes beszélgeétsek alkalmával. A DVD-t utóbb megnézve azt mondhatom, jól sikerült kis anyag lett a lemezbemutató koncertről, és még ha a hang és kép nem is 100 százalékos néha (de hát most nem is ez a lényeg), attól még kiválóan adja vissza az est hangulatát, dalait, megspékelve egy interjúval is a fiúkkal, akik ugyan kissé bátortalannak bizonyultak, de azért beszédesek voltak persze.
Ezen az estén a Nova Prospect ugyan 35 perces csúszással kezdett, de aztán mégis kárpótoltak mindenkit egy újabb lendületes, fiatalos programmal, amivel aztán el is nyerték a többnyire már nem ismeretlen közönség tetszését. Kinézetre akár, ha felületesen akarnék ítélni, talán egy Eths/Walls of jericho metszéspontján lévő metalcore bandának is lehetne őket nézni, de itt most közel sem erről van szó, és ha powerpopjuk néha nem is tud annyira elvarázsolni, de fenntartom, hogy élmény őket nézni (főleg persze az énekesnőt, Gabit:))
10 számos performanszukban sorra jöttek a slégeres, fogós dalaik, úgymint a Szabadon, vagy akár az énekesnő kedvenc számaként beharangozott A végső part (ami személy szerint nekem is annak mondható), vagy zárásként a Zuhanunk, ami számomra egy erőteljesen Radnóti-versre, a Záporra emlékeztető refrénjével keltette fel érdeklődésemet ("semmi sem mossa le rólam a vágyat utánad"), nem tudom ez szándékos-e, de nem tudom elképzelni hogy véletlen egybeesés legyen. De ez talán nem is akkora probléma, lényeg hogy egy energikus, vidám koncertet láthattunk ismét tőlük, és a tagok is szimpatikusnak tűntek színpadi gesztusaik alapján. Utánuk rövid átszerelést követően jött is a Gyöngyvér, akik fellépése kapcsán viszont már felemás érzések keringenek bennem. Igen, ismét bebizonyították, hogy honi szinten a színtér egyik leginkább említésre méltó, legprofibb együtteseként tekinhetünk rájuk, hogy a rajongókat is fantasztikus szinten képesek elvarázsolni, de mégis.. szubjektívan megítélve, így 4.-szerre egy éven belül már kevésbé képesek eltölteni akkora izgalommal, mint egy vérbeli fanatikusnak mondható embert. Persze nekem is egyik legnagyobb kedvenceim, még ha így pár hónap elteltével már úgy gondolom, hogy új albumuk számomra nem is képes akkora élményt szerezni, mint az előzőek, de nem tudom.. 
Tudom persze, hogy egy igazi kritikus nem veheti figyelembe az effajta szubjektív kröülményeket, ami azért mégiscsak szervesen hozzátartozik az értékeléshez, és számomra igazából talán egy banda sem képes egy évben a 4. kocertjével akkora újdonságérzetet, izgalmat okozni. Ez nem is gond persze, hiszen egy lenyűgöző, mesteri koncertet láthattunk tőlük, ahol ismét előkerült a Világok virágás kedvenc, a Hol baj nem érhet el, vagy a régen hallott Pillangó város, és az új albumról is sikerült jópár kedvencet avatnom, mint pl. az erőtől duzzadó Rozsdavirágokat, vagy a nagyon fogós Őstüzet (ami itt most sajnos nem hangzott el), és a banda megint csak lenyűgözött hozzáállásával, a két tag méltó búcsúztatásával kapcsolatban.
Bazsi és Vik is meghatódottnak, boldognak látszottak, kívülállóként talán nem is tudtam volna megmondani, hogy ez az utolsó fellépésük az együttessel. Szóval, a személyes elvarázsoltság hiányának oka nem a bandában, annak műsorában keresendő, és azt hiszem, ennek ellenére három-négy hónap múlva ugyanúgy az első sorban fogom énekelni velük a dalokat (na meg Bazsi is kiejlentette, hogy rajtam tartja a szemét rajongás-ügyileg:)), és ezzel nincs is gond!:)
Belépéskor rögtön magunkévá tehettük a belépő mellett a Gyöngyvér exkluzív, csak itt beszerezhető, 100 példányra limitált koncert DVD-jét, valamint első 30-ban benne lévén egy plakátot is, ami igencsak kedves a bandától, viszont ez a fajta közvetlen, baráti hozzáállás eddig sem volt ismeretlen az együttestől, mind ilyen téren, mind személyes beszélgeétsek alkalmával. A DVD-t utóbb megnézve azt mondhatom, jól sikerült kis anyag lett a lemezbemutató koncertről, és még ha a hang és kép nem is 100 százalékos néha (de hát most nem is ez a lényeg), attól még kiválóan adja vissza az est hangulatát, dalait, megspékelve egy interjúval is a fiúkkal, akik ugyan kissé bátortalannak bizonyultak, de azért beszédesek voltak persze.
