Visszafordíthatatlan

23:21
Felkavarodott, viharverte napra riadtunk.
Tépte a büszkeség bánatunkat.
Kicsavarodtak a fák tőből és önmagunkban kerestük
a kettéolvadt sugárutak irdatlan irányát.
Kimondatott, hogy az egész csak fájdalom.

23:03
Bárcsak valaki megtalálna végre!
Itt az acélfellegek sem tanácsolhatnának jobbat mint
a fülekbe zárt visítás könnyűsége.
Tönkretesztek. Bár léteznétek!

22:48
Tegnapból mentettem jócskán kedvemet.
Kedvedért!
Szeretni annyit jelent, mint
minden más.
És egyéb bölcsességek.

22:10
Hűvösebbre fordulna az időjárás.
A levegő páratartalma lelkemre csapódjon.
Viaszos vászonfalak ponyvámra.
Tekintet nélkül párnámra,
fejemet az önkívületbe hajtom.

22:00
Boldog születésnapot, áruló!
A legszomorúbb,
hogy én kacagok.

21:31
Egy nappal halálom után
a világ sem bonyolultabb. Vánszorognak a csillagok.
Még egy közhely.

20:47
Ha lehunyom szemem,
és elszámolok háromig
lassan, nagyon lassan,
feldereng arcom mása.
Szeretlek téged!
Örömtánc a kezdet kezdetén.
Holnapra ébredtünk az igazság megcsúfolása közben.
Felszalad szemhéjam,
és zokogok.
Boldog vagyok.

Könnyelmű + Talán iszonyú megrázkódtatás

Könnyelmű
Cikáznak bennem a sorok, de értelem nélkül.
Vitáznak bennem a korok, de érzelem nélkül.



Talán iszonyú megrázkódtatás

Változása megdöbbentő fordulat.
Halála iszonytató gondolat.
Hitted volna? Még csak gyermek volt.
Kevesebbért! Talán, ha nem került messziről az ismeret.
Elvesztettetek bennem valamit és én most
oly lendülettel fogom szétszórni lelkemet a földön hogy
belé is szakadok talán, mert puhaság a fegyverem.
Inkább tekintetem kellemesebbre függeszteném. És miért ne?
Téged már elvesztettünk de nekünk azért
ÉLNÜNK KELL!
Hogyan segíthetnék? Mivel mentselek meg?
Ne aggódj barátom, amíg engem látsz.
Hogy is volt az a végén?
Halála...?
Veszedelmes önirónia! Ugye?
Akár lehetne, de annyi lesz inkább mint
Santa Rosalia partjain cápák által jövendő egyszerűsége.
Hiszen én ott is sírni fogok!
Társamért a bajban.
Sosem ismertem e zajban.
Mást sem, önnön csontjaimmal pedig
golfozni tanítottam álmosságnak könnycseppjeit.
Segítsetek! Vagy majd én rajtatok,
hidd el, sokat olvastam én bánatodról és
egészen megrettentett az a roppant tudomány.
Sugárzok én feléd ilyetén mindent
mit te még nem láthattál évszázadok híján.
Nem fogom én hagyni, hogy miattatok veszítsem világom.
Miattad!
Most elsodródtál tőlem de sirathatom még így is a szépséget.
Megérted most. Nem baj, ha nem.
Majd írok egy levelet, drága barátom.
Megismerkedünk mi, úgy ám.
Kedves önmagam!

Tandori Dezső - Katedrális az éjszakában

Nem is az épület az éjszaka
Nem is a lomb az aranyfeketéllő
Nem is a sugárút fénysávsora
Nem is irány nem is semerre élő
Nem is maga-se-mása-se-maga

Nem irányít a lomb-semerre-se
Nem az aranysávsor az éjsugárút
Nem épül maga-se-más ideje
Fényéjnyire megáll csak hogy mi lássuk
És hagyjuk el sugározván vele

A semerre-élő ha ittmarad
Ablakok fogyó függőlegesekben
A tornyokon feltorló éj alatt
A sugárfeketéllő út kilebben
Hallhatók voltak nem hallatszanak

A fogyó éj itt még nem érkezik
A lombirány ideje a sötétség
Torló tornyok aranyból kérdezik
Hová viszi örök feketeségét
Ami létezik-se-nem-létezik

A kérdező az ég alatt megáll
Elkezdenek a lombok rázuhanni
Lapulunk ablakok zsaluinál
Csak ennyit tudtunk mindig másra hagyni
Amivel a veréb-lét megkinál

Kevesebbért!

