Sigh - Messiahplan

Converge - Concubine/Fault and Fracture

Sleepytime Gorilla Museum - Helpless Corpses Enactement

Nagy László - Csodafiú-szarvas

Tavasz kerekedik,
bimbó tüzesedik,
jázminfával fényes
agancs verekedik,
csodafiú szarvas
nekitülekedik,
nekitülekedik.


Jázminfa virágát
lerágom hajnalra,
inaimmal ugrok
nyárdelelő napba,
pörkölődök, vékonyodok,
maradok magamra,
maradok magamra.


Vadászok meglőnek,
golyó a szügyemben,
Balatonban a sok víz,
mind az én könnyem,
sírva sírok, sírva sírok,
ha sietek lemaradok,
csodafiú-szarvas
hiába vagyok,
hiába vagyok.


Deresen, havasan
eljön a karácsony,
csodafiú-szarvas
föláll az oltáron,
szép agancsa gyúlva gyullad:
gyertya tizenhárom,
gyertya tizenhárom.

Nemes Nagy Ágnes - Között

A levegő nagy ruhaujjai.
A levegő, amin szilárdan
támaszkodik madár s madártan,
az érvek foszló szélein a szárny,
egy percnyi ég beláthatatlan
következményű lombjai,
az élő pára fái, felkanyarodva
akár a vágy, a fenti lombba,
percenként hússzor lélegezni
a zúzmarás, nagy angyalokat.

És lent a súly. A síkon röghegyek
nagy, mozdulatlan zökkenései,
amint feküsznek, térdenállnak
az ormok és a sziklahátak,
a földtan szobrai,
a völgy egy percnyi figyelem-lazulás,
aztán megint a tömbök és a formák,
meszes csonttól körvonalig
kővé gyűrődött azonosság.

Az ég s a föld között.

A sziklák roppanásai.
Amint a nap átlátszó ércei
már-már magukba, fémmé a követ,
ha állat járja, körme füstölög,
s köröznek fent a sziklafal fölött
az égő paták füstszalagjai,
aztán az éj a sivatagban,
az éj, amint kioltja s kőmivolta
magváig ér, fagypont alatti éj,
s amint hasadnak és szakadnak
a porcok, forgók, kőlapok,
amint feszítik véghetetlen,
széthasgató önkívületben
a fehér s a fekete mindennapos
néma villámcsapásai --

A nap s az éj között.

A szaggatások, hasgatások,
a víziók, a vízhiányok,
a tagolatlan feltámadások,
a függőlegesek tűrhetetlen
feszültségei fent és lent között --

Éghajlatok. Feltételek.
Között. Kő. Tanknyomok.
Egy sáv fekete nád a puszta-szélen,
Két sorba írva, tóban, égen,
két sötét tábla jelrendszerei,
csillagok ékezetei --

Az ég s az ég között.

Saját

Vezényszóra nemesül

1

az akarat és a vonzatok
lelkendeztek virradatról virradatra
a rossz hangzástól virulva mely köntösében
Ha-Nocri de gyenge Pilátus saját tudata
csak egy túlélő hibádzik ki vétkes
mert a halál itt egyesít végre minden
Miatyánkra iszkoló kezet
védd a tekinteted
lásd vakítja a méregszemű képzelet
újra szégyenül a mutatvány hogy
vezényszóra nemesül
őrült kacajban vért említve semlegesül

2

kereste a szőkeszín kéklő ösvény jelenét
de csak a szenvedélyes semmiség
percbe vetett ragyogó hitét lelte
önmagában

3

írásba fogva vágyakozás dühe
ömleng hogy életben két pillanat
mely igazán mellékes igazán
szülte a rengeteg erőt és múltat égetett
elmebeteg reszketést
volna ha nem napot tépve szolgálja
azóta is a száz éve zárt tekintetet

4

virágzott és hervatag
bólintott mert lagymatag
gyertyát fújt és nevetett
senkit jobban megvetett
igazolt hogy elveszett
eréből húst tervezett