Ezen az estén a Nova Prospect ugyan 35 perces csúszással kezdett, de aztán mégis kárpótoltak mindenkit egy újabb lendületes, fiatalos programmal, amivel aztán el is nyerték a többnyire már nem ismeretlen közönség tetszését. Kinézetre akár, ha felületesen akarnék ítélni, talán egy Eths/Walls of jericho metszéspontján lévő metalcore bandának is lehetne őket nézni, de itt most közel sem erről van szó, és ha powerpopjuk néha nem is tud annyira elvarázsolni, de fenntartom, hogy élmény őket nézni (főleg persze az énekesnőt, Gabit:))
10 számos performanszukban sorra jöttek a slégeres, fogós dalaik, úgymint a Szabadon, vagy akár az énekesnő kedvenc számaként beharangozott A végső part (ami személy szerint nekem is annak mondható), vagy zárásként a Zuhanunk, ami számomra egy erőteljesen Radnóti-versre, a Záporra emlékeztető refrénjével keltette fel érdeklődésemet ("semmi sem mossa le rólam a vágyat utánad"), nem tudom ez szándékos-e, de nem tudom elképzelni hogy véletlen egybeesés legyen. De ez talán nem is akkora probléma, lényeg hogy egy energikus, vidám koncertet láthattunk ismét tőlük, és a tagok is szimpatikusnak tűntek színpadi gesztusaik alapján. Utánuk rövid átszerelést követően jött is a Gyöngyvér, akik fellépése kapcsán viszont már felemás érzések keringenek bennem. Igen, ismét bebizonyították, hogy honi szinten a színtér egyik leginkább említésre méltó, legprofibb együtteseként tekinhetünk rájuk, hogy a rajongókat is fantasztikus szinten képesek elvarázsolni, de mégis.. szubjektívan megítélve, így 4.-szerre egy éven belül már kevésbé képesek eltölteni akkora izgalommal, mint egy vérbeli fanatikusnak mondható embert. Persze nekem is egyik legnagyobb kedvenceim, még ha így pár hónap elteltével már úgy gondolom, hogy új albumuk számomra nem is képes akkora élményt szerezni, mint az előzőek, de nem tudom.. 
Tudom persze, hogy egy igazi kritikus nem veheti figyelembe az effajta szubjektív kröülményeket, ami azért mégiscsak szervesen hozzátartozik az értékeléshez, és számomra igazából talán egy banda sem képes egy évben a 4. kocertjével akkora újdonságérzetet, izgalmat okozni. Ez nem is gond persze, hiszen egy lenyűgöző, mesteri koncertet láthattunk tőlük, ahol ismét előkerült a Világok virágás kedvenc, a Hol baj nem érhet el, vagy a régen hallott Pillangó város, és az új albumról is sikerült jópár kedvencet avatnom, mint pl. az erőtől duzzadó Rozsdavirágokat, vagy a nagyon fogós Őstüzet (ami itt most sajnos nem hangzott el), és a banda megint csak lenyűgözött hozzáállásával, a két tag méltó búcsúztatásával kapcsolatban.