I. Strukturalista
Legyen a világé végezetül!
Három, négy, öt.
Osztozkodjon, akié. Látatlanban is tiéd.
Sűrű könnyek szalagra.
Ott, ahol a mit-mikor.
Várnak. Érkezel.
Kedvesebben fogod fogadni a köszöntést, ha most távozol.
Igaz-e?
Én sem és te sem és mondhattuk volna hogy
hegyeket fogunk építeni óceánokból de
így valamiért mégis békésebben élhettünk.
Vedd, amit szavakból. Érezd, hogy csak percekig.
Hogyha nem sikerül kimondani egyedül amit
a többségi akarat egységesít hát
majd életpályád egyénileg feldíszíti azt.
Azt!
Tündökölhetünk?

II. Hermeneutika
Szeretné valaki, hogy beléje madarakat.
Hát rajta, medvéknek kalitkát menekülő félhomályban!
Vagy ez nem is hozzád kéredzkedett?
Nem tudom megmondani de holnapra sikerül mert
addigra betakarózhatom nedvességed kulcsaival.
Hogy mi legyünk a soha-már-miként.
Abban, amiben
egy aratógép is könnyűszerrel barátkozhatna meg
a szerelem és közelség képzetével de
ugye te magad vezetnéd és úgyis
felszántaná végül a jóérzés katafalkját.
Mondhatom?
Szerencsés az, aki megszorozta önmagával
a világot és végül mégsem
fordított nyolcast a védekezés oszlopaira.
Vigyázz, ha közelítesz. Hiányolnád az akadályt.
Pont te?
Hat, hét, nyolc.
Mondjátok, hogy nem feltűnő az elmaradás!
A megértés, lényegében-
egyremegy.

Saját

Soleil de la pensée
Hans és Sophie Scholl emlékére

néha egy sóhajtás is elég
hol világok tűnnek egymásba
vagy csak könnyet nyújtanak felék
minden napot újabb kegymázba

igazságtól nem is várni mást
születhet de légzőé soha
alkotja égi vagy bárki lásd
a lépcsőt még láthatod noha

ki lépett vonta már élete
annyi jót kell várni és látni
hogy lehessen főbb ítélete
szeméből perceket imádni

ilyenkor csak kiáltva másként
hangokból formálják tudattá
mely engedett tegnap írásként
rögzülni gyáván és mutatná

belsejét csak sodródjon tova
más már lázban égeti habként
hű csendet mely nem látja hova
tűnhetett egyszerre a napfény



Párbeszéd

"-Hogy téged frusztrációidon kívül más nem szabályoz?"
"-Megbetegszik könnyen a lélek, de az epe átveheti szerepét."


A világ lebontása

Mindig ugyanazokat a szavakat ismételtem.
Mindig ugyanazokat a szavakat ismételtük.
Nem néztem beléd. Te ott sem voltál.
Legyőzted amit sosem. Pusztított a gyermeteg.
És aztán megöleltük egymást.
A szerelem
-mint mondják-
mindenekfelett kereszteződik bennünk és velünk.
Szégyenszemre-
csak szavak voltak.
Ma már elfújnám amit sosem.
Legyőzném kivel lélekben.


Catullustól dicstelenül
Gyűlöletem szellemi alázat.
Szeretetem önelégült gyalázat.
A kettő között-
érzékeim őrültmód visongnak.
Imbolyog a múlandó.
Csalatkozik a múlhatatlan.
Bennem, sajnos tőlem.