5

aki mind megszámlálta a csillagokat
de nem látott túl fátyolszín felhőkön

Void of Voices + Ulver koncert

Amit nem is olyan régen még senki nem hitt volna, február 20-án minden érdeklődő számára kézzelfoghatóvá és elérhetővé vált. Igen, a norvég Ulverről van szó, akik első és egyben utolsó turnéjuk keretében jutottak el az A38-ra is, hogy szem- és fültanúi lehessünk szerteágazó, ambient-ből, elektronikus zenékből és katartikus dallammenetekből építkező szerzeményeik élő prezentációjának. Ám előttük még hátra volt a honi színtér egyik legismertebb zenészének, Csihar Attilának egyszemélyes projectje, a Void of Voices, amitől ugyan meghallgathattunk néhány felvételt myspace-n, ám pontos képet csak a koncerten magán kaphattunk a zenéről. Fél 9 után nem sokkal meg is jelent Attila, papi csuhában, körülvéve különféle szobrokkal, gyertyákkal, okkult szimbólumokkal, mint azt már tőle megszokhattuk; és ennyitől még nem is kellene táncra perdülni a gyönyörtől, viszont a zene annál tetszetősebb volt. Előzetesen is sejteni lehetett, hogy különleges produkcióval áll majd elő, de arra nem számítottam, hogy az ennyire egyedi, lenyűgöző is lesz. Csihar hangjára épült az előadás, különböző rétegekből való egybeforrására, miközben a folyamatos zakatolás, drone-os kattogás még földöntúlibbá tette az élményt, amit a két szerzemény jelentett. Hangját is a szokásos utánozhatatlan módon használta Attila, és a körülbelül félóra sokáig emlékezetes marad számomra, annyi biztos. Dalaiban, ahogy hallottam, többnyire a vallás témája került elő, megidézve még Az ember tragédiájából is Lucifer alakját ("A tagadás a lényegem").
Már korábban is meglepő volt a hajóhoz megérkezvén, hogy egyszer csak Garm sétált el mellettünk egymaga, korábban ez a fajta tömegek közt való elvegyülése számomra lehetetlennek tűnt, meg aztán a nyilatkozatok is kevésbé barátkozós lelkületet sugalltak, de hát minden eljön a maga idejében, azt már tapasztalhattuk. Maga a koncert pedig olyan volt, mint azt várhattuk - tehát eklektikus, szubjektív élmény, tekintve, hogy ugyan mindenki valami mást, mégis számára tökéletest, felejthetetlen élményt várt ettől az estétől - a kevés kivételtől eltekintve. A vetítéseket is vártam már nagyon, és tényleg szerves egészt alkottak az alattuk hallható szerzeménnyel, viszont sajnos nem sikerült annyira alaposan elmerülnöm benne, átadnom magam a megjelenő képeknek, mint szerettem volna, de ez legyen az én magánproblémám már. Ami viszont számomra is dühítő volt, az a hátsó sorok hozzáállása az alkalomhoz - nem éppen lehet úgy elveszni a hömpölygő hangáradatban, hogy közben folyamatos "motherfucker" megy a közönség egyes rétegeiből. A setlist viszont tartogatott ígéretes pillanatokat, személyes kedvencem a Hallways of Always-Porn Piece...-kettős volt, de a másik nagy kedvenc, a For the love of God sodró dallamai is igencsak elkaptak. A Shadows of the Sun-ról csak 4 dal hangzott el (Eos, Let the children go, Funebre, Like music), ami annyira nem is keserített el, tekintve, hogy az album nálam kevésbé talált be, főképp visszafogott, kevésbé kisérletezősebb mivolta miatt, viszont a két kedvenc lemezről (Perdition City, Blood Inside) játszott dalok élőben is nagyon hangulatosak voltak. Garmék egyébként a várható visszafogottság mellett megleptek koncert utáni közvetlenségükkel, legalábbis számomra már az is annak számít tőlük, hogy elvegyültek a közönség soraiban, beszélgettek, fényképezkedtek, stb. Jorn Svaeren-nel még sikerült röviden el is beszélgetni, igencsak közvetlen, barátságos embernek mutatkozott, még a jelenlétet is megköszönte nekünk. Összességében teljesen megérte a jelenlétet az este, ha valóban nem láthatjuk őket többször, annál inkább. Én is picivel zsigeribb élményre számítottam, de az ilyen elvárásokra persze felesleges alapozni. Szóval, állunk elébe a Thy Catafalque élő fellépésének - soha ne mondd, hogy soha, igaz, kedves Tamás?