Bazsi és Vik is meghatódottnak, boldognak látszottak, kívülállóként talán nem is tudtam volna megmondani, hogy ez az utolsó fellépésük az együttessel. Szóval, a személyes elvarázsoltság hiányának oka nem a bandában, annak műsorában keresendő, és azt hiszem, ennek ellenére három-négy hónap múlva ugyanúgy az első sorban fogom énekelni velük a dalokat (na meg Bazsi is kiejlentette, hogy rajtam tartja a szemét rajongás-ügyileg:)), és ezzel nincs is gond!:)
2009. december 3., csütörtök
Saját
hitünk hóhérai
nem jelképes megvetés tárgya
nem az igaztalan szavaké
sem keresetlen mélység árnya
sem könnybe fúlt eszmény-tavaké
csakis valós jelenlét szárnya
születéskor szerzett javaké
nem aggok szószátyár emléke
nem értelem összegyűlt lánca
vagy kép helyeslő-szép szemléje
csak megfáradt üresség ránca
és helyeslés néma nemléte
még új útnak hitt puszta sánca
lét-tribünöknek fénylő szentje
perc-emléknek büszke jelleme
és tovább is állandó rendje
a küntnek és király kelleme
halál után sem gyűlölt csendje
csak istenség bátor szelleme
szépként és szentként egyre még vélünk
mind hitünk hóhéraként kint élünk
vagy kínt félünk
nem jelképes megvetés tárgya
nem az igaztalan szavaké
sem keresetlen mélység árnya
sem könnybe fúlt eszmény-tavaké
csakis valós jelenlét szárnya
születéskor szerzett javaké
nem aggok szószátyár emléke
nem értelem összegyűlt lánca
vagy kép helyeslő-szép szemléje
csak megfáradt üresség ránca
és helyeslés néma nemléte
még új útnak hitt puszta sánca
lét-tribünöknek fénylő szentje
perc-emléknek büszke jelleme
és tovább is állandó rendje
a küntnek és király kelleme
halál után sem gyűlölt csendje
csak istenség bátor szelleme
szépként és szentként egyre még vélünk
mind hitünk hóhéraként kint élünk
vagy kínt félünk
2009. november 28., szombat
Kátai Tamás - Dombonjáró + Eső és város
DOMBONJÁRÓ
Hunyd le szemed selyemszemed
Homok pereg köréd, hagyd
Körmöd alatt csillog a tó
Úsznak hozzád naphalak
Napsugárról elindulnak
Nagy léptekkel körédérnek
Kékbemosott nyírfaágak
Dombonjáró távolok
Hunyd le szemed selyemszemed
Homok pereg köréd, hagyd
Körmöd alatt csillog a tó
Úsznak hozzád holdhalak
Holdsugárról elindulnak
Hamar jönnek, feléd nyúlnak
Pohár csendek, kicsi szobák
Meggyfaszagú esti kert
Hunyd le szemed selyemszemed
Homok pereg köréd, hagyd
Körmöd alatt csillog a tó
Kívánd azt, hogy megmaradj
ESŐ ÉS VÁROS
Üzenj nekem, ha messze még a hajnal
Elindulok át a városon
Ősszel megyek, köd ballag utánam
Gurul csapás párás földeken
Barázdák közt lélegzik az Isten
De a melegséged izzik csak bennem
Te nyirkos felhők mélyén hordod a szíved
Üzenj nekem lázas, nagy esőt
Én barna dombon füst leszek majd akkor
Lehelj belém szépséges erőt
Ha elveszne is holnapra ez a város
Én hozzád találjak még ma éjjel
Ősszel megyek, köd ballag utánam
Gurul csapás párás földeken
Barázdák közt lélegzik az Isten
De a melegséged izzik csak bennem
Mert elveszik tán holnapra ez a város
De én hozzád találok még ma éjjel
Hunyd le szemed selyemszemed
Homok pereg köréd, hagyd
Körmöd alatt csillog a tó
Úsznak hozzád naphalak
Napsugárról elindulnak
Nagy léptekkel körédérnek
Kékbemosott nyírfaágak
Dombonjáró távolok