Folk and roll fesztivál 2. nap

A pécsi Folk and roll fesztiválról tavaly hallottam először, már az akkori fellépők is nagyon ígéretesnek tűntek, ha jól emlékszem, az előadók sorát gazdagította a Dyas is, amely egy igen hangulatos zenét prezentáló banda.
Idén sem volt hiány unikális zenekarokból, elég csak az Ezüstpatak vagy az orosz Arkona nevét megemlítenünk, de engem leginkább a lebegős folk zenét játszó The Moon and the Nightspirit érdekelt, akiket már volt szerencsém megcsodálni nem is olyan régen a Wolves in the throne room előtt is.
Először azonban a romániai Damned lépett színre, hogy rögtön rávilágítson egy téves előfeltevésemre is: úgy gondoltam ugyanis valamiért, hogy egy román csapatot fogok látni, aki az ottani folklór bemutatását teszi meg fő céljának. De hát mint kiderült, egy ottani magyar bandával van dolgunk, méghozzá elég fiatal arcokkal, az együttes átlagéletkora ránézésre nem nagyon haladhatja meg a 20 évet szerintem. Ez viszont mellékes is, ettől még lehetnének arcátlanul ügyesek és innovatívak is, de hát itt másról van szó. Többnyire magyar népdalokat hallhattunk tőlük, amolyan rockosabb verzióban, a hegedűs lány (Ráduly Kinga) egyszer-kétszer még meg is rázta hajkoronáját a színpadon, és az egészből leginkább ez a hangulat jött át, a tradicionális szerzemények modernebb zenei köntösbe öltöztetésének szándéka. Ami kifejezetten örömteli volt számomra, az a hegedű használata, Kinga nem is tűnt kezdőnek, ha erre ráerősítenek, szerintem egy igencsak kellemes talpalávalót jelenthetnek majd a mulatni vágyóknak. Többnyire ezt a bulizósabb vonalat is viszik, már amennyire lehet ezt mondani, a rockzenei elemek használata is a hagyományosabb látásmódot tükrözi. Élőben sem nevezhetők bátortalannak, néha ők is átadták magukat az alkalom nyújtotta hangulatnak, ez mindenképpen jó pont. Azt tudom mondani, hogy van bennük potenciál, fiatalok is, úgyhogy helyenként meglévő gyermekbetegségeiket, kezdetlegesebb megoldásaikat idővel bőven kinőhetik, és egy kellemes kikapcsolódást nyújtó formációvá érhetnek. Az ének terén Bakos Tibor és György Zsuzsa felváltva képviselik a Damned vokális sávját, de inkább Zsuzsát hallhatjuk, ami szerintem nem is probléma, lévén egy igen kellemes hangú, képzéssel akár igen szép jövő elé néző leánykáról van szó.
Utánuk következett az általam már nagyon várt 'Moon, akiknek másodjára is sikerült elvarázsolniuk, Ági és Mihály ezúttal sem vette félvállról az előadást, de hát ez nem is jellemző rájuk egyáltalán. Ami eltérés volt a májusi koncertjükhöz képest, az a dalok eltérésében volt megfigyelhető, itt például előkerült egy elsőlemezes szerzemény, az Égi táltos is, amely az egyébként többnyire angol nyelvű Of dreams forgotten and fables untold egyik magyar szöveggel ellátott szárnyalása is. A szépséges, sámánisztikus világ megidézése továbbra is muzsikájuk egyik nagyon sajátos jellegzetessége, ehhez adódnak az égi szféra felé törekvő szövegek is, ha még nem mondtam volna, zenei és tartalmi oldaluk tökéletes harmóniát képezve vezet minket át egy ősi, titkaival gyönyörködtető, mágikus világon. Ági hangja ezúttal is csodaszép volt, az Éjköszöntő itt is elhangzott, ami egyik abszolút kedvencemnek mondható, és a ritmusszekció is kitett magáért, ha jól tudom, ezen pozíciókban élőben Végh Gábor és Cseh Gergely hallható. Megindító muzsika ez egy ihletett együttestől, és a közönség reakcióin is látszott, hogy egy igencsak kedvelt csapatról van szó, még ha rétegzenét is játszanak.
Ezután a legendás Kormorán lépett színpadra, mint elmondták, a jelenleg helytálló zenészek nagy része volt hallható a kultikus Folk and roll albumukon. Zenéjük az egyik első hazai kinyilatkoztatása ennek a színtérnek, így hát különösen nagy elismertségre tettek szert honi berkekben, habár nekem annyira még nem sikerült megismerkednem velük, hogy igazán mindenre kiterjedt véleményt formálhassak róluk. Előadásukról nem is igen tudok sok mindent elmondani, többnyire a régi kedvenceket játszották, az ekkorra igen megfogyatkozó közönség is élvezte előadásukat, szóval aki szerette eddig őket, ezúttal sem távozott csalódva gondolom. Eléggé átalakult viszont a nézők összetétele, ez főleg a jelenlévők átlagéletkorában volt mérhető, habár ez ismerve az együttest, egyáltalán nem mondható meglepőnek.
Végül fél tíz után nem sokkal következett a pécsi Virrasztók, akik egyúttal a merch pult fő kínálatát is jelentették, és az este (valamint a fesztivál) méltó lezárásaként adták elő pszichedelikus légkörben fogant industrial/folk szerzeményeiket. Előbbi jelző főként a gépies ritmusok tekintetében figyelhető meg, említhetném itt a fennálló hasonlóságokat különféle ismert együttesekkel, de nincs kedvem ezeket elsorolni, nyilván nem a Godflesh-ről vagy a Ministry-ről van szó. Egyébként tavaly megjelent debütáló Az emlékezés órája című lemezük akkoriban nagyon elnyerte tetszésemet, ez a fajta különös aura, ami egy nosztalgiájában merengő légkörbe vonta a zenekart akkor nagyon egyedinek és utánozhatatlannak sejlett fel számomra. Ugyan ez azóta kissé változott és alapkoncepciójuk is eléggé a perifériára szorult nálam, a színtéren betöltött (vagy betöltését éppen kezdeti stációjában űző) szerepét viszont mindenképp el kell ismernem, ahogy az egyes dalok fogóssága sem von kétséget maga után. Ha emlékezetem nem csal, az egész albumot eljátszották ezekben a késői órákban, kiemelkedőnek talán a Bezsán Pétert és a Fehér-feketét nevezném, de a többi nótájuk mindegyike is tartalmaz olyan elemeket, amely képes rögtön belopni magát az ember szívébe. A szokásos megjelenés persze itt is megvolt, Szkrobekék igyekeztek kitenni magukért a virrasztás tényének hangsúlyozása terén is, ez viszont valóban egy olyan rettentő vékony kötélen való imbolygást biztosít számukra, melyről nem eldönthető, hogy akkor most a mélybe zuhan, vagy a látványos légi mutatvány-e sajátja. Mindenki megítéli saját belátása szerint, teljesítményük, zenei oldaluk (ugyebár a hagyományos és a modern, kattogó ritmusok vegyítése) és a gyönyörű ének Papp Orsi által elővezetve viszont egyaránt dicséretet érdemel. A többi ugyebár eléggé relatív.

Saját

Ismeretlen tudatom

a napok egyre szállnak
szeretném ha keresne
hajamból évek válnak
velük órám leesne

nem tűnik hogy nem tűnik
egykori házban szoba
minden lépésem szűnik
magamtól szállok tova

nem is csábít már a csend
házadból tűnő szoba
sosem láttam de a rend
agyamban szállít oda

egyszer gondoltam fámra
tölgynek kérgén asszonyok
néztem ott is szobámra
lépésig csak itt vagyok

a napok hegyre szállnak
keresném ha szeretne
agyamból férgek válnak
könnyharmatba veretve