Hunyd le szemed selyemszemed
Homok pereg köréd, hagyd
Körmöd alatt csillog a tó
Úsznak hozzád holdhalak
Holdsugárról elindulnak
Hamar jönnek, feléd nyúlnak
Pohár csendek, kicsi szobák
Meggyfaszagú esti kert
Hunyd le szemed selyemszemed
Homok pereg köréd, hagyd
Körmöd alatt csillog a tó
Kívánd azt, hogy megmaradj
ESŐ ÉS VÁROS
Üzenj nekem, ha messze még a hajnal
Elindulok át a városon
Ősszel megyek, köd ballag utánam
Gurul csapás párás földeken
Barázdák közt lélegzik az Isten
De a melegséged izzik csak bennem
Te nyirkos felhők mélyén hordod a szíved
Üzenj nekem lázas, nagy esőt
Én barna dombon füst leszek majd akkor
Lehelj belém szépséges erőt
Ha elveszne is holnapra ez a város
Én hozzád találjak még ma éjjel
Ősszel megyek, köd ballag utánam
Gurul csapás párás földeken
Barázdák közt lélegzik az Isten
De a melegséged izzik csak bennem
Mert elveszik tán holnapra ez a város
De én hozzád találok még ma éjjel
Saját
Vágy zivataros korszakai
mindig az ugyanaz és mégis más
egy jól ismert testen a régis máz
és vérző hevülés
teremtett bálványban az üresség
a soha jobb s halálig szüzesség
és gyűlölt indulat
századszor sem másként mint először
zúgó halál ha újból előtör
és néma kivárás
meddig még hogy miként félő iszony
légzi tudat hogy nem jő jobb viszony
csak őrült rajongás
tagadja Talán hogy vár jövője
joga, hisz ő lám szavam szövője
és csendes sóhaja
de végül az egy mi álomban tart
szent még ha ezerszer is belém mart
és kacér csillogó
mindig az ugyanaz és mégis más
egy jól ismert testen a régis máz
és vérző hevülés
teremtett bálványban az üresség
a soha jobb s halálig szüzesség
és gyűlölt indulat
századszor sem másként mint először
zúgó halál ha újból előtör
és néma kivárás
meddig még hogy miként félő iszony
légzi tudat hogy nem jő jobb viszony
csak őrült rajongás
tagadja Talán hogy vár jövője
joga, hisz ő lám szavam szövője
és csendes sóhaja
de végül az egy mi álomban tart
szent még ha ezerszer is belém mart
és kacér csillogó
Móricz Zsigmond - 4 novella
Móricz Zsigmond-nak regényei mellett novellái is említésre méltóak, közülük is négyről írnék most. Ezeknek összetartó ereje, hogy emberközpontú mindegyik, mégis negatív szemléletben mutatja be szereplőit, habár haragudni nem lehet rájuk mégsem, hiszen legtöbbjüket környezetük formálta olyanná, amilyen. Egyszerű emberek jelennek meg, akiknek mindannyiuknak megvan a maga keresztje, életüknek berögzültsége egy pillanatba, ami mégis mindennapos cselekvésüket teszi ki. Ezt szakítja meg egy hirtelen esemény, ami még akár olyan szinte semmiségnek tűnő dolog is lehet, mint a Judith és Eszter-ben a tej elfogadása és megtartása. Ebben a novellában anya és fia jelenik meg, akik régebbi előkelő, nagyvilági életüket voltak kénytelenek feladni, ez pedig állandó szégyenérzetet váltott ki az anyában, hogy aztán a külvilágtól teljesen elzárkózva élje napjait. Ő a címbéli Judith, míg Eszter rokona, akik között gőg és ellenérzés feszül, viszont a novella végén az ehhez kapcsolódó büszkeségét adja fel Judit, így az alkotás végére mégis lezajlik benne egyfajta változás, ezzel is hangsúlyozva a józan belátás és értékítélet fontosságát.
A Tragédiának valójában ironikus a címe, hiszen főszereplőjének halála környezetében még csak feltűnést sem kelt. Egy jelentéktelen ember rajzolódik ki előttünk, egy kisszerű, ellenszenvet keltő férfi, akinek egyetlen kedvelt elfoglaltságának az evés számít. E hedonista élvezet hajszolásában teljesen figyelmen kívül hagy minden értéket, amik valaha is számítottak, emellett folyamatosan panaszkodik is csak, keveselli azt, ami jut neki, így válik remek szimbólumává az átlag mai magyar polgárnak is, számomra legalábbis nagyon sok hasonlóságot mutat a valódi értékeket nem ismerő (mégis folyamatosan azokat felemlegető - habár ez a novellában nem jelenik meg), egyfolytában csak siránkozó ember korunk hőseivel. A Barbárok-ban is a nép egyszerű gyermekei jelennek meg a juhászok képében, akikre aztán igaz lesz mindegyikükre a cím, mégis másféleképpen: míg Bodri juhász életmódja, közösségből való kivonulása és pusztabéli mindennapjai miatt válik azzá, addig a veres juhászt kegyetlen, embertelen viselkedése is azzá teszi. Ez a novella viszont nem annyira maradandó számomra, a gyilkosságot sokkal súlytalanabbnak érzem, mint a Szegény emberekben például. A karakterek sem bontakoznak ki igazán, talán ez teszi, habár ez a történet velejárója, hiszen hallgatag, kevésbé eseménydús életet élő szereplők jelennek meg, de a három részre osztott cselekmény utolsó darabja sem fog meg igazán, pedig az ott megjelenő kihallgatásnak talán pont ez lenne a szerepe. A Szegény emberek viszont a négy közül számomra a legkiemelkedőbbé vált borzasztó történetével és annak szenvtelen, hatásos leírásával. A háború borzalmas hatása jelenik meg, embert lealacsonyító, állati szintre visszasüllyesztő (habár ez sértő lehet az állatokra nézve, hiszen ők nem igazán ölnek puszta gyönyörből) jellege, amit az azt meg nem élő emberek szinte már egyfajta viccként kezelnek, nem gondolnak annak valódi mibenlétére. Éppúgy nem szűkölködik az alkotás sokkoló leírásokban, mint megindító jelenetekben. Még korunkban is hajlamosak vagyunk kételkedni a háború értelmetlenségében, pátosszal vegyíteni azt, ahol valójában csak förtelem és vér van, és még több vér, ezért is különösképpen ajánlom olvasásra mindenkinek ezt a novellát! Két idézetet még kiemelnék belőle:
"- Itthon vannak? - kérdezte végre rekedten.
- Nem.
- Hát.
- Elmentek reggel.
- El?
- Igen, a vásárba. Hiszen maga látta.
A katonának tágra nyílt a szeme. Aha. Ez már támad. Ez már ellenség.
S erre mindjárt nyugodtabb lett s folytatta a szeme a villámlást, mintha most már joga volna felül kerekedni...
A lány mögött a Vargáék kislánya dugta ki a fejét. Ez is olyan gyerekes ijedt szemmel meredt rá... Úgy nézett rá, éppen úgy, mint az a lány... ott a háború elején... a legelső gyerek... ott Sabácban...
Megmarkolta a vasvillát, a vére leszállt a szívére s várt. Várta a parancsot...
Meredten s fakón meredt rájuk, amitől a gyerekeknek elállt a szava. A fejében alig fordult meg gondolat, tudta, hogy meg kell lenni.
- Délig megadom! - mondta hangosan, azzal felemelte a vasvillát s keresztül szúrta a kislányt.
A Varga gyereket, az ellenséget... Látta, ahogy belement a vasvilla a torkába s vér szökött ki. Ezen már megkönnyebbült. Hogy ismerte már ezt a vért! Hány embert szúrt már agyon... Mindenkinek így szökik a vére...
Kirántotta a vasat s a gyerek, mint egy kis tömlő bukott el a sötétes szobába.
A nagyobbik hangtalanul, eltátott szájjal, mint a remegő vad meredt rá a katonának minden mozdulatára.
Ez intett, hogy be.
A lány hátrafelé bement, de a szemét egy pillanatra sem vette le az emberről.
Ez utána ment, kemény, egyenes, katonaléptekkel.
A nagy szekrényre nézett, amiben az ezresek vannak.
- Hol a kócs? - mondta.
A fiatal lány minden tagja folyton rázódott, mint valami gépszerű reszketéssel.
- Hol van a kócs? - kiáltotta újra a katona.
- Nem tudom, - nyöszörgött a lány s a foga zörgött.
- Ha meg nem mondod, téged is agyonszúrlak.
- Bent van a másik szobában a sifonban.
A katona intett neki s ő előre ment. Gyorsan kihúzta a sifon alsó fiókját s kétségbeesve kotorászott benne.
- Hamar!
A lányka iszonyatos rémülettel nézett fel rá ott guggolásából.
- Elvitte a néni magával.
A katona megvetően rántotta meg a száját s a vasvillával a hasába szúrt. De a villa hegye nem ment át a ruhán, ezért újra fogta a villát, felemelte s teljes erővel belevágta.
Még most sem halt meg a gyerek, mert közben oldalt fordult s most karja a villa két szára közé került.
A katona körülnézett s meglátta az asztalon a nagy kenyérszelő kést. Visszament érte a nagy szobába, aztán be ismét s kétszer a nyakába szúrt, aztán egy erős harmadik vágással az egész torkát ketté metszette, úgyhogy a feje szinte leesett.
- A fene egyen meg benneteket, - egyenesedett fel.
A keze csupa vér volt, lecsapta róla a földre s látta, hogy a vér végigfröcskölt az ágyon s a szekrényen, ezen újra elmosolyodott. Nagyot fognak nézni, ha hazajönnek."
"Borzasztó, borzasztó, tördelték az asszonyok a kezüket.
- Borzasztó, - mondta a katona felesége, mert úgy érezte, mindenki őket nézi, - borzasztó - s húzta az urát, hogy menjenek onnan.
A katona nem szólt egy szót sem, csak nézte a vájákáló asszonynépet, undorral és megvetéssel. Ilyen ordítást csapni, ezek igazán nem tudják, mi a háború...
Elment csöndesen, szinte észrevétlen a felesége után, aki szinte futva ment előre.
Mikor utolérte, lihegve a sietéstől, ráförmedt.
- Hová szaladsz már no...
Az asszony vissza sem nézett, még gyorsabban igyekezett előre.
- Én is úgy hagytam a három kicsit, - mondta aztán vissza elfúlt szóval.
Az ember hirtelen megállt, megtorpadt.
A három kicsit... az ő három gyermekét...
Hideg verejték ütött ki a homlokán. Ah, ha ő most úgy találná meg azokat. Kettévágott gégével.
De hát az nem lehet... ki bántaná!... Ne szaladj, akarta kiáltani, hiszen én itt vagyok..."
A Tragédiának valójában ironikus a címe, hiszen főszereplőjének halála környezetében még csak feltűnést sem kelt. Egy jelentéktelen ember rajzolódik ki előttünk, egy kisszerű, ellenszenvet keltő férfi, akinek egyetlen kedvelt elfoglaltságának az evés számít. E hedonista élvezet hajszolásában teljesen figyelmen kívül hagy minden értéket, amik valaha is számítottak, emellett folyamatosan panaszkodik is csak, keveselli azt, ami jut neki, így válik remek szimbólumává az átlag mai magyar polgárnak is, számomra legalábbis nagyon sok hasonlóságot mutat a valódi értékeket nem ismerő (mégis folyamatosan azokat felemlegető - habár ez a novellában nem jelenik meg), egyfolytában csak siránkozó ember korunk hőseivel. A Barbárok-ban is a nép egyszerű gyermekei jelennek meg a juhászok képében, akikre aztán igaz lesz mindegyikükre a cím, mégis másféleképpen: míg Bodri juhász életmódja, közösségből való kivonulása és pusztabéli mindennapjai miatt válik azzá, addig a veres juhászt kegyetlen, embertelen viselkedése is azzá teszi. Ez a novella viszont nem annyira maradandó számomra, a gyilkosságot sokkal súlytalanabbnak érzem, mint a Szegény emberekben például. A karakterek sem bontakoznak ki igazán, talán ez teszi, habár ez a történet velejárója, hiszen hallgatag, kevésbé eseménydús életet élő szereplők jelennek meg, de a három részre osztott cselekmény utolsó darabja sem fog meg igazán, pedig az ott megjelenő kihallgatásnak talán pont ez lenne a szerepe. A Szegény emberek viszont a négy közül számomra a legkiemelkedőbbé vált borzasztó történetével és annak szenvtelen, hatásos leírásával. A háború borzalmas hatása jelenik meg, embert lealacsonyító, állati szintre visszasüllyesztő (habár ez sértő lehet az állatokra nézve, hiszen ők nem igazán ölnek puszta gyönyörből) jellege, amit az azt meg nem élő emberek szinte már egyfajta viccként kezelnek, nem gondolnak annak valódi mibenlétére. Éppúgy nem szűkölködik az alkotás sokkoló leírásokban, mint megindító jelenetekben. Még korunkban is hajlamosak vagyunk kételkedni a háború értelmetlenségében, pátosszal vegyíteni azt, ahol valójában csak förtelem és vér van, és még több vér, ezért is különösképpen ajánlom olvasásra mindenkinek ezt a novellát! Két idézetet még kiemelnék belőle:
"- Itthon vannak? - kérdezte végre rekedten.
- Nem.
- Hát.
- Elmentek reggel.
- El?
- Igen, a vásárba. Hiszen maga látta.
A katonának tágra nyílt a szeme. Aha. Ez már támad. Ez már ellenség.
S erre mindjárt nyugodtabb lett s folytatta a szeme a villámlást, mintha most már joga volna felül kerekedni...
A lány mögött a Vargáék kislánya dugta ki a fejét. Ez is olyan gyerekes ijedt szemmel meredt rá... Úgy nézett rá, éppen úgy, mint az a lány... ott a háború elején... a legelső gyerek... ott Sabácban...
Megmarkolta a vasvillát, a vére leszállt a szívére s várt. Várta a parancsot...
Meredten s fakón meredt rájuk, amitől a gyerekeknek elállt a szava. A fejében alig fordult meg gondolat, tudta, hogy meg kell lenni.
- Délig megadom! - mondta hangosan, azzal felemelte a vasvillát s keresztül szúrta a kislányt.
A Varga gyereket, az ellenséget... Látta, ahogy belement a vasvilla a torkába s vér szökött ki. Ezen már megkönnyebbült. Hogy ismerte már ezt a vért! Hány embert szúrt már agyon... Mindenkinek így szökik a vére...
Kirántotta a vasat s a gyerek, mint egy kis tömlő bukott el a sötétes szobába.
A nagyobbik hangtalanul, eltátott szájjal, mint a remegő vad meredt rá a katonának minden mozdulatára.
Ez intett, hogy be.
A lány hátrafelé bement, de a szemét egy pillanatra sem vette le az emberről.
Ez utána ment, kemény, egyenes, katonaléptekkel.
A nagy szekrényre nézett, amiben az ezresek vannak.
- Hol a kócs? - mondta.
A fiatal lány minden tagja folyton rázódott, mint valami gépszerű reszketéssel.
- Hol van a kócs? - kiáltotta újra a katona.
- Nem tudom, - nyöszörgött a lány s a foga zörgött.
- Ha meg nem mondod, téged is agyonszúrlak.
- Bent van a másik szobában a sifonban.
A katona intett neki s ő előre ment. Gyorsan kihúzta a sifon alsó fiókját s kétségbeesve kotorászott benne.
- Hamar!
A lányka iszonyatos rémülettel nézett fel rá ott guggolásából.
- Elvitte a néni magával.
A katona megvetően rántotta meg a száját s a vasvillával a hasába szúrt. De a villa hegye nem ment át a ruhán, ezért újra fogta a villát, felemelte s teljes erővel belevágta.
Még most sem halt meg a gyerek, mert közben oldalt fordult s most karja a villa két szára közé került.
A katona körülnézett s meglátta az asztalon a nagy kenyérszelő kést. Visszament érte a nagy szobába, aztán be ismét s kétszer a nyakába szúrt, aztán egy erős harmadik vágással az egész torkát ketté metszette, úgyhogy a feje szinte leesett.
- A fene egyen meg benneteket, - egyenesedett fel.
A keze csupa vér volt, lecsapta róla a földre s látta, hogy a vér végigfröcskölt az ágyon s a szekrényen, ezen újra elmosolyodott. Nagyot fognak nézni, ha hazajönnek."
"Borzasztó, borzasztó, tördelték az asszonyok a kezüket.
- Borzasztó, - mondta a katona felesége, mert úgy érezte, mindenki őket nézi, - borzasztó - s húzta az urát, hogy menjenek onnan.
A katona nem szólt egy szót sem, csak nézte a vájákáló asszonynépet, undorral és megvetéssel. Ilyen ordítást csapni, ezek igazán nem tudják, mi a háború...
Elment csöndesen, szinte észrevétlen a felesége után, aki szinte futva ment előre.
Mikor utolérte, lihegve a sietéstől, ráförmedt.
- Hová szaladsz már no...
Az asszony vissza sem nézett, még gyorsabban igyekezett előre.
- Én is úgy hagytam a három kicsit, - mondta aztán vissza elfúlt szóval.
Az ember hirtelen megállt, megtorpadt.
A három kicsit... az ő három gyermekét...
Hideg verejték ütött ki a homlokán. Ah, ha ő most úgy találná meg azokat. Kettévágott gégével.
De hát az nem lehet... ki bántaná!... Ne szaladj, akarta kiáltani, hiszen én itt vagyok..."
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
